Makó bemutatása

Magyarország Dél-Alföld régiójában, Csongrád megyében, a Maros jobb partján fekszik.Főként a makói hagyma révén ismert, ami hungarikum, de turisztikai vonzerejét növeli, hogy Magyarország legvirágosabb városa.

Makó múltja egészen az őskorig vezethető vissza, hiszen a Maros partjára szívesen telepedtek őseink. Első említése is a révészekhez kötődik, Vlnuk formában. Az évszázadok alatt sok örömet és sok viszontagságot élt át a város, amely ma is szervesen kötődik múltjához.

Első írásos említése 1247-ből maradt fenn, amikor a település helyén folyami átkelő jött létre. A török hódoltság alatt többször elpusztították, de lakói mindig visszatelepültek. Szerepe a karlócai béke után nőtt meg, 1730-tól Csanád vármegye székhelye lett. 1890-ben népessége alapján a történelmi Magyarország 12. legnagyobb városa volt. Bár a város fő megélhetési forrása a kezdetek óta a mezőgazdaság, ennek ellenére szellemi élete is igen jelentős; kulturális élete a 20. század elején volt a leggazdagabb, amikor a városban élt és tevékenykedett József Attila, Juhász Gyula, Móra Ferenc és Pulitzer József is. Az 1950-es megyerendezéskor elveszítette megyeszékhelyi státuszát, a szocializmus évtizedei alatt Jugoszlávia közelsége miatt sokáig semmilyen fejlesztést sem hajtottak végre a településen. A rendszerváltás után a város fokozatosan vált egyre élhetőbbé, vonzóbbá a befektetők és turisták számára.

Legfőbb vendégcsalogató eleme  a termálvíz, amelyet a fúrások 1956-ban juttattak felszínre. Az évtizedek alatt folyamatosan bővített – és jelenleg is fejlesztés alatt álló – Termál- és Gyógyfürdő wellness-, gyógy- és élményelemekkel várja az idelátogatókat. A gyógyvíz jótékony hatásait a Marosból származó gyógyiszap egészíti ki.

A várostól észak felé 30 kilométert haladva Hódmezővásárhelyre érkezünk, keletre 20 kilométerre található a nagylaki határátkelő, de a településhez legközelebb a kiszombori határátkelő helyezkedik el, körülbelül 5 kilométerre. A román és a szerb határ közelsége miatt igen fontos közlekedési csomópont, Magyarország egyik délkeleti kapuja.

Látnivalók Makó

Maros Kalandpart

Maros Kalandpart

  • Makó

A 4 méter magasságban lévő 29 feladatból álló kötélpálya, mely a festői Maros folyó mellett húzódik, igazán nagy izgalmakat nyújt azoknak, akik próbára akarják tenni ügyességüket, kitartásukat és erej...

Hagymatikum Gyógyfürdő

Hagymatikum Gyógyfürdő

  • Makó

A magyar organikus építészet zászlóvivője, a Kossuth-díjas Makovecz Imre által tervezett fürdő már látványvilágában is a minőséget képviseli. Gyógyvize és gyógyiszapja kedvezőhatást gyakorol az ízület...

Termál és Gyógyfürdő Makó

Termál és Gyógyfürdő Makó

  • Makó

A Termál és Gyógyfürdő Makó a marosi gyógyiszapot a makói gyógyvízzel és a többi gyógykezeléssel együtt komplex terápiaként alkalmazza.

Sajtkukac Játszóház

Sajtkukac Játszóház

  • Makó

A makói Sajtkukac Játszóház a belvárosban, jól megközelíthető helyen kínál egész évben kikapcsolódási lehetőséget 0-99 éves korig, jó és rossz időben egyaránt.

További látnivalók

Makó programok

Valahol Európában

Valahol Európában

  • Makó
  • 2024.Apr.03-án Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület

A Szent Család - Lakatos László önálló estje

A Szent Család - Lakatos László önálló estje

  • Makó
  • 2024.Apr.23-án Dumaszínház

Dumaszínház est

Orvos-Tóth Noémi előadása

Orvos-Tóth Noémi előadása

  • Makó
  • 2024.May.06-án Trauma Intézet

További programok


Forrás: www.mako.hu

Frissítve: 2017-07-17 17:25:32

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 7 Értékelés alapján4.1 / 5

Makó szállások

Napi árak Makó

Bástya Hotel

Napi árak

12 500 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló4 Értékelés alapján4.9 / 5
Alapcsomag Makó

Borka Apartman

apartman

Alapcsomag

7 900 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5

További szállások

Bejelentkezés