Magyarlukafa bemutatása, turizmusa

Magyarlukafa Szigetvártól 20 kilométerre a Zselici dombság déli kapujában lévő, mindössze 120 lakosú apró falu. A patak osztotta völgyben mintegy harminc porta áll. A szinte eszményi természeti környezet, a hatalmas erdőségek, rétek ideális körülményt biztosítanak a kirándulásnak, vadászatnak, lovaglásnak. A falu mellett található három halastó a horgászat szerelmeseit vonzza erre a tájra.

1988-ban megalakult a "Kaptár" Magyarlukafai Közművelődési Egyesület, mely a helyi közművelődési feladatokon kívül a Néprajzi Műhelyben kézműves mesterségek tanításával is foglalkozik. Az egykor csak a nyári időszakra korlátozódó munka egyre inkább kiterjed a év egészére, mert a különféle iskolai, baráti csoportok részéről növekszik az igény a Műhely munkája iránt.

A különféle programok iránti nagyfokú érdeklődés következtében szinte egész esztendőben telt házzal működik a faluban található turistaház, melyben olcsó szálláslehetőség adott 20 fő részére.

A falu lakosságának összetétele az utóbbi évtizedben erősen megváltozott, a kihaló, elköltöző őslakosok helyébe városi fiatalok telepedtek le. Közülük sokan valamely kézműves mesterség művelői, így tevékenységük kötődik a Néprajzi Műhely munkájához is. Ezeknek a változásoknak is köszönhető, hogy megújult a falu legnagyobb ünnepe a Vendel-napi búcsú is, ami október 20-át követő vasárnap kerül megrendezésre. Ekkor zenészek táncosok, színjátszók szórakoztatják az egybegyűlteket és itt kerül sor a környék legnagyobb kézműves kirakodó vásárának megrendezésére is.
Frissítve: 2009. november 16.
A város szolgáltatója a változtatás jogát fenntartja.
Forrás: Ezerszinű Baranya turisztikai kiadvány
Lépjen kapcsolatba a szervezővel / szolgáltatóval
Hibajelentés / üzenetét elküldtük a szolgáltatónak.
Szerkesztési igényét elküldtük, hamarosan jelentkezünk.
Amennyiben Ön az adatok szolgáltatója de még nincs jogosultsága a belépéshez, kérem küdje el az alábbi kérelmet a megfelelő indoklással.

Látnivalók a környéken (30 km)
Zsolnay Kulturális Negyed Pécs 26.6 km távolságra
Vulkán Gyógy- és Élményfürdõ Celldömölk Fürdő és strand 23.2 km távolságra
Petesmalmi Vidrapark Lábod Vadaspark és állatkert 27.4 km távolságra
látnivalók Magyarlukafa és környékén »
Magyarlukafa és környékén aktuális programjai »

Kedvenc Akciók

Házias, magyar és a miénk
2020-11-03 -tól 2021-12-23-ig
Szenzációs kikapcsolódás Zalakaroson
2020-01-01 -tól 2022-12-31-ig
Május 1.
2021-04-30 -tól 2021-05-02-ig

Széles választék

700+ szálláshely, 1000+ program és 7000+ látnivaló közül választhat, melyek folyamatosan frissülnek.
A szállodák, panziók, egyéb szálláshelyek legjobb ajánlatait, akcióit találja meg nálunk. Nincs foglalási díj!
Online lakberendezi tanácsadás
Katusa Design
Konferencia ajánlatkérés
Ajándékutalvány rendelés

Közösségi kapcsolat

Utazzitthon.hu Kft. Minden jog fenntartva. 2004-2021

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és nyerje meg a havonta kisorsolásra kerülő 2 éjszakás utalványunk egyikét.