Körmend bemutatása

A honfoglalás után Vasvár mellett Körmend volt a legjelentősebb lakott hely Vas megyében. A település dinamikus fejlődése a hetvenes években kezdődött, jelenlegi városi arculatát az utóbbi két évtizedben kapta. 1979 óta újra városi rangú település.

A Körmend központjában található kastélyegyüttes főépülete - az egykori reneszánsz kastély valószínűleg a XV. században épült. Építészeti képe ismeretlen, a középkorból sem leírása, sem ábrázolása nem maradt ránk. Rekonstrukcióját két forrás segíti: egy 1605-ben kelt leltár, valamint az 1667-ben készült várostérkép. A kastélytól keletre az akkori várossal megegyező területen hatalmas parkot létesítettek. Vas megye régóta híres kultúrájának ékes bizonyítéka, hogy hazánkban itt található a legtöbb arborétum és kastélypark.

A Rába-híd szomszédságában, az óvárosban álló késő gótikus szentélyű, barokk műemléki átépítésű Szent Erzsébet-plébániatemplom előtt, a városalapító IV. Béla király 1994-ben emelt carrarai márvány szobrát - Párkányi Péter alkotását - csodálhatjuk meg. A római katolikus templom oratóriumában pedig dr. herceg Batthyány-Strattmann László szemorvos, a \"szegények orvosa\" emlékkiállítását látogathatjuk meg.

A Szabadság téren a régi városházával szemben, a tér közepén áll az 1822-ben Batthyány Fülöp által szülei emlékére emeltetett Mária Immaculata-szobor, átellenben pedig Vas megye máig egyetlen egész alakos Kossuth-szobra, melyet Horvay János alkotott, Kossuth Ferenc jelenlétében avatták fel 1907. október hatodikán.

A város nevezetessége közé tartozik még az 1788-ban épített, 1824-ben toronnyal ellátott református templom, melynek belső falát 1948-ban Haranghy Jenő freskóival díszítették. A vele szemben lévő neogót stílusban épült evangélikus templom 1888 óta a város ékessége.

A tőle nem messzire fekvő Hősök terén Kisfaludi Strobl Zsigmond által 1927-ben készített világháborús emlékmű áll. Itt kapott helyet az a lófejes kopjafa is, melyet alkotója, Lakatos József, a Körmendi Kulturális Műhely megbízásából 1996-ban a millennium ünnepére készített.

Ajánlott útvonal: Budapesttől kb. 233 km. Az M7-es autópályán Székesfehérvárig, onnan tovább a 8-as számú főúton.

Látnivalók Körmend

További látnivalók

Körmend programok

Made in Hungária

Made in Hungária

  • Körmend
  • 2024.May.29-án Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület

További programok


Forrás: www.kormend.hu

Frissítve: 2009-11-17 09:43:48

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 332 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Körmend szállások

Reggelis non-ref ár min3 (EUBFNR3) Körmend
  • 16 Értékelés alapján4.4 / 5

További szállások

Bejelentkezés