Komárom bemutatása

A mai magyarországi Komárom évszázadokon keresztül kicsi jobbágyfalu, míg a Duna másik partján fekvő Komárom az ország egyik legjelentősebb és leggazdagabb városa volt. Így, a 19. század végéig az igazi Komáromot a mai Szlovákia területén lévő város jelentette.

1892-ben állandó híd épült a Dunán (az Erzsébet híd), s ezzel a folyó két partján álló települések egyesülése elől minden akadály elhárult.

Közös fejlődésüket az első világháború állította meg: a háborút lezáró tárgyalások kettészelték a várost. Az északi rész Csehszlovákiához került, a déli rész pedig magára maradt és az önálló fejlődés útjára lépett. Így alakult ki a mai Komárom kisvárosi arculata.

A két település közös történelme, földrajzi elhelyezkedése, egymásrautaltsága, emberi kapcsolatai azonban erősebbnek bizonyultak a történelem viharainál.

A mai magyarországi Komáromot húszezren lakják, nagy forgalmú határváros és kulturális, turisztikai központ. 

A városi múzeum, mely a komáromi várat az 1848/49-es szabadságharcban  védő legendás tábornok, Klapka György nevét viseli, négy kiállítóhelyen mutatja be a város múltjának rekvizítumait. Az 1700 éves római freskók a főépületben, a római kövek, síremlékek az Igmándi erődben kialakított kőtárban láthatók.

Komárom jelentős kulturális és turisztikai vonzereje az erődrendszer, melynek magyarországi tagjai: a Monostori erőd, az Igmándi erőd, és a Csillagerőd. A magyarországi erődrendszer a Duna túlpartján elhelyezkedő erődökkel és bástyarendszerrel együtt megpályázta a Világörökség címet, melynek odaítéléséről 2008-ban dönt az UNESCO Világörökség Bizottsága.

Másik fontos attrakciónk a Gyógyfürdő, melynek különlegességét az 1268 méterről feltörő 62 0C fokos, kalcium- magnézium-hidrogénkarbonátos, kloridos és szulfátos, minősített gyógyvíz biztosítja.

Ha kikapcsolódásra és tiszta levegőre vágyik, látogasson el a festői környezetben lévő WF Szabadidőparkba.  A nyári hónapokban remek szórakozást nyújtanak a feszített víztükrű medencék, a 36 méteres óriáscsúszda, valamint a késő őszig üzemelő termálvizes élménymedence.
A parkban horgásztó, kemping, és egy hangulatos étterem várja a vendégeket.

A város kulturális palettáját az utóbbi években – az Európában egyedülálló- Magyar Lovas Színház előadásai színesítik.

Komárom számos rendezvénnyel igyekszik idecsalogatni a turistákat. 

Ilyenek például: a telet búcsúztató jelmezes karnevál februárban, az áprilisi Komáromi Napok, melyet az észak-komáromi városrésszel közösen szervezünk, Országos Péknapok és szabadtéri zenés és színházi előadások a Monostori erődben, hangversenyek, szórakoztató nyári programok a fürdőben, az októberi krumpli és bor fesztivál (Pityóka Fesztivál), a szüreti felvonulás és mulatság, és végül az ünnepséggel egybekötött közös karácsonyfa díszítés.

Látnivalók Komárom

Monostori erőd

Monostori erőd

  • Komárom

Közép-Európa legnagyobb újkori erődje 1850-1871 között épült a Bécset, a Dunántúlt és a Dunát védő komáromi erődrendszer egyik utolsó tagjaként.

Kenyérmúzeum

Kenyérmúzeum

  • Komárom

A Kenyérmúzeum az országban egyedülálló szakmúzeum Komáromban, a Monostori Erőd egykori katonai pékségének magtári részében.

Brigetio Gyógyfürdő Komárom

Brigetio Gyógyfürdő Komárom

  • Komárom

A legutóbbi helyi ásatások bizonysága szerint Komáromban, már a rómaiak idejében is virágzott a fürdőkultúra. A fürdő a társas élet és a kikapcsolódás egyik fontos helyszíne volt. Így van ez ma is: jö...

Klapka György Múzeum

Klapka György Múzeum

  • Komárom

A múzeum 1996-ban megnyílt főépületének állandó kiállításán a brigetioi ásatások freskó- és tárgyi leletei, valamint a 1998 nyarán talált szarkofágok láthatók a bennük talált csontvázakkal, gazdag üve...

Tó Csárda

Tó Csárda

  • Komárom

Magyaros ételekkel (babgulyás, bográcsgulyás, halászlé, füstölt főtt csülök, csülkös bableves cipóban) várja vendégeit a Komáromban található étterem.

További látnivalók

Komárom programok

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története / előadóest a boldogság kereséséről (egy pohár pe

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története / előadóest a boldogság kereséséről (egy pohár pe

  • Komárom
  • 2024.Jul.14-án Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Dél Komárom Csillagerőd

Perjés János előadóestje Gitár: Kutik Rezső A "Sors, mint tanulság" motivációs előadóest sorozat első része.

További programok


Forrás: www.komarom.hu

Frissítve: 2017-12-19 12:46:32

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Komárom szállások

Reggelis ajánlat Komárom

Hotel Forrás

Reggelis ajánlat

17 000 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló9 Értékelés alapján4.5 / 5
Szobaárak reggelivel Komárom
  • 11 Értékelés alapján4 / 5

További szállások

Bejelentkezés