Gyöngyöstarján bemutatása

Gyöngyöstől 6 km-re északnyugatra, a Mátra nyugati részében fekszik.
A Világos-hegy (709 m) alatti késő bronzkori település, melyről az első írásos emlék 1275-ből származik. Ez időben Tharian Maior és Minor névalakban szerepelt. A kor ismert birtokosának, az Aba nemzetségből származó Tarjáni György három fiának birtokát képezte. 1383 után a település a Széchenyi család birtokában volt. Mátyás uralkodása alatt a fiú utód nélkül maradt Széchenyi László fiúsíttatta lányait, Hedviget és Annát, így ők férjeik, Losonczi Albert és Guthi Országh János után örököltek. 1461-ben Mátyás királytól adományként kapták a települést, melyet 1461-ben és 1570-ben oppidumként említenek az oklevelek.
Ez a kor szerint mezővárosi rangot jelentett. A község pecsétje a megyében a legrégebbi, 1571-ből származik. Címeralakja a Szent Hubertus-legendához, a vadászok védőszentjéhez tartozik.

Látnivalók Gyöngyöstarján

Borhy vadászkastély és parkja

Borhy vadászkastély és parkja

  • Gyöngyöstarján

Gyöngyöstarjántól 3 km-re északra fekszik a Sósi-rét, mely a Déli-Mátra igen közkedvelt kirándulóhelye. Itt található egy gyönyörű, 4 hektáros park ősfái között a Borhy-kastély.

Fajzatpusztai kúria és park

Fajzatpusztai kúria és park

  • Gyöngyöstarján

Római Katolikus Templom

Római Katolikus Templom

  • Gyöngyöstarján

Mátra 97 Vadásztársaság

Mátra 97 Vadásztársaság

  • Gyöngyöstarján

A Mátra elsősorban nagyvadas területként vált ismertté a vadászok körében. Jelentős állományban található itt gímszarvas, muflon, őz, vaddisznó, de terítékre kerülhet fácán és mezei nyúl is.

Ludányi András Pincészete

Ludányi András Pincészete

  • Gyöngyöstarján

A kétágú pince tároló kapacitása közel 600 hl, amelyben hagyományos fahordók, acéltartályok és műanyagtartályok is megtalálhatók.A fehérborokat irányított, hűtött erjesztéssel készíti, így a borvidék...

További látnivalók


Forrás: www.matrainfo.hu

Frissítve: 2009-11-16 20:25:32

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 333 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5

Gyöngyöstarján szállások

További szállások

Bejelentkezés