Gosztola bemutatása

TörténeteA község nevének első említése 1237-ből ered Gosztolya néven. A 15. századig a Bánffyakhoz tartozott, majd 1413-ban Gosztholaként bukkan fel a szécsiszigeti várbirtok részeként. A 18. és 19. században előbb a Széchy, majd a Szapáry család birtokaihoz tartozott. Fekvése miatt a falu lakói az erdőből, kevés föld- és szőlőművelésből, valamint szilvaaszalásból és állattartásból éltek. Sajátos, néprajzilag egyedi, fából és agyagból épített házaikat zsupptető fedte. A II. világháború után a falu fejlődése teljesen megállt, még inkább elszigetelődött. Ekkor még aszfaltozott út sem vezetett a faluhoz, így még nehézkesebb volt a bejárás. Iskolája sosem volt, a gyerekek a közeli falvakba jártak oktatásra. Mivel munkalehetőség csak a közeli Lentiben vagy Rédicsen volt, így az itt élők fokozatosan elköltöztek Gosztolából. Így a lakosság száma a 70-80-as évekre kb. 10 főre csökkent. Ma már ez a szám 20 fő fölé nőtt, mindez nagyrészt a falu természeti vonzerejének köszönhető.
NevezetességeiA falu közepén található egy kis katolikus kápolna, melyet az 1990-es években újítottak fel. A kápolna mellett fekszik a gosztolai temető, benne számos igen szépen kialakított síremlékkel.
Az 1990-es évek végétől a turizmus egyre fontosabb szerepet tölt be a kis település életében.

Forrás: www.wikipedia.hu, fotó: www.gosztola.hu

Frissítve: 2013-05-08 11:13:52

Kedvenc akciók

Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 411 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5
Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5

Gosztola szállások

Gosztola Wellness Pihenés Gosztola
  • 5 Értékelés alapján4 / 5

További szállások

Bejelentkezés