Garabonc bemutatása

Garabonc a Kis-Balaton és Zalakaros közelében található.
A település neve szláv falunév , hegygerincet, hegytaréjt jelent. Első írásos említése 1335-ből való. Már a középkorban jelentős a szőlőművelés és a bortermelés a környéken, így Garaboncon is. Miután a lakosság kiköltözött a Kis-Balaton közepén szigetekre épült Ófaluból, a szokásosnál szélesebb utcákkal alakította ki új lakóhelyét.
A mai Garabonc két településből alakult ki. Északi része az egykori Kisrada. Az 1938-ban emelt haranglábhoz az utóbbi években kis hajót építettek. A haranglábból lett templomtornyon kis Szűz-Mária szobor. Vele szemben kőkereszt (1882). Két rendben tartott obeliszk áll egymás mellett, az első világháborús hősök emlékművét 1990-ben a második világégésben elesettek nevével kibővítették, s így méltó emléket állítottak ezeknek az áldozatoknak is.
Az út kanyarulatában átkelve a Garabonci-patak felett, az „ősi” Garaboncra jutunk. Központjában harangláb, előtte kőkereszt (1859). Turulos emlékmű őrzi az első világháború áldozatainak emlékét. Ezt bővítették ki a második világháborúban elesettek nevével.

Látnivalók Garabonc

Kis-Balaton Galéria

Kis-Balaton Galéria

  • Garabonc

Kiállításszervezés, kortárs festőművészet. Olajfestmények kiskereskedelme, egyedi képkeret gyártása.

Harangláb

Harangláb

  • Garabonc

Az 1938-ban emelt haranglábhoz az utóbbi években kis hajót építettek. A haranglábból lett templomtornyon kis Szűz-Mária szobor. Vele szemben kőkereszt (1882). Két rendben tartott obeliszk áll egymás m...

7 Vezér Történelmi Kalandpark

7 Vezér Történelmi Kalandpark

  • Garabonc

Wellness Hotel Aphrodite**** Zalakaros Garabonciás Farmja ahol a hagyományos parasztgazdaságban megtermelt minőségi alapanyagok és a XXI. századi kényelem találkoznak játékot belecsempészve. A Garabo...

További látnivalók


Forrás: www.garabonc.hu

Frissítve: 2010-12-07 16:13:02

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 7 Értékelés alapján4.1 / 5

Garabonc szállások

További szállások

Bejelentkezés