Felsőtold bemutatása

A falu a Cserhát dombjai közt, a Zsunyi-patak völgyében épült; a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzet határa a falu szélén húzódik.
Az Árpád-házi királyok idejében még csak egy Told nevű község volt Nógrád vármegyében, amit 1265-ben említettek először az oklevelek. A helység 1327-ben a Toldi családé volt, 1470-ben is ők birtokolták. A török hódoltság idején elpusztult a község, s csak az 1700-as évek második felére települt újra.

Látványosságok a faluban:
Alsó- és Felsőtold határában Mogyorós-Sástó dűlőben, több szirtből álló, mintegy ezer évvel ezelőtti temetkezési helyet, alatta pedig római kori település nyomát fedezték fel. A XVII. század elején az addig egységes faluból két különálló település alakult ki, Alsótold és Felsőtold elnevezéssel. Felsőtold nevezetes emléke a késő barokk harangtorony, amely a község közepén áll.

Amire büszkék lehetnek:
Felsőtoldon büszkék lehetnek az igen kedvező táji környezetre éppen úgy, mint arra, hogy kis faluban az infrastruktúra a szennyvíz kezelés kivételével teljesen kiépült. Településünk közel van a főközlekedési utakhoz, így az elérhetősége a fővárosból jó, és jelentős az idegenforgalmi célú átmenő forgalom is.


Forrás: www.cserhatnaturpark.hu

Frissítve: 2012-07-17 12:56:40

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Felsőtold szállások

Napi szobaárak Felsőtold

Bableves Vendégház

vendégház

Napi szobaárak

11 000 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5
Napi árak Felsőtold

Cserhát Vendégház

vendégház

Napi árak

10 500 Ft/fő/éj-től
  • 1 Értékelés alapján4 / 5
Szobaárak Felsőtold

Felső Fogadó

vendégház

Szobaárak

7 000 Ft/fő/éj-től
  • 2 Értékelés alapján4.3 / 5
Szobaárak Felsőtold

Lugas Vendégház

vendégház

Szobaárak

8 000 Ft/fő/éj-től
  • 3 Értékelés alapján4.4 / 5

További szállások

Bejelentkezés