Fehérvárcsurgó bemutatása

A község elnevezése források jelenlétére és Székesfehérvár közelségére utal. Határában folyik a terület fő vízgyűjtője a Gaja-patak. Az ókori utak kereszteződésénél kialakult település régészeti emlékekben rendkívül gazdag. A közeli Várhegyen kora vaskori földvárat tártak fel. A községtől északra kilenc, egymás mellett sorakozó, félgömb alakú halom található, amelyek a feltárások tanúsága szerint fejedelmi sírhalmok, a Kr. e. I. évezredből. Belsejükben máglyán elégetett halottak maradványai találhatók urnákban. Az urnák mellett kisebb edényekben helyezték el a túlvilági útravalót. Az edények köré gerendából, kőből sírkamrát építettek. Erre hordták rá a több méter magas földhalmot.
A közelben római kori település maradványai is előkerültek. A Gaja-patak völgyszűkületét már a rómaiak is kihasználták halastó létesítésére. (A hagyomány szerint itt - a Gaja-patak mesterségesen felduzzasztott medrében - volt Mátyás király halastava. Zsilipje után Vaskapunak nevezték. Más elképzelés szerint a törökök építették a víztárolót, melynek gátját a középkorban Fehérvár védelmére használták. Ez a gát kb. 60 m hosszú, és egy kora vaskori földgát alapjain épült. Őrzésére kis kővár szolgált a felette magasodó hegyen.)
Egyes források szerint Csurgót a fehérvári keresztesek kapták II. Endre királytól adományként, 1333-ban már plébániás hely. Az 1480-as években vámhelyként említik.
A XVI. század közepén Rozgonyi István temesi főispán tulajdonát képező környék Csurgóval együtt örökség útján a Nádasdyak birtokába jutott. A csurgói birtokot 1834-ben adták el gróf Károlyi Györgynek. A Károlyi-kastély az építtető Károlyi György személye miatt nemzeti kegyhely, hiszen Károlyi György Széchenyi István és Wesselényi mellett a reformkor egyik legnagyobb formátumú alakja volt, aki 1825-ben a reformországgyűlésen 40 000 forint felajánlásával egyik alapítója volt a Magyar Tudományos Akadémiának.
A község szülötte Amerigo Tot (Tóth Imre 1909-1984) híres szobrászművész.  A kastélytól mintegy 2 kilométerre helyezkedik el a Vaskapu-tároló (a 312 hektár vízfelületű fehérvárcsurgói víztároló), amely kedvelt horgásztó és fürdőhely.

Látnivalók Fehérvárcsurgó

Fehérvárcsurgói Evangélikus Templom

Fehérvárcsurgói Evangélikus Templom

  • Fehérvárcsurgó

Istentisztelet: V: 9:00

Alexandriai Szent Katalin Templom

Alexandriai Szent Katalin Templom

  • Fehérvárcsurgó

Szentmise: nyáron: Cs: 18:00; V: 11:00; télen: Csü: 17:00; V: 11:00

Károlyi Kastély

Károlyi Kastély

  • Fehérvárcsurgó

Szívélyes fogadtatás, nyugodt környezet és a klasszicista kastély arisztokratikus eleganciája az 50 hektáros kastélyparkban. Francia és magyar konyha, állandó kínálatként, napi menü és a la carte étla...

Fehérvárcsurgói-tározó

Fehérvárcsurgói-tározó

  • Fehérvárcsurgó

Van 14 m-es mélység, 70-80 kg-os harcsák, 15-22 kg-os pontyok.

További látnivalók

Fehérvárcsurgó programok

20. Európai Dísznövény És Kertművészeti Napok

20. Európai Dísznövény És Kertművészeti Napok

  • Fehérvárcsurgó
  • 2024.Jun.02-án Károlyi Kastély

20. Európai Dísznövény És Kertművészeti Napok

20. Európai Dísznövény És Kertművészeti Napok

  • Fehérvárcsurgó
  • 2024.May.31-án Károlyi Kastély

20. Európai Dísznövény És Kertművészeti Napok

20. Európai Dísznövény És Kertművészeti Napok

  • Fehérvárcsurgó
  • 2024.Jun.01-án Károlyi Kastély

További programok


Forrás: www.fehervarcsurgo.hu

Frissítve: 2010-11-22 14:49:00

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 333 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5

Fehérvárcsurgó szállások

Senior ajánlat Fehérvárcsurgó
  • Kiváló5 Értékelés alapján4.6 / 5

További szállások

Bejelentkezés