Dunaszentmiklós bemutatása

Nevezetességei1911. november 5-én építették a mai is látható templomukat, neogótikus stílusban. A templomot 8 évig építették, addig a régi iskolában tartották a szentmisét. A régi templomot olyannyira megrongálta az időjárás, hogy be kellett zárni. A régi templom 1852-es barokk vörösmárvány oltárát mellékoltárként építették be az új templomba. A falu központjában volt egy harangláb, annak a két harangját tették be az új templomba.
A közelében van a 427 méter magas Nagy-Somlyó hegy a háromágú tölgyfával és a két barlanggal.
Híresek a község löszfalba vájt, egymástól 10-15 méterre sorakozó lyukpincéi. Hosszúságuk elérheti a 15 métert is, a szélességük 2 méter, a magasságuk alig haladja meg az álló ember magasságát. A pince egyik oldalán hordókban tartják a bort, a pince elé, ha volt hely, présházat építettek.
2000-2003 között épült a Holland üdülőfalu, az ide települő sok holland részére.
Nemrég építettek a temető fölött egy 16 m magas kilátótornyot, ami eredetileg Pannon torony lett, de látogatható kilátóként is.
Körülbelül 2000-ben csináltak egy tavat. (az Ady Endre utcánál, és a faház utcánál lehet megközelíteni). Bár most nincs sok víz benne, mert elfolyik a víz a zsilip mellett. Már nagyon jó lenne ha megcsinálnák, hiszen nagyon sokan jártak horgászni, és a mai napig ha van elegendő víz a tóban, horgásznak is. A tóban voltak amurok és busák is, de a sok kárász és a kisebb halak miatt kifogni nem lehetett. De most már csak kicsi halak vannak a tóban.
Tél folyamán, advent kezdetével a Templom-téren felállítják a betlehemi jászlat, embernagyságú szobrokkal.

Látnivalók Dunaszentmiklós

Lyukpincék a löszfalban

Lyukpincék a löszfalban

  • Dunaszentmiklós

Híresek a község löszfalba vájt, egymástól 10–15 méterre sorakozó lyukpincéi.

Szent Miklós püspök plébánia

Szent Miklós püspök plébánia

  • Dunaszentmiklós

1911. november 5-én építették a mai is látható templomukat, neogótikus stílusban.

Zöld Akác Vendéglő

Zöld Akác Vendéglő

  • Dunaszentmiklós

A Zöld Akác Vendéglõ Dunaszentmiklós centrumában, a faluba bevezetõ fõút mentén található.Az igényesen kialakított vendéglátóhely 40 fõs étteremmel, 20 fõs különteremmel, 30 fõ befogadóképességû fedet...

Nagy-Somlyó

Nagy-Somlyó

  • Dunaszentmiklós

A falu közelében emelkedik a Gerecse 427 méter magas csúcsa, a Nagy-Somlyó.

További látnivalók


Forrás: www.wikipedia.hu

Frissítve: 2013-09-04 15:41:34

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 333 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5

Dunaszentmiklós szállások

4 éjszakás nyári csobbanás Dunaszentmiklós
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5

További szállások

Bejelentkezés