Domony bemutatása

TörténeteDomony Árpád-kori település. Nevét 1284-ben említette először oklevél, mint a mai Iklad felől fekvő Tas határosát. Birtokosa ekkor Hyden fia Csépán volt.f [3]
1378-ban Domonyi Péter fia Miklós birtoka volt.f [3]
1406-ban a falut Zsigmond király Egervári Mihálynak és Radványi Lukácsnak adományozott.
1430-1446 között Damony néven szerepelt az oklevelekben.
Területén egykor Árpád-kori földvár volt.
A 16. század első feléig a Domonyi-család birtokolta.
A török megszállás idején, a tizenöt éves háborúban elpusztult.
1695-1696-ban telepítettek ide evangélikus szlovákokat és ekkor költöztek be újra katolikus magyarok is.
1754-ben a vármegyei nemesi összeírás adatai szerint az Adonyiak, Platthy László, Radvánszky Mária Ágnes, Kandó József és János, továbbá Ónody Jakab és Gellérth Gábor voltak Domony birtokosai, de kivülük még Szemere Pálnak is volt itt birtoka neje révén.
A 19. század elején Ónody Zsigmond és Bernáth György, valamint a Kandó, Mátyus és a Perger családok birtoka volt és a 19. század első felében a gödöllői uradalomhoz tartozott.
A 20. század elején Domony Ödön, Segesváry Ödön és László Zsigmond volt itt a nagyobb birtokos.
Domony Ödöné az egykori Kandó-féle kúria, melyet Kandó József építtetett és Domony Ödön alakíttatott át. Segesváry Ödön kúriáját Ónody Zsigmond építtette 1796-ban. László Zsigmondét pedig a Mártonffy család. Itt van Both Menyhért úrilaka is, mely azelőtt Somssich Pálé volt.
A tagosítást 1854-ben fejezték be.
1910-ben 1296 lakosából 1155 magyar, 132 szlovák volt. Ebből 542 római katolikus, 43 református, 671 evangélikus volt.
A 20. század elején Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Aszódi járásához tartozott.
NevezetességeiEvangélikus temploma kereszt alakú, a falu főutcáját szinte eltorlaszolja. Az 1777-ben felszentelt templomhoz csak 1810-ben építettek tornyot, majd ezt 1848-ban magasították. Az oltárképen Raffaello: Krisztus színeváltozása című alkotásának másolata látható. Az angyalszobrokkal díszített szószék késő barokk stílusú.
A katolikus templomot az egykori Fischer-féle magraktárból alakították ki 1955-ben, majd Jézus Szíve tiszteletére szentelték fel.
Az 1820-ban épített, klasszicista stílusú Domonyi-kúria ma szociális otthon, az 1830 körül emelt Both-Baghy-kúria jelenleg a polgármesteri hivatalnak ad helyet.
Az Ónody-kúria XVIII. század végi, késő barokk épületében ma önkormányzati lakások vannak.
A második világháborús emlékmű a Fő utcán áll.

Látnivalók Domony

Detti Lovarda és Vendégház

Detti Lovarda és Vendégház

  • Domony

Egyéb lovas szolgáltatások: versenyszervezés, szállás lehetőség

További látnivalók


Forrás: www.wikipedia.hu

Frissítve: 2013-08-12 11:51:47

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Domony szállások

További szállások

Bejelentkezés