Dabas bemutatása

Dabas város Pest megyében, a Dabasi járás székhelye. Alsódabas és Felsődabas egyesítésével keletkezett 1950-ben, majd 1966-ban hozzá csatolták Gyónt és Sárit is.

Dabas első említése 1270-ből való. Gyón is ebben az időszakban alakulhatott ki. A tatárjárás lényegében elpusztította a két falut. A 15. században ismét népes települések alakultak ki a mai város helyén, ám 1597-ben a törökök a falvakat kirabolták, a terület ismét lakatlanná vált.

A települések ismételt benépesedése csak a 18. század elején indult meg. Elsősorban katolikus szlovák és magyar jobbágycsaládok költöztek a területre. Az 1720-as években a Halász család vált Alsódabas és Gyón nagy részének tulajdonosává, mellettük még öt nemesi család volt birtokos. A birtokszerzést követő időszakban a település nagy fejlődésnek indult, népessége megsokszorozódott protestáns szlovák és magyar lakosokkal. Közben egy újabb falu, Felsődabas is kialakult, lakossága nagyrészt magyar nemzetiségű és katolikus volt. Dabas református temploma 1793-ban épült. Szintén a 18. században alakult ki Dabas jellegzetes településszerkezete, ahol a zsellérházak a nemesi kúriák köré épült kisebb csoportokat alkottak. Sári lakosai nagyrészt szlovák nemzetiségű jobbágyok voltak, a 20. századig nagyban elzárkóztak a külvilágtól.

A 19. században a környék köznemesei aktív szerepet vállaltak a reformkorban, illetve a vármegye irányításában. A település társadalmi élete is megindult, 1836-ban létrejött a nemesi alapítású Kaszinó. Ebben az időszakban indult meg Alsódabas és Gyón iparosodása is, amelyhez kiegyezést követően a pesti járás déli részének közigazgatási funkciói is társultak. Amikor 1886-tól a vármegyéknek állandó járási székhelyeket kellett kijelölniük, Alsódabas lett a Pesti közép járás székhelye, melynek elnevezése 1898-tól Alsódabasi, majd 1950-től Dabasi járás lett. Vasúti kapcsolata 1895-től van Budapesttel.

Az 1947-ben Alsódabast és Felsődabast egyesítették. Az 1960-as években a község arculata nagyban megváltozott, amint a közintézmények, hivatalok új épületbe költöztek. 1966-ban Sári és Gyón is Dabas részévé vált.

Dabas 1989-ben kapott városi rangot. A középkorban csak egy Dabas volt ismeretes, s mint népes helyet már 1270-ben említik az oklevelek. Gyón IV. Béla alatt már fennállt, s ugyan a tatárjáráskor elpusztult, de a 15. század közepére ismét lakott település. A török hódoltság végére az egész környék elnéptelenedett, s az 1690-es összeírás alkalmával mint lakatlan területet vették számba.

A város négy eltérő történelmi múltra visszatekintő, egymástól markánsan különböző rétegződésű község összevonása eredményeként alakult ki. A város északi felén elterülő Sári, amit - akárcsak szomszédait - a török 1597 körül pusztított el. Új birtokosa az 1700-as évek elején katolikus szlovák úrbéresekkel telepítette be. A település déli felén Gyón található. Pusztáit az 1720-as években kezdték betelepíteni református magyar, majd evangélikus szlovák jobbágyokkal. A Sárival szomszédos Felsődabas annyiban hasonlít hozzájuk, hogy ide is telepítettek jobbágyságot, katolikus magyar úrbéres lakossága a 18. században önálló községgé szerveződhetett. Alsódabas, szomszédjával, Gyónnal együtt került az 1720-as években a Halász család kezébe. A pusztát benépesítő református család és rokonaik ide viszont sosem telepítettek jobbágyságot. Alsó- és Felsődabast 1947-ben kormányhatározattal egyesítették, 1966-ban pedig hozzácsatolták Gyónt és Sárit is. 1970-re Dabas így érte el a 13 000-es, valóban kisvárosias népességet, s miután a fejlesztési prioritások nyomán kiépültek a várossá nyilvánítás infrastrukturális feltételei, nagyközségi, 1984-től városi jogú nagyközségi rangot kapott, melyre 1989-ben a várossá nyilvánítás tett pontot.

Látnivalók Dabas

Kossuth Művelődési Központ

Kossuth Művelődési Központ

  • Dabas

Az 1837-ben, a Széchenyi-féle kaszinó mozgalom idején eredetileg Úri Kaszinónak épült kúria megtekintése. Utcasorba illeszkedő, szabadon álló, "U" alaprajzú, impozáns, földszintes épület.

Kossuth Ház Galéria

Kossuth Ház Galéria

  • Dabas

A XIX. század első felében épült udvarház szabadon álló földszintes L alakú épület. Kontyolt nyeregtető fedi, az udvar oldalán tornác fut körben. Egytraktusos alaprajza módosabb parasztházak típusát k...

OBO Aréna

OBO Aréna

  • Dabas

Szervál SE Lovarda

Szervál SE Lovarda

  • Dabas

1-2 napos lovas csillagtúrákat szervezünk, melyek minden héten szombat reggel 9 órakor indulnak a Dabasi Szervál Lovardából. A Budapest Népliget buszpályaudvarról induló busz dabasi megállója, (Felsőd...

Tusi Cukrászda

Tusi Cukrászda

  • Dabas

Üzletünkben az állandó marcipánkiállításunk megtekinthető az üzlet nyitvatartása alatt. Készletünk: édes és sós házi sütemények, rétesek, alkalmi ( esküvői, szülinapi stb.) tortákat, különböző figurá...

Radimetzky Kúria és Vendégház

Radimetzky Kúria és Vendégház

  • Dabas

Éttermünk Budapesttől 30 km-re Dabas központjában, körülbelül 1830-ban épült Radimeczky-kúriában található. Kizárólag rendezvények szervezésével foglalkozunk (esküvők, eljegyzések, vállalati rendezvén...

La Strada Pizzéria

La Strada Pizzéria

  • Dabas

Ízletes levesekből, kiadós főételekből, ínycsiklandozó salátákból, pizzákból és desszertekből választhatnak a hozzánk betérők.

További látnivalók

Dabas programok

Traccs! - Járai Mátéval

Traccs! - Járai Mátéval

  • Dabas
  • 2024.Aug.03-án Kossuth Művelődési Központ - Dabas

Traccs! Elismert • Motiváló • Példamutató • Sikeres

Múviláv

Múviláv

  • Dabas
  • 2024.Jul.17-án Kossuth Művelődési Központ - Dabas

Múviláv - Majdnem, mint a filmeken Romantikus, zenés vígjáték – romkom fantázia

Majdnem valaki

Majdnem valaki

  • Dabas
  • 2024.Jul.06-án Kossuth Művelődési Központ - Dabas

Bordó Sárkány 5.

Bordó Sárkány 5.

  • Dabas
  • 2024.Sep.13-án Kossuth Művelődési Központ - Dabas

lemezbemutató koncert

A kis herceg

A kis herceg

  • Dabas
  • 2024.Sep.01-án Kossuth Művelődési Központ - Dabas

Vecsei H. Miklós és Csorba Lóci zenés felolvasószínháza

Aranyosi Péter és Badár Sándor

Aranyosi Péter és Badár Sándor

  • Dabas
  • 2024.Apr.28-án Dumaszínház

Dumaszínház est

Borítékolható szerelem

Borítékolható szerelem

  • Dabas
  • 2024.Aug.14-án Kossuth Művelődési Központ - Dabas

Náray Erika és Nyáry Krisztián zenés irodalmi estje

További programok


Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Dabas

Frissítve: 2017-07-27 10:57:24

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Dabas szállások

További szállások

Bejelentkezés