Csömör bemutatása

Közvetlenül Budapest határában, a Gödöllői-dombság északnyugati peremén fekszik Csömör. Helyén és környékén már a honfoglalás előtt megtelepedtek népcsoportok. Az első írásos emlék 1135-ben említi a települést, Chemer néven, a bozóki monostornak történt adományozás alkalmából.
Később a birtokot a Zay család vette meg.
A török hódoltság korában ez a település is teljesen elnéptelenedett. A Neoaquistica Comissio a birtokot a Wattay család tulajdonába adta, akik 1720-ban evangélikus szlovákokat telepítettek be a faluba. Később gróf Grassalkovich Antal tulajdonába kerül, aki az 1811-es kolerajárvány által megtizedelt lakosság pótlására 1826-ban, a budai szőlőhegyekből német kapásokat telepít e faluba. A fővárossal 1889 óta HÉV-vonal köti össze.

Látnivalók Csömör

Csömöri Baptista Gyülekezet temploma

Csömöri Baptista Gyülekezet temploma

  • Csömör

A csömöri Baptisták önerőből bővítették ki és újították fel jelenlegi imaházukat. Az imaház a Jókai utca végén található, a patak partján.

Csömöri ősláp

Csömöri ősláp

  • Csömör

A Csömöri-patak völgyében 27 ha kiterjedésű, 1977 óta megyei védettségű, jelenleg helyi jelentőségű természetvédelmi terület található. Természetföldrajzilag a Pesti-síkság, növényföldrajzilag a praem...

Falumúzeum Csömör

Falumúzeum Csömör

  • Csömör

A csömöri Falumúzeum 1997. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Gondozói az alapító szervezet, a Báló Lipót Kulturális Egyesület tagjai. A gyűjtemény Csömör lakosságának adományaiból...

Boldog Ló Farm

Boldog Ló Farm

  • Csömör

Farmunkon vállaljuk lovasok oktatását, Western lovak tréningjét és versenyre való felkészítését. A Farmon európai szintű Reining és western lovak tréningje folyik.

Szedervölgyi Lovarda

Szedervölgyi Lovarda

  • Csömör

A csömöri Szedervölgyben már 10 éve működő lovas létesítményünkben bértartás, lókiképzést, rendezvények, versenyek szervezését vállaljuk. Lovardánkban nagy hangsúlyt fektetünk a szakszerű ellátásra, o...

Midnight Lovas Club - Csömör

Midnight Lovas Club - Csömör

  • Csömör

Az egész évben nyitva tartó Midnight Lovas Klubban gyönyörű környezetben lehetőség nyílik lovaglásra, díjugratásra, oktatásra, lovas üdülésekre, lovastáborokra. Igényesen kialakított boxos istállóval,...

Kelemen Lovarda

Kelemen Lovarda

  • Csömör

Lovaglás, ismerkedés a lovakkal.

További látnivalók

Csömör programok

Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje

Miért pont Ázsia? - Badár Sándor önálló estje

  • Csömör
  • 2024.May.03-án Dumaszínház Kft

Dumaszínház est

További programok


Forrás: www.csomor.hu

Frissítve: 2018-01-31 16:42:36

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 7 Értékelés alapján4.1 / 5

Csömör szállások

További szállások

Bejelentkezés