Cserszegtomaj bemutatása

Zala megye keleti részén, Keszthelytől 4 km-re, Hévíztől 2 km-re, a keszthelyi-hegység délnyugati részén lévő helység.

Első írásos említése 1357-ből való, Tomaj név alakban.Már előtte is lakott település volt, amelyet bizonyítanak az avar- és római kori urnasírok. A község két részből áll, Cserszegből és Tomajból, melyek a múlt században, 1846-ban egyesültek. A nádtetős házak tetőszerkezetét cserfából készített szegekkel illesztették össze. Egyesek szerint ebből alakult ki a község nevének első tagja (cser+szeg). Valószínűbb azonban, hogy a sarkot, szegletet némely esetben kiemelkedő helyet is jelentő ősi \"szeg\" szavunk párosult a cserfákkal benőtt területtel. A név másik fele személynévből származik: honfoglaláskor a Balaton északnyugati részét a Tomaj nemzetség szállta meg.
Itt született 1931-ben Szabó István, az írásaiba a paraszti világot bemutató neves író.

A helység híressége a 32 méter magas Margit-kilátó, amelyben felvonó is működik. A kilátó mellett található az az országos hírű arborétum, amelyet Horváth Jenő, a kilátó építője hozott létre, és benne több száz fenyőfaj megtalálható a világ számos országából. Európában is egyedülálló az 52 méter mély, és három kilométer hosszan feltárt kútbarlang, amely csak vezetővel látogatható. A település névadója a Cserszegi Fűszeres nevű bornak, amely 1988-ban Londonban elnyerte a Világ Bora címet. A helyi borút egyesület is róla kapta nevét.

Másik nevezetesség a látványnak is csodálatos Várszínház, amely mellett egy boronaházakból álló kis skanzen is látogatható. A volt iskolaépületben található a Paraczky Ferenc emlékterem, honismereti és iskolatörténeti kiállítással. A látnivalók megtekintése mellett sportolási lehetőségeket biztosít a 2006-ban átadott sportpályája.
A település rendezvényei közül kiemelkedik a nyári nemzetközi Szabad Művészet Alkotótábor, a májusi Falunap és Orbán-napi borverseny, a július első hétvégéjén megrendezett Borfesztivál, szeptemberben pedig a Szüreti Napok.

Látnivalók Cserszegtomaj

Club Dobogómajor Üdülőfalu

Club Dobogómajor Üdülőfalu

  • Cserszegtomaj

Magyarország egyik legnagyobb üdülőfaluja a világhírű hévízi termáltótól kb. 800m-re található .A főépület körül elhelyezkedő kényelmesen berendezett apartmanok, vályogból készült bioházak, illetve a...

Lóbarát Lovasudvar

Lóbarát Lovasudvar

  • Cserszegtomaj

A Lóbarát Lovasudvar és Panzió Cserszegtomajon, a Balaton É-Ny-i csücskében fekvő Keszthely, és a gyógyerejű taváról híres termálvizű fürdőváros, Hévíz közt fekszik, a Keszthelyi-hegység vonulatán, hé...

Festetics Pince Étterem

Festetics Pince Étterem

  • Cserszegtomaj

Magyaros-, vad- és halételek széles választéka, Magyarország legjobb borai

Kútbarlang

Kútbarlang

  • Cserszegtomaj

A Cserszegtomaji-kútbarlang egy fokozattan védett barlang. Különlegessége a méretéhez képest kicsi horizontális kiterjedése és ezzel van összefüggésben bonyolult járatrendszere. Szövevényes labirintus...

Margit-kilátó

Margit-kilátó

  • Cserszegtomaj

További látnivalók


Forrás: www.zalaszam.hu/utikonyv

Frissítve: 2010-12-07 16:12:19

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 333 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5

Cserszegtomaj szállások

Szobaárak 2 éjtől Cserszegtomaj
  • még nincs értékelésÚj!
Kedvezményes pihenés önellátással Cserszegtomaj
  • Kiváló1 Értékelés alapján4.9 / 5

További szállások

Bejelentkezés