Cserépfalu bemutatása

A falu – 1248-ból származó első okleveles említése alapján – 1998-ban ünnepelte fennállásának 750. évfordulóját, jóllehet története a XII. század elejéig nyomon követhető.
Alapítója egy délvidéki származású birtokos, Crispinus (Csrepinus) lehetett, s a község nevét is tőle örökölte. A XIII. század elején már Katapán egri püspök tulajdona lett, akinek a halálával a birtok a püspökségre szállt. Az egri püspökség tulajdonosi jogát előbb II. András, majd IV. Béla, s végül 1326-ban Károly Róbert is megerősítette, jóllehet Nagy Lajostól (vagy Károly Róberttől) már királyi ( királynéi) birtokként tartják számon. Árpád - kori templomáról 1332-ben kelt okiratban olvashatunk először.
Anjou – korban épült Cserépvárát még Zsigmond idején is királyi (királynéi) várként tartják számon. 1443-ban I. Ulászló Berzeviczi Pohárnok Istvánt iktatja a Cserépvára és a falu birtokába, amely 1462-ben bekövetkezett halálával Rozgonyiak kezére szállt. 1495-ben a falu birtokosa már Hédervári Ferenc , 1523-ban pedig II. Lajos a Báthoryak kezébe adja. A Báthoryak nyomán Cserép lakói valószínű már az 1560-as évektől áttértek a református hitre. Eger eleste után , 1596-ban Cserépvára ellenállás nélkül, bár csak időlegesen került török kezére.
A XVII. – XVIII. században a földesúr személye gyorsan változott. A bedegi Nyáriak után Homonnai – Drugeth Zsigmond és felesége Eszterházy Mária birtokolta. Őt követte az Orlik család, majd a L’Hullier, a Forgách és az Eszterházy család.
Az egri püspök Szalai Barkóczy Ferenc 1753-ban szerette volna visszaszerezni Cserépfalut, kísérlete azonban csődöt mondott. A XIX. század elején már Dessewffi Ferenc a földesúr. Halálával az uradalom a koronára szállt, majd hitbizománnyá válásával először a Koháryaké, majd Szász-Coburg Góthai hercegi uradalom lett egészen 1945-ig.
A háború okozta népességcsökkenést a Rákosi rendszer parasztságellenes politikája ellenére még kiheverte a település. A mezőgazdaság „szocialista átszervezése” azonban már a népességszám rohamos csökkenését eredményezte ’60-as évtizedben. Ezzel párhuzamosan megindult a település elöregedése is.
A falu megtartó ereje a rendszerváltás után néhány évvel ismét növekedni kezdett. Ennek kézzelfogható jelei a nagy volumenű infrastrukturális fejlesztések (vezetékes víz, szennyvízcsatorna hálózat és gázvezeték kiépítése) és a vállalkozói kedv megélénkülése (pl.: falusi turizmusba számos család bekapcsolódott). Ennek nyomán nőtt a faluba költözők száma. Az üresen álló házak iránti kereslet megnövekedése azonban elsősorban a rekreációs célokat szolgáló „hétvégi házak” elszaporodásával hozható kapcsolatba. A rendszerváltás után bekövetkező kedvező változásokat és az Európai Unióba való belépés perspektíváját tekinthetjük legfőbb biztosítéknak Cserépfalu hosszú távú fennmaradásának.
Látnivalók:Subalyuk MúzeumSubalyuk MúzeumCím: Kossuth út 152. (Hórvölgye Művelődési Ház északi oldala)
Nyitva: V. 01. IX. 30 kedd-szombat 10.00 - 16.00
Más esetben: kulcs a Körjegyzőségen
Cserépfalui Imre EmlékszobaCím: Noszvaji út (Posta mellett) és a Gazdaház: Kossuth út 106.
Nyitva mint a Subalyuk Múzeum, a tárlatvezető a Subalyuk Múzeumban van.
Oszlai tájházCím: Hór-völgy, Oszla rét
Nyitva: V. 01. - IX. 30., szerdán és szombaton 10.00 - 16.00ig
Hímzés Galéria- Szegedy Barnáné hímzéseiCím: Kossuth út 35.
Megtekinthetők előzetes bejelentkezésre,
Tel.: 49/423-155
Art Galéria- Fehérváriné Makó Lívia festményei, lánya Szajlainé Fehérvári Erika kerámiáiCím: Kossuth út 100
Tel.: 20/465-9866

Látnivalók Cserépfalu

Suba-lyuk

Suba-lyuk

  • Cserépfalu

A neander-völgyi ősember leletének barlangja, igazi zarándokhely.

Ódor-várrom

Ódor-várrom

  • Cserépfalu

Kőkori telep, vaskori erőd, középkori magyar vár - huszita rablóvár romjai. 1474 körül rombolták le, hirdeti a kőbe vésett szöveg. A Dél-Bükk legszebb kilátása.

Ördögtorony Kaptárkövek

Ördögtorony Kaptárkövek

  • Cserépfalu

Vulkanikus eredet, évmilliók alakították ki a formáját. Elődeink vagy kultikus, vagy méhészkedési célra használták.

Subalyuk Múzeum

Subalyuk Múzeum

  • Cserépfalu

A világhírű neandervölgyi ősember leletek főbb leleteinek I. számú másolatai itt láthatóak.

Cserépfalvi Imre Emlékszoba

Cserépfalvi Imre Emlékszoba

  • Cserépfalu

A legendás könyvkiadónak állított méltó emlékszobát az önkormányzat. Hiteles élet és pályabemutatás.

Gazdaház

Gazdaház

  • Cserépfalu

Hitelesen mutatja be a XX. sz. eleji középbirtokos család életét

Gang Galéria

Gang Galéria

  • Cserépfalu

Dr. Demjén István helyi festő kiállítása

Oszlai Tájház

Oszlai Tájház

  • Cserépfalu

Az erdészházból átalakított tájházban a környék 20. sz. eleji eszközeiből látható kiállítás.

További látnivalók


Forrás: www.cserepfalu.hu

Frissítve: 2012-05-31 15:18:41

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Cserépfalu szállások

További szállások

Bejelentkezés