Budakalász bemutatása

Budakalász igen gazdag régészeti emlékekben: a jégkorvégi gravettien kultúrától kezdődően - mintegy tizenötezer évvel ezelőttől - szinte minden lényeges nép élt szűkebb környékén. Így megtalálták a rénszarvas-vadászok kőeszközeit, a bronzkori műveltség emlékeit, de az avarok, longobárdok rendkívüli hagyatékát is. Világszenzációnak számított 1953-ban a kavicsbánya területén előkerült 7000 éves kis vízmerítő edény – budakalászi kocsi –, amely a legelső kocsi makett, de párját ritkítja az az öntött, domborított bronz kancsó is, amit ugyancsak itt találtak.
Fennmaradt egy római őrtorony maradványa.
A település 1135-től ismert neve: Kalez, a középkorban Kaluz, majd Kalaz. Ez a honfoglalást követően itt letelepült kabar népcsoport nevéből eredt, jelentése: „káliz”.
Templomát 1355-ben említik először, ekkor Ferenc nevű papja adózik, földesurai mindig a királyok körül töltenek be különböző rangokat. Kaluzi Sándor 1276-ban latin nyelven tett tanúvallomást Margit királyleány szenttéavatási perében, György pedig Hunyadi János mellett vitézkedett. Tudunk arról is, hogy megfordult itt Mekcsey György, aki a helyi hajóépítő mesterekkel egy dereglyét építtetett.
Az Árpád-kori lakosság a török hadjáratok következtében elmenekült jobban védett területekre, így Kalász elnéptelenedett. Az első török adóösszeírás defter, amely a kalásziakról fennmaradt, 1580-ból való, ebben az áll, hogy „Kálóz falu ráják (keresztény földművesek ) nélkül maradt”.
A 15 éves háború majd a Zsitvatoroki béke után a török megszállású területek között egyedi, kettős közigazgatási rendszer alakult ki az ország török megszállású területén.[6] Ebben a szituációban a Szentendrei-sziget déli csücskében lévő Bolgár nevű falu földesura, Bornemissza Bolgár Pál az ország keresztény kézen maradt részének nádorától megvásárolta a Kálózpuszta, Pomázpuszta, Szencsepuszta, valamint a mai Csobánka határát képező területeket, majd betelepítette a Bácskában már korábban vásárolt falvainak (Prekonity, Radonity, Tótháza, Nagy Gyurgyin, Malteovity, Nádály, Hulica, Oblica, Belo Blato, Szilvás, Botrá, Pokolkő, Obornica, Vámtelök, Dorosko, Pessér, Csemeny, Nagycsicsó, Vastorok és Terusity) szerb lakosságával, a török jogszokás szerint 6 év adómentességet biztosítva a vállalkozó kedvű telepeseknek. (A terület megvételéről és betelepítéséről számos dokumentum maradt a Magyar Országos Levéltárban, Bornemissza leszármazottainak, a Wattay családnak iratanyagában) Bornemissza család a 17. század elején jelentős szerepet játszott Pilis vármegye társadalmi és hivatali életében, mivel mind a két fél, a keresztény és a török elismerte és különbözö ügyekben alkalmazta.
Leányági örökségként a Wattay család kezébe került a település, a legelső összeíráskor 1705 még 4 magyar családot sorolnak fel. Nagyobb létszámú szerb lakos csak 1715 után telepedett meg itt.
A svábok 1728-at követően jelentek meg a faluban, később, az 1800-as évek végén néhány felvidéki szlovák család települt be.
A falu határában található kőbánya már a rómaiak idejében is használatban volt, innen vitték a Hősök tere közepén álló „Ismeretlen katona” emlékmű sírkövét.
2009. július 1-je óta város.
Látnivalók:Kálvária, 1865-ben készült, az egykori Árpád-kori templom romjai fölött áll.
Ortodox templom (barokk, 1752, ikonosztáz a 18. század végéről)
Régi szerb kereszt, a Fő téren - eredetileg a Tabánban állt, mint pestiskereszt.
Hősi halottak emlékműve, létező budakalászi lakosról mintázták egykoron.
Szent Kereszt Felmagasztalása Templom, 1907-ben adták át a régi, árvízben romossá vált templom közelében.
Trianon emlékmű - Az 1915-ben Kolozsvárott Szeszák Ferenc munkája nyomán elkészült, majd 1918-ban román soviniszták által elpusztított Kárpátok Őre szobor rekonstrukciója.
Közvetlenül házai mellett terül el az úgynevezett Omszk-tó, amely pihenésre, kikapcsolódásra szolgáló park. A Duna-parti részen üdülőtelep található. A településhez tartozik a Luppa-sziget, nevét a múlt század elején élt pomázi lakos Luppa Vidor-ról nyerte.

Látnivalók Budakalász

Lupa-tó

Lupa-tó

  • Budakalász

Kedves Látogató! Az utazzitthon.hu irodnánknak nincs további információja (ár, nyitvatartás, fizetés) a mint amennyit kitettünk a weboldalra. SZÉP kártya elfogadást nem tudjuk. Köszönjük megértésüket.

Református Templom

Református Templom

  • Budakalász

1999- ben építette a gyülekezet.

Szent Kereszt Felmagasztalása Templom

Szent Kereszt Felmagasztalása Templom

  • Budakalász

Budakalászon az első templom 1824-26 között épült, Szent Kereszt felmagasztalása titulussal. 1845-ben alakul önálló egyházközséggé és 1846-tól van saját anyakönyvezése. A XIX. század végén dunai árad...

Omszk Wakeboard Centrum

Omszk Wakeboard Centrum

  • Budakalász

A bányató Budapest határánál található Budakalászon, így tömegközlekedéssel, autóval, kerékpárral könnyen megközelíthető. Nyáron strandként is üzemel. Az Omszk Wake Centrum pályát kifejezetten a wake...

Country Tanya Étterem

Country Tanya Étterem

  • Budakalász

Nem dohányzó különterem, hangszóróból country zene, boxos, fedett hangulatos kerthelyiség.

Hasmester Vendéglő

Hasmester Vendéglő

  • Budakalász

Éttermünk kínálatát a hagyományos magyar -és nemzetközi konyha legkedveltebb ételeiből állítottuk össze. 2007-óta állunk kedves vendégeink szolgálatára, a régi sváb házból kialakított vendéglőnkkel. H...

További látnivalók

Budakalász programok

Rock Klasszikusok – Takáts Tamás estje

Rock Klasszikusok – Takáts Tamás estje

  • Budakalász
  • 2024.Apr.25-án Blega Rendezvényszervezés

A koncerten elhangoznak a 60-70-es évek legismertebb ikonikus slágerei: Mini, LGT, OMEGA, Metró, Takáts Tamás, Felkai Jam. A projekt nem csak emléket állít a korszaknak, ha nem újfajta megközelítésben menti át rock történetünk legszebb hagyományait, megteremtve ennek tovább élését.

További programok


Forrás: www.wikipedia.org

Frissítve: 2011-07-15 12:26:49

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5

Budakalász szállások

További szállások

Bejelentkezés