Budafok Nagytétény bemutatása

Budafok–Tétény a főváros XXII. kerülete, Budapest délnyugati részén fekszik a Duna jobb partján. A ma közel 60 ezres lélekszámú kerület 1950-ben jött létre Budafok város, valamint Nagytétény és Budatétény községek egyesítésével. Természetföldrajzilag a Budai-hegység déli előterét alkotó dolomitból es mészkőből álló, karsztos felszínű Tétényi-fennsíkon és annak a Dunáig lefutó lejtőin terül el, amelyek löszös talajtakarója kiválóan alkalmas volt a szőlőtermesztésre. A fennsík Kamaraerdő melletti, sziklagyepes része, amely számos ritka növény- és állatfaj élőheiye, valamint a Háros-sziget a még érintetlen ártéri erdőségével természetvédelmi terület.

Az újkőkortól kezdve már folyamatosan lakott vidéken az első jelentős emléket a rómaiak hagyták, létrehozva Campona castellumát (Nagytétény), amely a limes egyik jelentős katonai tábora volt. Fontos dunai átkelő lévén folytonos volt a lakosság, s a népvándorlás korából is kerültek elő régészeti leletek. A honfoglalás után Nagytétény területén volt Töhötöm (Teteny) vezér téli szállása. Az ezután már Téténynek nevezett településen IV. (Kun) László 1279-ben országgyűlést tartott a kun kérdés rendezésére. Az oklevelek tanúsága szerint a király és kísérete a Háros (egykor Csúthnak nevezett)-szigeten lévő Csúti premontrei prépostságban szállt meg. A Téténytől északabbra fekvő Csút falun kívül még egy harmadik település is létezett vidékünkön, a mai budafoki fennsíkon lévő Kána. Tétény a XV. század második felében élte virágkorát, ekkor már mezőváros (oppidum) volt. A török uralom végére a vidék három települése elpusztult, leginkább Tétény maradt fenn, amelyet földesura, Száraz György 1711 után német telepesekkel népesített be. Később magyar jobbágyokat is telepítettek ide.

Ezidőben kezdődik Budafok története, amelynek területe a török uralom után, 1698-ban Savoyai Jenő herceg birtoka lett a Csepel-szigeti uradalom szőlőhegyeként (latinul Promontorium). Önálló településként csak a herceg halála után, 1739-ben alakult meg Promontor zsellérközség a többségükben Csepelről átjött német szőlősgazdákból. Első házaikat a Brunnthal (mai Péter-Pál utca) völgyében építették fel. A település gyors fejlődését, csakúgy mint Tétény, a szőlőkultúrának és a kőfejtésnek köszönhette. Ezekhez kapcsolódik a kerület páratlan pincerendszerének kialakulása is. A töretlen fejlődést az 1886. évi filoxérajárvány állította meg, amely szinte teljesen kipusztította a fő megélhetési forrást jelentő szőlőket.
Ekkorra már Budatétény is (1915-ig Kistétény a neve) önálló településsé vált, amelyre inkább az elszórtan épült házak, villák a jellemzők, minthogy a falu 1873-ig Nagytétény egyik szőlőhegye volt. A szétválás után kezdték az ófalura Tétény helyett a Nagytétény nevet használni.
A vasútvonalak megépülése (1861: déli vasút, 1882: pécsi vasút) megteremtette a későbbi évek fejlődésének alapját. A század utolsó évtizedében és a XX. század elején meginduló iparosodás (sörgyár, pezsgőgyárak, gyufagyár, sertéshízlalda) meghatározóvá vált a főváros gazdasági vérkeringésébe mind jobban bekapcsolódó települések életében. 1899-ben Budafokig, 1909-ben már Nagytétényig járt a HÉV. Ezekben az években kezdett kialakulni a Nagytétényhez tartozó Baross Gábor-telep is, amely az anyaközségtől távol szinte külön települést képezett.
Budafok, amely új nevét 1886-ban kapta az addigi Promontor helyett, 1926-ban városi rangot kapott. A megszűnt szőlőkultúra folytatásaként a város a XX. században jelentős borászati centrummá fejlődött, ahol a mai napig borászokat is képeznek. 1987-ben Budafok megkapta a „Szőlő és Bor Városa” kitüntető nemzetközi oklevelet.
A XX. század elején nagymértékben növekedett a települések lakossága, egyre hátrébb szorult a német jelleg s magyar többség alakult ki. A németség többségét a II. világháború után Németországba telepítették, de ma ismét feléledőben van a német nemzetiségi hagyományok ápolása. Az ipari fejlődés, a több száz éve itt élő németség kitelepítése, a fővároshoz csatolás, a nagyarányú beköltözések, lakótelep építések ellenére a túlnyomóan kertvárosias jellegű kerület a mai napig is őrzi egykori alkotó településeinek jellegét, amelyekben eleink műemlékek sorát hagyták ránk.