Bárdudvarnok bemutatása

A település és környéke Somogy egyik legnagyobb közigazgatási területe, hiszen több négyzetkilométeren szétszóródó tizenhat településrész tartozik ide, mely országosan is egyedülálló. Bárdudvarnok részei: Bárd, Bárdibükk, Csermány, Bánya, Dada, Kaposdada, Kaposszentbenedek, Lipótfa, Kopaszhegy, Mihálypuszta, Nagypuszta, Olajhegy, Öregzsippó, Szendihegy, Szendipuszta, Újzsippó.
Bárd neve először a székesfehérvári káptalan birtokaként szerepelt először az emlékiratokban 1229-ben. 1268-ban a királyi udvarnokoknak volt itt földterületük. Az 1332-37-es pápai tizedjegyzék szerint plébániája is volt már ekkortájt. A XV. században a Mérey, majd a Perneszi család birtoka volt, 1536-ban a székesfehérvári őrkanonok, 1550-ben Dersffy Farkas birtokolta. Saját körpecsétet az 1910-es évektől használtak az elöljárók. A község három részre tagolódott: Bárdra, Szerászlóra és Kaposszentbenedekre. A részek először 1851-ben egyesültek, a Bárdudvarnok elnevezést 1908-tól használják. Szerászlót első alkalommal 1411-ben említették iratok, ekkor az Illyemindszenti család tulajdona volt. Később önállósult, s községbíró dolgozott itt. Szentbenedeket 1421-ben adományozta Zsigmond király a Gereczi családnak, 1492-ben az őseik által alapított bencés prépostság kegyúri jogát is megkapták. A községhez tartozott Kaposdada: a jeruzsálemi Szent János lovagrend itteni rendházáról 1244-ből vannak oklevelek.
A dadai településrészen található a Jeruzsálemi Szent János lovagrend emlékére állított máltai kereszt, valamint Kaposszentbenedekhez tartozó Baráthegyen Szent Benedek tölgyfaszobra. Mindenekelőtt a millenniumi év emlékére a bárdudvarnoki önkormányzat állította. Kaposszentbenedeken találjuk a Szent Benedek rendi monostort, melyet 1994-ben szenteltek fel. A Szenna felé vezető műúton találjuk a Peterke-völgyét, ahol tavat és üdülőövezetet alakítottak ki. Kadarkút felé van Bárdibükk,, ahol idegenforgalmi látványosságként terül a látogató elé a Gosztonyi kastély, impozáns parkjával. Vele szemben a Gosztonyi kúria az üveghutával, amelyben évek óta nemzetközileg elismert alkotótelepként funkciónál. Kadarkút irányában továbbhaladva hamarosan elérjük Zsippót, majd Lipótfát és Bányát, ahol egy üdülőfalu épült. A látogatóknak felüdülést pedig a Panoráma panzió nyújt.
Ezeken kívül érdemes ellátogatni a Kassai lovastanyára, a petörkei rekreációs víziparkba. Ezek kerékpárutakon is megközelíthetőek, a gyerekeknek pedig szabadtéri játszótereket alakítottak ki.

Látnivalók Bárdudvarnok

Zsippói Madár- és Élménypark, Falusi Hagyományőrzés

Zsippói Madár- és Élménypark, Falusi Hagyományőrzés

  • Bárdudvarnok

Látogasson el a Zsippói Madár- és Élményparkba ahol közel 100 fajta madarat, csodálhat meg, megismerkedhet az ország első hivatalosan elismert díszbaromfi fajtával. Kilátónkból panorámás tájképben gy...

Nemzetközi Üveg Alkotótelep

Nemzetközi Üveg Alkotótelep

  • Bárdudvarnok

Gosztony Mária Emlékmúzeum rendezésében minden év augusztus 20. - i héten ( Bárdudvarnoki Kultúrális Hét keretében ) üvegműves alkotótábor és szimpózium, melynek anyagából állandó kiállít...

Máltai kereszt

Máltai kereszt

  • Bárdudvarnok

A kaposdadai településrészen található a Jeruzsálemi Szent János lovagrend emlékére állított Máltai Kereszt. A településrészen a Jeruzsálemi Szent János lovagrend itteni rendházáról 1244-ből vannak ír...

Petörke-tó

Petörke-tó

  • Bárdudvarnok

A Petörke-tó és környéke kedvelt horgász- és kirándulóhely.

Kassai Völgy

Kassai Völgy

  • Bárdudvarnok

Szent Benedek monostor

Szent Benedek monostor

  • Bárdudvarnok

További látnivalók


Forrás: www.bardudvanok.hu

Frissítve: 2011-07-01 11:02:24

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Bárdudvarnok szállások

Alapcsomag Bárdudvarnok

Zöld Oliva Apartman

vendégház

Alapcsomag

7 000 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Bejelentkezés