Balaton település bemutatása

A 15. században a serkei Lórántffyak, az Ormányiak, majd a Perényiek birtoka volt. 1552-ben a törökök elpusztították, de hamarosan újjáépült. 1590-ben Bolyki Tamás és örökösei birtokolták. 1596-ban hódoltsági falu lett. A lakosság Budára, majd Hatvanba fizette a török adót. 1632–51 között az ormányi javak nagyobb része a Szentpétery család birtoka lett. A 17. század közepétől nagy számban jelentek meg a falu életében a jobbágykötelékekből kiengedett, majd címeres nemeslevelet szerző kisbirtokos nemes családok (Fodor, Kormos stb.), amelyek tagjai – jobbágytalanok lévén – saját maguk művelték meg kis méretű birtokaikat. Az 1862-es birtokelkülönítés után 12 telkes gazda, 7 zsellér, 6 jobbágyos földesúr és 55 jobbágytalan kisnemes lakott a községben. A kisnemesek a közös őstől örökölt falurészekre telepedtek 1860-ban. 1945 előtt Borsod vármegye ózdi járásához tartozott.

Egy legenda

Egy legenda, ami az 1970-1980-as években még szájhagyomány útján terjedt.

A tatárjárás korában már település volt Balaton térségében. Feltételezhetően a Balaton szó a blaton (szláv eredetű) kifejezés magyarosítása. Ennek jelentése, nádas mocsaras. A településen egy fatemplom volt, az egyházközség hitéleti tevékenysége az egri érsekséghez és főként a bélapátfalvi Cisztercita Apátsághoz kötődött, ami az 1200-as években alakult ki. A szájhagyomány alapján két történet élt a 80'-as években. Mindkettő az 1241-42-es tatárjáráshoz kötődik. Az A' variáns szerint a portyázó tatárok ezt a területet sem kerülték el, így a fosztogatás ellen az egyik mocsárba rejtették a balatoni templom oltárereklyéit. A B' variáns szerint a templom harangját. (Ez utóbbi az elterjedtebb.) 1242-re ez a terület is teljesen elnéptelenedett, annyira, hogy 300 évig nem is igazán lehet a történetéről olvasni. Az 1500-as években viszont egy pásztor fiú a fokosát az egyik mocsárba dobta mérgében, amikor egy fémtárgy megkondult a vízben. A falu nemes emberei a helyszínre siettek és ekkor találták meg a harangot. Ennek akkor már haranglábat emeltek. Az öregek még mindig hitték a 70-80-as években, hogy a jelenlegi harang a tatárjárás kora béli. Valójában a helyi egyházközösség krónikája (Eger levéltár) elmondja, hogy a harangot az 1848-49-es szabadságharcban a falu lakossága szolidaritásból felajánlotta ágyúöntésre, majd a szabadságharc után annak pontos mását egy egri ágyúöntő készítette el. Jelenleg két harang található a haranglábban, a nagyobb tehát a 19. századból s nem a [[tatárjárás>]] korából ered. A 19. század előtti adatok nem igazolják, hogy a legenda valóban igaz lenne. A harangozás nem volt elterjedt szokás kisebb településeken, csak a nándorfehérvári diadal után, ami 1456-ban volt. Így a történet valóság alapja az apátság hagyományára vezethető vissza: A tatárok ellen kiváló rejtekhelyet adott Balaton térsége a bujdosóknak, ahová a mongolok nem szívesen tévedtek be. Ennek köszönhető, hogy a bélapátfalvi Apátság is fennmaradhatott román kori valóságában. S valószínűleg az is igaz, hogy tárgyakat rejtettek el a mocsárban, ami a település visszanépesedése után kerülhetett elő. A legenda történelmileg hiteles változatát lásd: www.balaton.hu/balaton

Látnivalók Balaton település

Fejtörő fogda szabadulószobák és élményudvar

Fejtörő fogda szabadulószobák és élményudvar

  • Balaton település

A Fejtörő Fogda Szabadulószobák és Élményudvar 4 különböző pályával, mezítlábas társassal és egy hangulatos büfével várja a vendégeket Balatonújlakon egész évben.

További látnivalók


Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Balaton_(település)

Frissítve: 2017-06-27 11:06:16

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Balaton település szállások

További szállások

Bejelentkezés