Babót bemutatása

A településnek valószínűleg I. István óta van temploma, mert a környéken található falvakban nincs nyoma Árpád-kori templomnak vagy temetőnek. Az biztos, hogy Kapu várából még a 17. század végén is Babótra jártak misére és temetkezni. Első írásos említése 1217-ből származik, Bobeth formában. A Képes krónikában Bobuthként szerepel, de a 14. század végi oklevelekben már Baboth alakban fordul elő.

Az Árpád-korban állt itt egy Feketevár nevű erőd, melynek maradványait a régészek a 19. században tárták föl. A falu 1387-ig királyi várbirtok volt, ekkor Luxemburgi Zsigmond a Kanizsayaknak adományozta. Később a Nádasdyak, majd az Esterházyak tulajdonába került.

Az 1590-es években a törökök elpusztították, de a 17. század elején újra benépesült. Fejlődése a 18–19. században indult meg, de 1830-ban a kolerajárvány nagy pusztítást végzett a községben.

Kőkori és későbbi korszakokból származó régészeti leletek gazdag lelőhelye. Írásos források már a Szent István halálát követő háborús korszakból említik, minthogy Kapu vára, az ország nyugati kapuja Babót határában, a Rába partján feküdt, és csak félévezreddel később szakadt ki Kapuvár Babót területéből. 1387-ig királyi várbirtok volt Babót, Ordóddal együtt: 1217-ből ismert a falu első írásos említése arról, hogy II. András a községet a „Sopron kapujánál” teljesített szolgálatukért a johannitáknak ajándékozta; 1270-ben V. István a Sopron megyei íjászokat és lövészeket szabadította fel Babóton, hogy birtokaik használata fejében az „ország szélein” őrszolgálatot teljesítsenek; 1274-ben a cseh Ottokár elleni harcra készülve itt időzött Kun László. 1387-ben Zsigmond király a Kanizsayaknak adományozta, tőlük 1536-ban a Nádasdyak birtokába jutott, akiktől viszont 1671-ben a kincstár kobozta el és adta 1681-ben az Esterházyak kezére.

Földművelő település, határa a 16. század folyamán fölnyúlt a Hanság kimeríthetetlen ingoványaiba, és a hozzácsatolt Hidász révén némi halászfalu jellege is volt. Ordód a 16. század folyamán katonatelep, lakói darabontok voltak Kapuvárott és a vár őrizetét látták el, Babóton viszont a puskapor készítéséhez szükséges salétromot állították elő. 1594-ben Babótot, Ordódot és Hidászt egyformán elpusztította a török, Hidász nem is lett többé különálló falu, csak lakott major. A pusztítás után, 1597-ben még egyetlen lélek sem élt Babóton, és csak 1608-ban kezdtek visszatelepedni a régi lakói. Az újratelepítés során egy Újbabót nevű falurész is kialakult, amelyet a Somogy megyei Varjaskérről származó rácok szálltak meg egy időre, de a harmincéves háború végére újra és véglegesen lakatlanná vált.

1610-ben evangélikus papja volt a falunak. 1667-ben a katolizált Nádasdy Ferenc Szent Mihály tiszteletére új templomot építtetett a 350 lakosú községben. A 18–19. század hozta meg a kiváló talajjal, jómódú telkesgazdákkal bíró falunak a teljes kifejlődést. A babótiak nemcsak a jó minőségű talajnak köszönhetik a lélekszám gyors emelkedését, hanem annak is, hogy a földesúr nem akadályozta terjeszkedésüket a községhatárban és bár 1727 után birtokállományukat megnyirbálta, mégis a megmaradó másfélezer hold is bőségesnek volt mondható a többi faluhoz képest – új és új telkek alakultak rajta, majd az 1820 körül végrehajtott úrbérhelyesbítés is hozzájárult újabb parasztegzisztenciák megerősödéséhez. Az úrbéri állomány és közös legelő elkülönítése az 1841.évi kapuvári úrszéki ítélet alapján alakult: telkenként 10 hold, összesen 766 hold legelőt hasítottak ki a jobbágyságnak. Az urasági major a 16. században megalakult ugyan, de földjeit jobbára a kapuvári majorhoz számították. Némi irtásföld is volt a babóti határban. Kiterjedt juhtenyésztéssel és dohánytermesztéssel foglalkoztak még a babótiak. 1752-ben 302, 1778-ban 637, 1828-ban 825 juhból álló nyája volt a jobbágyságnak, amely a múlt század első évtizedeiben ügyesen ki tudta használni a gyapjúkonjunktúrát. A dohánytermesztéssel már a 18. század elejétől foglalkoztak, előbb a kertekben, majd a külső határrészekben.

1830–31-ben kolerajárvány szedte áldozatait. 1887-ben tűz pusztította el a falut, amely 1854-ben kapta a maihoz hasonló alakját. Az 1848/49-es szabadságharcban 20 babóti vett részt. Nagy múltú családok közé sorolható a Farkas, Karikás, Szabó, Molnár és a Varga-család, nevükkel 1518-ban találkozhatunk. A Szántó, Tóth, Szerencse, Garab, Szakál-családok neve 1584-ben, a Takács, Német, Györök, Horváth, Pintér, Jakab-nemzetségeké 1677-ben, a Czeczeli, Simon, Balka, Fücsök-családok neve pedig 1728-ban tűnt fel. 1936-ban új iskola épül Kis Tertullián az első főtanító közbenjárására.

1945. március 29-én harci cselekmény nélkül vonultak át a falun a szovjet csapatok. Ugyanebben az évben kis mértékű földosztásra került sor (322 földigénylő ka-pott 669 kh. földet), mivel a két há-ború közötti megváltásos földreform során többen már földhöz jutottak. 1950-ben megalakult a „Keleti fény” tsz-csoport, majd 1959-ben az Egyetértés Termelőszövetkezet, amely később az 1975. június 27-i egyesülési megállapodás értelmében Tordos-menti Tsz néven folytatta a gazdálkodást a környező községekkel együtt. 1990-ben a helyhatósági választásokat követően megalakult a község önkormányzata. 1991-ben a Halottak napján emléktáblát avattak a két világháborúban elesettek emlékére.

Az 1960-as évektől rohamosan átalakult a falu képe. Korszerű komfortos, illetve félkomfortos házakat építettek, biztosított a vezetékes vízellátás, szennyvízelvezetés, a vezetékes földgáz-rendszer.

Az elmúlt évtizedekben a településen kiépült a vezetékes ivóvíz, a csatornahálózat és a telefonhálózat. A lakók ma is főleg mezőgazdaságból élnek, vagy átjárnak dolgozni Kapuvárra.