Alsónyék bemutatása

Pesthy Frigyes helynévi gyűjtéséből tudjuk, hogy Alsónyék „község legkorábban említtethetik a 14ik században, az azonban az egyházi Jegyzőkönyvekből bizonyos, hogy a Reformátio kezdetekór azonnal az ujjított vallásra térvén lakossága által, már a Mohácsi vészkor anya Egyház vólt, s mint filialistak Bátta és Mórágy is ide tartoztak. Telepítéskori népesítése honnan eszközöltetett a községnek okmányok hiányában meg nem mondható, ők az Árpáddal e' honban költözött törzs Magyarók sarjadékai. Későbbi időkben egyes családok mint például a most legvirágzóbb Zsíkó család Pest Megye Csanád községéből, a másik legvirágzóbb, vagyis a Császár Család szomszédos Bátta Mvárosából költözött ide s tette itt le, magát állandó lakásra.

Vályi András szerint "Magyar falu Tolna Várm. földes Ura a’ K. Kamara, lakosai külömbfélék, fekszenek Sár vize mellett, Bajtaszékkel általellenben, földgyeik jók, vagyonnyaik külömbfélék, el adásra alkalmatos módgyok van." 

Alsónyékről Egyed Antal kérdéseire 1829-ben adott feleletekben azt olvassuk, hogy 301 évvel ezelőtt szállták meg lakosai. Tehát 1528 lenne a falu megszállásának éve. Nem tudni honnan vette ezt az állítást a falu vezetése, de teljesen elutasítani sem lehet. A község 1788-ban megkezdett jegyzőkönyvében rövid falutörténetet találunk. 1535-ben szerepel a bátai apátság birtokait összeíró jegyzéken. Az 1550-s évek második felében Nyék Bátaszékkel és a többi sárközi községgel együtt Szigetvárhoz tartozott. 1558-ban ugyan még a cikádori apátság birtokaként írták össze Bátaszékkel együtt, ekkor búzatized után fizettek 300 forintot. 1557-ben Bátaszéken 88 adózót és 5 szegényt írtak be a defterbe, Nyéken 41 adózót és 5 szegényt. Mint a bátai apátsághoz tartozó birtok, 1627-ben a pozsonyi káptalan kezére került 40 házzal, ugyanakkor, amikor Decs is csak 40 házból állt. A református vallást 1626-ban vették fel.

(defter = a persa és török nyelvekben lajstromot, összeírási könyvet, bevétel és kiadásról szóló számadásokat jelent.)

A török elől a helybeliek a Duna ingoványos, mocsaras területére menekültek. 1728-as összeírásban 30 örökös jobbágy használta a területet, amely nem volt felosztva. Erdeje, gyümölcsöse nem volt, kaszálójukat a víz rendszeresen elöntötte. A falu lakosai halászatból éltek. A késő barokk stílusú református templomot 1792-ben építették. 1993-ban a falu határában történt meg a rettenetes pörbölyi tragédia, 12 halott maradt a vonat és az iskolabusz ütközése után.

Látnivalók Alsónyék

Református templom

Református templom

  • Alsónyék

II. József Türelmi Rendeletének kiadása után kezdték építeni, az akkori törvények szerint.

További látnivalók


Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Alsónyék

Frissítve: 2017-06-16 10:52:39

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 333 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5

Alsónyék szállások

További szállások

Bejelentkezés