Adony bemutatása

A megye keleti peremén, közvetlen a Duna mellett elhelyezkedő település, már csak földrajzi helyzeténél fogva is, mindig jelentős színtere volt a különböző népek és kultúrák békés vagy éppen harcos találkozásának, együttélésének. Adony a bronzkortól lakott település volt.

Vetus Salina néven a római korban a Pannonia provinciabeli limes katonai erőssége.

Már a kora középkorban királyi birtokként, Odon nevű oppidumként(mezőváros) említenek az oklevelek. II. Lajos király innen küldte utolsó kétségbeesett segélykiáltását az ország nemességének, Mohácsra menet.

A török hódoltság majd másfél százados ideje alatt – az akkor Jancourteran néven török erődként szolgáló település – magyar őslakossága részben elmenekült, részben elpusztult. A török kiűzése után az őslakosság meginduló "visszaszivárgásával" párhuzamosan a szervezett és spontán betelepülésnek köszönhetően új "honfoglalóként" jelentős számú német és szlovák népesség jelent meg az őslakos magyar – és a már majdnem az; az évtizedek óta itt élő szerb(rác) –, lakosság mellett. Közülük létszámában, de közösségi- kulturális homogenitásában is a németség vált domináns erővé. Ezt jelzi az is, hogy a letelepülésüket követő évtizedben (1723-ban) már templomot emeltek hitüknek, az anyakönyvezés 1733-tól kezdődött meg. A 18--19. századi iratokban Adony német nyelvű mezővárosként említtetik. Ők hozták be magukkal a máig élő Szent Orbán-kultuszt, a szőlő- és bor védőszentjének ünnepét, a gazdálkodási és a mindennapi lét kultúrájának számos elemét, valamint a zenében és a táncban a mai napig élő kulturális hagyományt teremtettek és örökítenek tovább. A felgyorsuló polgári fejlődést aztán a XIX. században jól reprezentálja – a ma civilként aposztrofált – közösségi szerveződések nagy száma, a helyi sajtókialakulása, mely a járási székhely Adony népünnepélyeiről, műkedvelő és jótékonysági színielőadásairól, kiállításairól; a polgári létforma számos megnyilvánulásáról számol be. A helyi gazdasági kultúra speciális elemeiként jelennek meg a századok során a szőlőműveléssel, a borászattal, a halászattal és vízi molnárkodással, és a számos más "iparral" kapcsolatos szokások, hagyományok. Több helyi legenda, mese és dal őrzi és örökíti tovább ma is egykori eleink gondolkodás- és érzelemvilágát, élet- és világszemléletét.

A község is – elszenvedve a történelem viharait - áldozott a nemzeti szabadság oltárán (1848-1849), s mindkét világháború áldozatai között ott voltak az adonyiak függetlenül nemzetiségi identitásuktól. Már a 19. század utolsó harmadában megszűnt a német nyelvű misézés, s jórészt ennek következményeként lassan "kikopott" a mindennapi életből, a kapcsolattartásból a német nyelv használata.

1891-ben mint nagyközség 4426 lakossal rendelkezett, ebből 3372 magyar és 1002 német nemzetiségű volt.

A 20. század első felében Adony járási székhelyként bizonyos központi szerepkört töltött be és töretlenül fejlődött, polgárosodott, de amikor a mezővárosi rang az egész országban megszűnt 1871-ben, nagyközséggé alakult. Igazán komoly megtorpanást vezetőszerepének fokozatos elvesztése okoz az új, szocialista város Dunaújváros (Sztálinváros) felépítése következtében. Rövid "ájultság" után azonban a község fejlődése új lendületet vett: kiépült az elmúlt évtizedek alatt a városias infrastruktúra. A '70-es évek közepétől lassan újraszerveződik – először elsődlegesen az amatőr művészeti mozgalom keretében- a helyi társadalom. Ekkor alakul meg – az 1927 óta működő Fúvószenekar mellett- a "Gyöngyvirág" Női Kar, a Néptánccsoport, a Népdalkör. Majd az utóbbi évtized gyümölcseként számos egyesület, alapítvány, klub, kör és társaság; formális vagy informális társadalmi szerveződés teszi teljesebbé az adonyi civil társadalmat. Az újrainduló helyi sajtó a Duna-Adony című helyi közéleti híradóban ölt testet. Számos kulturális és helytörténeti kiadvány megjelenése, kiállítások és előadások mellett fokozatosan nyert polgárjogot az Orbán-fesztivál rendezvénysorozata; illetve más, a hagyományőrzés vagy a hagyományteremtés szándékával elinduló egyéb kezdeményezés. A demokratikus önkormányzati választások óta a helyi képviselőtestület sikerrel munkálkodik Adony fejlesztésén, értékeinek megőrzésén, gyarapításán. A község 1995-ben hivatalos kapcsolatot vett fel a németországi, Hessen tartománybeli Oberweser-Oedelsheim községgel. 1998-ban megalakult az Adonyi Német Kisebbségi Önkormányzat. A II. évezred végének Adonya egy dinamikusan fejlődő, értékeit becsülő és gazdagító; azon közös erőfeszítéssel munkálkodó közösséget jelent; melyhez tartozónak büszkén vallja és vallhatja magát minden adonyi. Az idelátogatók gyönyörködhetnek a Kastély-park, a Szőlőhegy, a halastavak és a Duna, illetve a Nagysziget természeti szépségeiben; az Orbán-kápolnában, a barokk templomban, az emlékpark köztéri szobraiban. Jóféle adonyi bort kóstolhatnak a számos pince egyikében, eredménnyel horgászhatnak, pihenhetnek, szórakozhatnak az infrastruktúrájában már-már városi; nyugalmában, személyességében mégis csak falusi környezetet biztosító városban.

2001-ben a lakosság 1,8%-a volt német nemzetiségű.

2004-ben városi címet kapott.

Látnivalók Adony

Adonyi Természetvédelmi Terület

Adonyi Természetvédelmi Terület

  • Adony

Az alig egyhektáros természetvédelmi területen a legfontosabb feladat a különösen veszélyeztetett és ritka pannóniai faj, a gyapjas csüdfű megóvása. A távolról ezüstös-zöldszínű növény májustól hozza...

Lovaglás Adonyban

Lovaglás Adonyban

  • Adony

Lovaglási lehetőség Adony külterületén, bértartás.

Adonyi-Duna Holtág

Adonyi-Duna Holtág

  • Adony

Az Adonyi-mellékág a Duna jobb partján, az 1598,0 fmk szerelvények között. Az Adonyi mellékág Adony és Iváncsa községek területén helyezkedik el. A koratavaszi időszakban a Nagyszigeten található szin...

Cikolai-tavak

Cikolai-tavak

  • Adony

Horgászati lehetőség csendes, falusi környezetben. Fogható halak: ponty, csuka, harcsa, keszeg.

Topp Horgásztó

Topp Horgásztó

  • Adony

Horgászati lehetőség csendes, falusi környezetben. Ponty, amur, balin, harcsa, süllő, csuka.

Vizi Fogadó

Vizi Fogadó

  • Adony

Fogadó a 6-os út mellett olcsó étkezési lehetőséggel magyaros ételekkel.

További látnivalók


Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Adony_(település)

Frissítve: 2017-06-15 16:47:30

Kedvenc akciók

Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 411 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5
Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5

Adony szállások

További szállások

Bejelentkezés