Abaújszántó bemutatása, turizmusa

Abaújszántó az ősidők óta lakott, de helyén már a történelem előtti korban is laktak, mint az a "Felső-Győr", "Középső-Győr" és "Középső-Gyertyámos" szőlőhegyeken talált őskori bronzeszközök tanúsítják. A magyarok pedig a honfoglalás óta lakják.

Híres bortermelő hely, melynek első írásos említése 1275-ből származik, Zamthou néven, szőlőjét már ekkor is említették, valószínű azonban, hogy a nagyobb szőlőtelepítést itt a Károly Róbert alatt bevándorolt olaszok végezték.

Több mint 600 éven át város, illetve mezőváros volt, majd a helyi közigazgatás 1871-es rendezésekor, a mezővárosi rang országos megszüntetésekor nagyközséggé alakult, de a mezővárosi címet még egy ideig használta.

A 15. században a Szapolyai-család kapta zálogba. Ebben az időben lett mezőváros, Gönc és Kassa után a vármegye 3. legnépesebb települése. Századokon át a Hernád-menti kereskedelmi út egyik fontos állomása volt.

1590-től a Rákóczi-uradalomhoz tartozott.

1711 után Trautson herceg, majd 1780-tól a Bretzenheim család tulajdona lett.

A 19. század végén Kassa után a megye legnépesebb települése. 1904. januárjában bevezetik a város utcáin a közvilágyítást

1921-ig a Gönci járás, azután 1962-ig az Abaújszántói járás székhelye, de a trianoni békeszerződés utáni évtizedekben a térségbeli vezető szerepet fokozatosan a közeli Encs vette át tőle.

1944-ben az Abaújszántón élő és dolgozó mintegy 200 zsidó család nagy részét deportálták és meggyilkolták.

2004 júniusában kapott újra városi rangot.

Több híres ember neve is megemlíthető Abaújszántóval kapcsolatban; iskolamesterként itt tanított 1567 és 1568 között Ilosvai Selymes Péter, voltak itt birtokai Bakócz Tamásnak, de Károlyi Gáspár élete is több pontot kapcsolódik a városhoz (a bibliafordításban szántói református lelkészek is segítettek neki). Balassi Bálint 1585 júliusában több napot is itt töltött, innen keltezte barátjához, Sövényházi Móricz Balázshoz írott levelét, amelyben támogatását kérte az ellene felhozott vádak tisztázásához. 1906-ban néhány hónapon át Nagy Lajos töltötte be a község szolgabírói tisztét, erről „A lázadó ember” című önéletrajzában említést tesz.

Frissítve: 2017. június 15.
A város szolgáltatója a változtatás jogát fenntartja.
Forrás: http://www.abaujszanto.hu/
Lépjen kapcsolatba a szervezővel / szolgáltatóval
Hibajelentés / üzenetét elküldtük a szolgáltatónak.
Szerkesztési igényét elküldtük, hamarosan jelentkezünk.
Amennyiben Ön az adatok szolgáltatója de még nincs jogosultsága a belépéshez, kérem küdje el az alábbi kérelmet a megfelelő indoklással.

Látnivalók a környéken (30 km)
Tokaj-hegyaljai borvidék Tokaj Borút és borvidék 21.7 km távolságra
Telkibányai Helytörténeti Kiállítás Telkibánya Múzeum 24.4 km távolságra
Kopjafás temető Telkibánya Természeti érték 24.3 km távolságra
látnivalók Abaújszántó és környékén »
Abaújszántó és környékén aktuális programjai »

Kedvenc Akciók

Szilveszter
2020-12-23 -tól 2021-01-03-ig
Karácsonyra hangolva
2020-12-23 -tól 2020-12-28-ig
2=3 kedvezményes kikapcsolódás Hévízen
2020-09-03 -tól 2020-12-22-ig
Szilveszteri csomagajánlat 2020/2021
2020-08-23 -tól 2022-01-08-ig

Széles választék

700+ szálláshely, 1000+ program és 7000+ látnivaló közül választhat, melyek folyamatosan frissülnek.
A szállodák, panziók, egyéb szálláshelyek legjobb ajánlatait, akcióit találja meg nálunk. Nincs foglalási díj!
Utazz Ausztriaba Kupon akciók
Konferencia ajánlatkérés
Ajándékutalvány rendelés

Közösségi kapcsolat

Utazzitthon.hu Kft. Minden jog fenntartva. 2004-2020

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és nyerje meg a havonta kisorsolásra kerülő 2 éjszakás utalványunk egyikét.