Ráckevei környéke kistérség bemutatása

A "Nagy Sziget" a Magna Insula nemzeti történelmünk kezdetének legendás hírű színhelye.

Egykoron a táj arculatát a hegyekből a síkságra kilépő Duna formálta. Az Ős-Duna hordalék kúpjai, homokkal borított kavicsmezői enyhén hullámzó, alföldi tájat képeztek. A Duna vízjárása, ismétlődő áradásai az itt élő népeknek igen nagy gondot okozott. Számos település változtatta meg helyét egy-egy pusztító árvíz után. Ezzel szemben azonban a Duna áradásai a sziget alsó részén fekvő területein termékeny iszapot terítettek el, ahol is dús füvű legelők alakultak ki. A Duna ezen szakaszának a szabályozására 1928-ban került sor, amikor is Kvassay Jenő vízépítő mérnök tervei alapján a Ráckevei Duna ágon zsilipek épültek. Ezáltal e sűrűn lakott területen megszűnt az árvízveszély, állandósult a vízmagasság és így a "Kis-Duna" egy lassú folyású, tószerűvé vált vízi paradicsommal gazdagodott. A 47 km hosszú és 3-10 km között változó szélességű Csepel-sziget sok napfényt élvező táj, a víz halban gazdag és fürdésre kiválóan alkalmas.

A Kárpát medencében élő népek kultúrájának évezredes nyomai itt is fellelhetők. Régészeti lelőhelyek találhatók Szigetszentmiklóson, Szigetszentmártonban, Dunaharasztin és Tökölön, ahonnan is egyedülálló sárleletek kerültek elő. Ezeket a Nemzeti Múzeum valamint a szigetszentmiklósi és a ráckevei Helytörténeti Múzeum őriz. A szigeten és az alföldi területen egyaránt kerültek elő Árpád-kori emlékek. Az Árpád kultusz hű őrzői a ráckeveiek, ahol is híd, szobor, múzeum, tér s az idők során megszűnt malom őrzi a honfoglaló vezér, Árpád nevét.
A középkor értékes műemléke a ráckevei Nagyboldogasszony Szerb Ortodox templom, amely Magyarországon az egyetlen, Európában pedig a legészakibb gótikus szerb templom.
A Csepel-sziget és a Kis-Duna mente kistérség etnikai képe igen sokszínű. A sziget első szerb telepesei még a XII. században, II. Béla király idején érkeztek. Ezt követően 1440-ben kapott kiváltságok alapján települtek ide, később pedig a törökök elől menekülő szerbek találtak itt otthonukra. Mai, leginkább megőrzött, etnikai szigetük Lórév. A német etnikum több szigeti településen őrzi hagyományait, és az alföldi oldalon is élnek nagy számban német leszármazottak. A máig megőrzött régi szokásokat bemutató, felidéző ünnepnapok, nemzetközi néptánc fesztiválok, falunapok látványos, turistacsalogató eseményt jelentenek a térségben.

Pest megye történelmének leghősibb korszaka az 1848-49-es szabadságharc időszaka. Ennek emlékeivel találkozhatunk Ráckevén (Ács Károly), Szigetújfaluban (Görgey), Petőfi emlékhelyekkel Dömsödön és Kossuth kultuszával Áporkán.

Forrás: www.tourinform.rackeve.hu

Látnivalók Ráckevei környéke kistérség

Dumaszínház Kft

Dumaszínház Kft

  • Dunavarsány

Városi Sportcsarnok

Városi Sportcsarnok

  • Dunaharaszti

Dumaszínház Kft

Dumaszínház Kft

  • Szigetszentmiklós

Emese Park

Emese Park

  • Szigethalom

Emese Park - ahol megelevenedik egy elfeledett világ. Bárki lehet időutazó, ha ellátogat az Emese Parkba, a középkori Várispánságba, amely a család apraját és nagyját egyaránt várja. A főváros közeléb...

További látnivalók

Ráckevei környéke kistérség programok

Perpétuum, Szeder Trió - Nemcsak Jazz Klub

Perpétuum, Szeder Trió - Nemcsak Jazz Klub

  • Szigetszentmiklós
  • 2024.Mar.28-án Városi Könyvtár és Közösségi Ház

Eszeveszett primadonnák

Eszeveszett primadonnák

  • Szigetszentmiklós
  • 2024.May.05-án Ádám Jenő Általános Iskola és AMI

Magyar Költészet Napja - Radnóti est

Magyar Költészet Napja - Radnóti est

  • Szigetszentmiklós
  • 2024.Apr.08-án Városi Könyvtár és Közösségi Ház

Kapunyitás - Még előtted az élet / Ács Fruzsina és Szabó Balázs Máté közös estje

Kapunyitás - Még előtted az élet / Ács Fruzsina és Szabó Balázs Máté közös estje

  • Szigetszentmiklós
  • 2024.Apr.20-án Dumaszínház Kft

Dumaszínház est

A mindenség elmélete

A mindenség elmélete

  • Szigetszentmiklós
  • 2024.May.17-án Városi Könyvtár és Közösségi Ház

Özönvíz előtt

Özönvíz előtt

  • Szigetszentmiklós
  • 2024.Apr.26-án Városi Könyvtár és Közösségi Ház

A nulladik perc - Orlai Produkció

A nulladik perc - Orlai Produkció

  • Szigetszentmiklós
  • 2024.Apr.14-án Ádám Jenő Általános Iskola és AMI

Előadásunk a századfordulós Párizsba invitálja a nézőt.

Sárik Péter Trió & Falusi Mariann - Nemcsak Jazz Klub

Sárik Péter Trió & Falusi Mariann - Nemcsak Jazz Klub

  • Szigetszentmiklós
  • 2024.Apr.19-án Ádám Jenő Általános Iskola és AMI

Közkívánatra folytatódik a Fonogram-díjas Sárik Péter Trió sikersorozata: a Jazzkívánságműsor magyarul

További programok

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5

Ráckevei környéke kistérség szállások

Apartman ár Ráckeve

Faházas Villapark

apartman

Apartman ár

15 900 Ft/fő/éj-től
  • 3 Értékelés alapján4.2 / 5
Alapcsomag Dömsöd

Hat Testvér Fogadó

panzió

Alapcsomag

8 690 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Kedvezményes pihenés reggelivel Szigetszentmiklós
  • még nincs értékelésÚj!
Egész éves pihenés félpanzióval Ráckeve
  • Kiváló2 Értékelés alapján4.5 / 5

További szállások

Bejelentkezés