Cegléd és környéke bemutatása

A tájegység igazi róna, a maga sajátos szépségeivel. De a természeti értékek mellett számtalan műemléket is őriz ez a vidék. 

A magyar történelmi és művelődéstörténeti emlékek kincsestára Cegléd és Nagykőrös. Kossuth Lajos kultusza sehol sem érezhető ilyen mértékben, mint Cegléd városában. Nagykőrös büszkesége a több mint négy évszázada alapított gimnázium. A XVIII. és XIX. század emlékei a barokk plébánia templomok, a puritán evangélikus gyülekezeti házak, a páratlan szépségű ceglédi református templom klasszicista épületcsodája.

A tájegység arculatának kialakulását egyaránt befolyásolta a Duna és a főváros közelsége.

Az Alsónémedi és Bugyi határában lévő kavicsbányák kristálytiszta vize is a nagy folyó természeti ajándéka. Közelükben alakultak ki a vízi turjános rétekkel tarkított erdőfoltok.
Az Ócsa-dabasi-hátság és a termékeny part menti területek között kezdődik a fővároshoz legközelebb fekvő magyar puszta, az úgynevezett felső-kiskunsági szikes puszta, a Kiskunsági Nemzeti Park része.

Az itteni műemlékek közül figyelmet érdemel az Alföld legszebb középkori bazilikális temploma és premontrei kolostorromja Ócsán. Jelentős művelődéstörténeti emlékhely Dabas. A városban barokk, de főleg klasszicista kúriák tucatja látható.

A Tápió-vidék sokarcú táj. Erdők, ligetek, nádas-mocsaras területek, folyóvizek és tavak teszik változatossá és széppé.

A tájegység "fővárosa" Nagykáta, az itteni látványosságok közül kiemelkedik a Keglevich-kastély. A város határában van a Tápió-Hajta Vidék Tájvédelmi Körzet, amely európai jelentőségű madárélőhely.

A honfoglalás óta az Árpád-kori Bicske nemzetség ősi fészke volt Tápióbicske, amely nemcsak gazdag történelmi múltja, hanem természeti értékei miatt is jelentős település: határában gazdag gyurgyalag-telep található, az Erdős-völgy és a Gombos-tanya kocsányos tölgyese pedig természetvédelmi terület.

Tápiószentmártonban található a Kincsem Lovaspark a névadó "csodatelivér", Kincsem emlékmúzeuma.

Látnivalók Cegléd és környéke

További látnivalók

Cegléd és környéke programok

NAHÁT! - Kovács András Péter önálló estje, előzenekar: Noé Bex

NAHÁT! - Kovács András Péter önálló estje, előzenekar: Noé Bex

  • Monor
  • 2024.Apr.30-án Dumaszínház

Dumaszínház est

Járai Márk akusztikus koncert

Járai Márk akusztikus koncert

  • Cegléd
  • 2024.Apr.19-án Kossuth Művelődési Központ

Operettől a kabaréig

Operettől a kabaréig

  • Nagykőrős
  • 2024.Aug.06-án Cifrakert Szabadtéri Színház

Jövőre Veled ugyanitt

Jövőre Veled ugyanitt

  • Nagykőrős
  • 2024.Jul.16-án Cifrakert Szabadtéri Színház

Családi kalandok a Selyem-réti tanösvényen

Családi kalandok a Selyem-réti tanösvényen

  • Ócsa
  • 2024.Apr.06-án Duna-Ipoly Nemzeti Park

A tavasz a természet leglátványosabb időszaka, nincs ez másképp a láperdőkben sem.

NAHÁT! - Kovács András Péter önálló estje, előzenekar: Noé Bex

NAHÁT! - Kovács András Péter önálló estje, előzenekar: Noé Bex

  • Monor
  • 2024.Apr.30-án Dumaszínház

Dumaszínház est

Anya-lánya koncert műfaji határok nélkül

Anya-lánya koncert műfaji határok nélkül

  • Ócsa
  • 2024.May.05-án Egressy Gábor Szabadidőközpont

Anyák napja alkalmából Horgas Eszter fuvolaművész, és lánya, Somogyi Lili Mária énekesnő „Anya-Lánya műfaji határok nélkül” című koncertjét láthatják az Egressy Gábor Szabadidőközpontban.

Kaláka 55 - verskoncert

Kaláka 55 - verskoncert

  • Cegléd
  • 2024.Apr.10-án Kossuth Művelődési Központ

További programok

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 7 Értékelés alapján4.1 / 5

Cegléd és környéke szállások

Stáció hétvégi pihenés Vecsés
  • Kiváló5 Értékelés alapján4.9 / 5
Szobaárak Tatárszentgyörgy

Sarlóspuszta Club Hotel

panzió

Szobaárak

13 000 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló2 Értékelés alapján4.9 / 5
Tóparti láblógatás 2 éj Vasad
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Szobaárak félpanzióval Inárcs
  • Kiváló7 Értékelés alapján4.5 / 5

További szállások

Bejelentkezés