Eger bemutatása

Az ország egyik legszebb barokk városa az ezeréves püspöki székhely (ma érseki központ), lakói dicső történelmi múltjára, értékes műemlékegyütteseire lehetnek büszkék.

A hazaszeretet városának Dobó István várkapitány történelmi tette után nevezték el, aki maroknyi csapatával 1552-ben több mint egy hónapig állt ellen a hússzoros török túlerőnek. A magyar várvédők dicsőségéről Gárdonyi Géza (1863-1922) Egri csillagok című híres romantikus regénye szól.
Eger a gyógyfürdők, a diákok és a bor városa is. 

Magyarország második legnagyobb temploma a klasszicista érseki Székesegyház  (Eszterházy tér), az ország legnagyobb orgonájával.

Tornyában az ország első csillagászati múzeuma, a Spekula Csillagvizsgáló működik. 

Az egri püspök rezidenciája, az Érseki palota (Széchenyi u. 1-3.) 250 éves történetét idéző Érseki Gyűjteményi Központ (Széchenyi u. 5.) féltett kincse Mária Terézia Habsburg-császárnő koronázási palástja.

A Megyeháza kapualjában Fazola Henrik kovácsmester egyedülállóan szép kovácsoltvas kapui késztetnek csodálatra. 

A középkori egri vár (Vár 1.) a török idők győztes végvára. Itt kapott helyet a vár és a város összefonódó történetét bemutató Dobó István Vármúzeum (Vár 1.), a Hősök termében Dobó István síremléke, a föld alatti kazamatákban a kőtár.

Negyven méter magasan nyúlik a város fölé a 97 lépcsős Minaret (Knézich u. 17.), Európa legészakibb török kori építménye. 

Eger környékének néprajzáról ad áttekintést a szőttesek, hímzések, kerámiák, szűcsmunkák tarka sokaságával és egy palóc lakodalmas menet ünnepi népviseletével a Palóc Népművészeti Kiállítás (Dobó tér 12.). 

A Török Fürdő (Fürdő u. 1.) a török hódoltság (1526-1686) alatt kialakult sajátos fürdőkultúra emléke, ahol  a különleges hangulatú élményfürdőzés mellett  komplex gyógyászati szolgáltatásokat is igényelhetnek a vendégek. Mozgásszervi betegségekre javallt gyógyvize az egész évben üzemelő Egri Termál-  és Élményfürdő (Petőfi tér 2.) medencéit  is táplálja.

Eger a tüzes vörösborok hazája is: a Szépasszony-völgy tufába vájt évszázados pincéiben megkóstolható a világhíres Egri Bikavér.

Ajánlott útvonal: Haladjon az M3-as autópályán (Kerecsendig), majd tovább a 25-ös számú főúton. Budapesttől kb. 140 km.

Látnivalók Eger

További látnivalók

Eger programok

Kötélugró Európa-bajnokság / European Rope Skipping Champinships

  • Eger
  • 2024.Jul.15-án Eger

The Magyar Ugrókötelesek Szövetsége and the European Rope Skipping Organization is welcoming the best of Europe in Eger. During the days of the championships we are going to see the most spectacular freestyles with dance, acrobatics. We will have the chance to witness attempts on breaking the World records of speed by the best and finest of the jump rope sport in Europe. Get your tickets now to be a part of this amazing event.

Kötélugró Európa-bajnokság / European Rope Skipping Champinships

Kötélugró Európa-bajnokság / European Rope Skipping Champinships

  • Eger
  • 2024.Jul.16-án Eger

Szemenszedett igazság

Szemenszedett igazság

  • Eger
  • 2024.Jul.23-án Agria Nyári Játékok - Egri vár

Kötélugró Európa-bajnokság / European Rope Skipping Champinships

Kötélugró Európa-bajnokság / European Rope Skipping Champinships

  • Eger
  • 2024.Jul.19-án Eger

The Magyar Ugrókötelesek Szövetsége and the European Rope Skipping Organization is welcoming the best of Europe in Eger. During the days of the championships we are going to see the most spectacular freestyles with dance, acrobatics. We will have the chance to witness attempts on breaking the World records of speed by the best and finest of the jump rope sport in Europe. Get your tickets now to be a part of this amazing event.

Kötélugró Európa-bajnokság / European Rope Skipping Champinships

Kötélugró Európa-bajnokság / European Rope Skipping Champinships

  • Eger
  • 2024.Jul.20-án Eger

  • 2024.Jul.21-án Eger

  • 2024.Jul.18-án Eger

  • 2024.Jul.17-án Eger

További programok

Forrás: www.ektf.hu/eger

Frissítve: 2020-07-23 09:08:30

Kedvenc akciók

Termál Hotel Vesta Tápiószecső

Szoba félpanzióval

20 300 Ft/fő/éj-től

Termál Hotel Vesta

hotel
  • Kiváló7 Értékelés alapján4.7 / 5
Hotel Ovit Keszthely

Félpanziós ajánlat

24 500 Ft/fő/éj-től

Hotel Ovit

  • még nincs értékelésÚj!
Gunaras Resort SPA Hotel Dombóvár

Nyári lazítás

24 999 Ft/fő/éj-től

Gunaras Resort SPA Hotel

  • Kiváló133 Értékelés alapján4.5 / 5
Hotel Kumánia Kisújszállás

Nyári csobbanás

25 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Kumánia

  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Eger szállások

Szobaárak Eger

Végvári Hotel

Szobaárak

9 500 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Szobaárak 2 éjtől Eger

Agria Wellness Vendégház

vendégház

Szobaárak 2 éjtől

6 000 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Napi ár Eger

Tornácos Vendégház Eger

vendégház

Napi ár

4 800 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló1 Értékelés alapján4.8 / 5
Napi árak Eger

Amira apartman

apartman

Napi árak

10 000 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Bejelentkezés