EFOTT Fesztivál 2017, 2017-07-11 - 2017-07-17 Figyelem! A program lejárt!

Jön az év legnagyobb hallgatói fesztiválja Velencén!

Hamarosan itt a nyár és jön az EFOTT Fesztivál! Ma az EFOTT 103 ezres létszámával az egyik legjelentősebb fesztivál a magyar fiatalok körében. Azonban az EFOTT nem csak buli, hiszen a fesztivál szervezői évek óta nagy hangsúlyt fektetnek a zenei események mellett a hallgatók gasztro-, sport és kulturális életének fellendítésére is. 
 
2017-ban a Velencei-tó strandján, Velencén kerül megrendezésre Július 11-17. között a rendezvény, ahol a szervezők elmondásai szerint nagyobb parti lesz, mint valaha, sőt 2017-ben egy nappal hosszabb lesz az EFOTT, így vasárnap is teljes programmal készül a fesztivál.
Strand, color party, habparty, kertmozi, színház, wakeboard, koncertek, street food, bungee jumping, strandfoci, jó pár nemzetközi név és több, mint 120 magyar fellépő egy helyen.
Az eddig bejelentett világsztárok, akik 2017-ben Magyarországon csak az EFOTT színpadán lépnek fel: Sean Paul és a Hurts! A külföldi sztárok mellett a legnépszerűbb hazai előadók is a Velencei-tó partján buliznak majd júliusban, vagyis egy igazi nagykoncerttel visszatér az EFOTT-ra a Punnany Massif, Brains, Vad Fruttik, Kiscsillag és az Irie Maffia.Hamarosan itt a nyár és jön az EFOTT Fesztivál! Ma az EFOTT 103 ezres létszámával az egyik legjelentősebb fesztivál a magyar fiatalok körében. Azonban az EFOTT nem csak buli, hiszen a fesztivál szervezői évek óta nagy hangsúlyt fektetnek a zenei események mellett a hallgatók gasztro-, sport és kulturális életének fellendítésére is. 
 
2017-ban a Velencei-tó strandján, Velencén kerül megrendezésre Július 11-17. között a rendezvény, ahol a szervezők elmondásai szerint nagyobb parti lesz, mint valaha, sőt 2017-ben egy nappal hosszabb lesz az EFOTT, így vasárnap is teljes programmal készül a fesztivál.
Strand, color party, habparty, kertmozi, színház, wakeboard, koncertek, street food, bungee jumping, strandfoci, jó pár nemzetközi név és több, mint 120 magyar fellépő egy helyen.
Az eddig bejelentett világsztárok, akik 2017-ben Magyarországon csak az EFOTT színpadán lépnek fel: Sean Paul és a Hurts! A külföldi sztárok mellett a legnépszerűbb hazai előadók is a Velencei-tó partján buliznak majd júliusban, vagyis egy igazi nagykoncerttel visszatér az EFOTT-ra a Punnany Massif, Brains, Vad Fruttik, Kiscsillag és az Irie Maffia.
Hamarosan itt a nyár és jön az EFOTT Fesztivál! Ma az EFOTT 103 ezres létszámával az egyik legjelentősebb fesztivál a magyar fiatalok körében. Azonban az EFOTT nem csak buli, hiszen a fesztivál szervezői évek óta nagy hangsúlyt fektetnek a zenei események mellett a hallgatók gasztro-, sport és kulturális életének fellendítésére is. 
 
2017-ban a Velencei-tó strandján, Velencén kerül megrendezésre Július 11-17. között a rendezvény, ahol a szervezők elmondásai szerint nagyobb parti lesz, mint valaha, sőt 2017-ben egy nappal hosszabb lesz az EFOTT, így vasárnap is teljes programmal készül a fesztivál.
Strand, color party, habparty, kertmozi, színház, wakeboard, koncertek, street food, bungee jumping, strandfoci, jó pár nemzetközi név és több, mint 120 magyar fellépő egy helyen.
Az eddig bejelentett világsztárok, akik 2017-ben Magyarországon csak az EFOTT színpadán lépnek fel: Sean Paul és a Hurts! A külföldi sztárok mellett a legnépszerűbb hazai előadók is a Velencei-tó partján buliznak majd júliusban, vagyis egy igazi nagykoncerttel visszatér az EFOTT-ra a Punnany Massif, Brains, Vad Fruttik, Kiscsillag és az Irie Maffia.
Bővebben »
Szálláshelyek és akciók a(z)
EFOTT Fesztivál 2017 program közelében, Velence városában

A program szervezője a változtatás jogát fenntartja.
Frissítve: 2017. július 04.
Lépjen kapcsolatba a szervezővel / szolgáltatóval
Hibajelentés / üzenetét elküldtük a szolgáltatónak.
Szerkesztési igényét elküldtük, hamarosan jelentkezünk.
A weboldal tartalmát a következő email cím kezelheti: efott@efott.hu Belépés a szerkesztő felülethez »

A weboldal tartalmát a következő email cím kezelheti: info@efott.hu Belépés a szerkesztő felülethez »

Amennyiben Ön az adatok szolgáltatója de még nincs jogosultsága a belépéshez, kérem küdje el az alábbi kérelmet a megfelelő indoklással.


Szálláshelyek és akciók a(z) közelében, Velence városában »

Látnivalók a környéken (30 km)
Helytörténeti és Ásványkiállítás, Kovácsmúzeum Kápolnásnyék 0.7 km távolságra
Finom Étkek Háza Kápolnásnyék 1.1 km távolságra
Vörösmarty Mihály Emlékmúzeum Kápolnásnyék 1.1 km távolságra
látnivalók Velence és környékén »
programok Velence és környékén (30 km)
Agárdi Popstrand 2018 - NEOTON, VASTAG CSABA Agárd 6 km távolságra 2018-06-23 - 2018-06-23
Agárdi Popstrand 2018 - BIKINI, PIRAMIS, B52 Agárd 6 km távolságra 2018-06-30 - 2018-06-30
Agárdi Popstrand 2018 - EDDA MŰVEK, PATAKY MŰVEK Agárd 6 km távolságra 2018-07-07 - 2018-07-07
Velence aktuális programjai
Kézi hajtású fa népi körhinta Pázmánd 4.4 km távolságra 2018-05-01 - 2018-12-31
Képzőművészeti kiállítás Ráckeve 25.5 km távolságra 2018-06-08 - 2018-07-22
Labdarúgó-világbajnokság kivetítése Ráckeve 26 km távolságra 2018-06-14 - 2018-07-15
Velence és környékén aktuális programjai »

Széles választék

700+ szálláshely, 1000+ program és 7000+ látnivaló közül választhat, melyek folyamatosan frissülnek.
A szállodák, panziók, egyéb szálláshelyek legjobb ajánlatait, akcióit találja meg nálunk. Nincs foglalási díj!
Green events rendezvényszervezés Kupon akciók
Konferencia ajánlatkérés
Ajándékutalvány rendelés

Ügyfélszolgálat

Kollégáink megválaszolják kérdéseit, segítséget nyújtanak a foglalásban.
E-mail: info@utazzitthon.hu
Tel.: 06-20-20-48008
Nyitvatartás: H-P: 8.00-18.00
Árgarancia és adatvédelem
Kapcsolat és ÁSZF
Munkatársak
Kapcsolat és ÁSZF

Közösségi kapcsolat