Segíthetünk?  06-1-239-1224, 06-20-20-48008

Koronázási Ünnepi Játékok, 2017-08-18 - 2017-08-20

Életre keltett skanzen, középkori vásári hangulat, izgalmas, korhű játékok, fényfestészeti műalkotások a belváros házfalain, fölénk magasodó, közel ötméteres óriásbábok, királyaink koronázási ceremóniája az egykori koronázó bazilika romjai fölött.

Aki augusztus közepén érkezik hozzánk, igazi csodát láthat: a Koronázási Ünnepi Játékok az egykori koronázóvárosba repíti vissza. A rendezvény kiemelt elemei a szertartásjáték, a középkori vásári forgatag, az óriásbábok felvonulása és a Fény utca. A Koronázási szertartásjáték a Nemzeti Emlékhelyen felépített monumentális szabadtéri színpadon, grandiózus díszletek között, modern fény- és látványtechnikával, közel 900 éves koronázási szertartásszövegek tolmácsolásával eleveníti fel a koronázásokat. 2017-ban III. Béla élettörténetének lehetünk tanúi. A Városház téren felépül egy középkori város a város közepén, amely az egykori élet mindennapjaiba enged bepillantást. A középkori vásári forgatagban időről időre feltűnnek a közel 5 méter magas királyi óriásbábok is. A Fény utca Európa legnagyobb fénnyel festett, óriás, mozgó történelmi képregénye, mely a megkoronázott király életéről, legendáiról mesél.

2017. augusztus 18., péntek
10.00–19.00  KORONÁZÁSI ÜNNEPI JÁTÉKOK
18.00  Szent István-díj ünnepélyes átadása
Helyszín: Szent István Művelődési Ház
19.30  Zenevonat szuperkoncert – LGT dalok az LGT tagjaival
Karácsony János, Solti János, Veres Mónika Nika, Heincz Gábor Biga és az Abrakazabra zenekar élő koncertje
Helyszín: Zichy színpad (Szélsőséges időjárás esetén a program elmarad.)
21.00  Koronázási Szertartásjáték I.
III. Béla – Az aranykor trónusán
Helyszín: Nemzeti Emlékhely
21.00–24.00  Fény utca
Helyszín: Fő utca
2017. augusztus 19., szombat
10.00–19.00  KORONÁZÁSI ÜNNEPI JÁTÉKOK
15.00–24.00 26.  Öreghegyi Mulatság
Helyszín: Bory tér
19.30  Swing és revü
Kalandozás a múlt század első évtizedeiben Fenyő Ivánnal, Gájer Bálinttal és Koós Rékával
Közreműködik a show tánckara és zenekara
Koreográfus: Bartha László, Tombor Tímea, Rovó Tamás és Szakal Attila
Zenei vezető: Csóka Péter
Rendező: Szakál Attila
Helyszín: Zichy színpad (Szélsőséges időjárás esetén a program elmarad.)
21.00  Koronázási Szertartásjáték II.
III. Béla – Az aranykor trónusán
Helyszín: Nemzeti Emlékhely
21.00–24.00  Fény utca
Helyszín: Fő utca
2017. augusztus 20., vasárnap
10.00–19.00  KORONÁZÁSI ÜNNEPI JÁTÉKOK
10.30  Szent István-napi ünnepi szentmise
Helyszín: Szent István-bazilika
16.00  Lovagrendek felvonulása és borrendi rendezvény a színpadon
Útvonal, helyszín: Virágórától a Zichy színpadig
17.00  Fehérvári királyok menete – Kárpát-medencei magyar néptáncosok zarándoklata Szent Istvánhoz
Történelmi felvonulás az óriásbábokkal, a hagyományőrzőkkel és a Kárpát-medencei meghívott vendégekkel
Útvonal: Koronás Park → Szabadságharcos út → Mátyás király körút → Fő utca → Városház tér → Szent István tér
(Kedvezőtlen időjárás esetén a program elmarad.)
17.00  Tiszteletadás Szent István szarkofágjánál
Helyszín: Nemzeti Emlékhely
Ünnepi beszédet mond: dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke
18.00  Ünnepi Közgyűlés
Helyszín: Szent István tér (Esőhelyszín: Városháza, Díszterem)
Ünnepi beszédet mond és Székesfehérvár kitüntetéseit átadja: dr. Cser-Palkovics András polgármester
19.00  „Magyar Est” – Az Alba Regia Táncegyüttes és a Bekecs Táncegyüttes (Erdély) közös műsora
Helyszín: Zichy színpad (Esőhelyszín: Vörösmarty Színház)
21.30  Ünnepi tűzijáték
Helyszín: Palotavárosi tavak
(Esőnap: szélsőséges időjárás esetén a tűzijátékot a Fehérvári Lecsófőző Vigasság idején rendezi meg a város)
21.00–24.00  Fény utca
Helyszín: Fő utca
Aki augusztus közepén érkezik hozzánk, igazi csodát láthat: a Koronázási Ünnepi Játékok az egykori koronázóvárosba repíti vissza. A rendezvény kiemelt elemei a szertartásjáték, a középkori vásári forgatag, az óriásbábok felvonulása és a Fény utca.
A Városház téren felépül egy középkori város a város közepén, ami nemcsak tárgyi hitelességével mutatja be a környezetet, hanem az ott zajló életet is bemutatja hagyományőrzőkkel, színjátszókkal és vásározókkal. A középkori vásári forgatagban időről időre feltűnnek a közel 5 méter magas királyi óriásbábok is megidézve a királyi századokat. 2016-ban két új taggal bővült az Árpád-házi királyokat, családokat felsorakoztató óriásbáb-gyűjtemény. Géza, Sarolt, Szent István, Gizella, Szent Imre, Asztrik püspök, Szent László, I. Géza, Salamon, Adelhaid és Piroska, Könyves Kálmán és testvére Álmos herceg után II. (Vak) Béla és II. István is csatlakozott a gyűjteményhez. A gyűjtemény 2017-ben is bővülni fog.
A Fény utca Európa legnagyobb fénnyel festett, óriás, mozgó történelmi képregénye, mely a megkoronázott király életéről, legendáiról mesél. A vetítést a Fő utca házfalain élvezhetik a látogatók esténként.
KORONÁZÁSI ÜNNEPI JÁTÉKOK
2017. augusztus 18–20.
Az először 2013-ban – hagyományteremtő szándékkal – megrendezett Koronázási Ünnepi Játékok a nagyszabású, tízezrek által látott óriásbábos felvonulásokkal, a történelmi belvárost átszelő, mozgó képregényes időutazásra csábító Fény utcákkal, Szent István, Szent László, majd Könyves Kálmán életének, koronázásának felelevenítésével egy csapásra belopta magát az emberek szívébe.
A V. Koronázási Ünnepi Játékokon III. Béla a Fény utca falaira vetített mozgó történelmi képregényen és a színes középkori vásári forgatagban jelenik majd meg. 
KORONÁZÁSI SZERTARTÁSJÁTÉK - III. Béla
Liturgikus királylegenda az ország legnagyobb épített szabadtéri színpadán
2017. augusztus 18–19. 21.00 óra
Székesfehérvár, Koronázó tér – Nemzeti Emlékhely
2013-ban Szent István, 2014-ben Szent László, 2015-ben Könyves Kálmán királlyá koronázását, csatákkal és nehéz döntésekkel terhes életét láthatta a közönség. 2016. augusztus 13-án és 14-én II. (Vak) Béla regényes történetének színrevitelére került sor Szikora János rendező jóvoltából. 2017-ben III. Béla története elevenedik meg.

Bővebben »
Szálláshelyek és akciók a(z)
Koronázási Ünnepi Játékok program közelében, Székesfehérvár városában

Hirdetés*

Kiemelt ajánlataink wellness kategióriában, őszi ajánlatok és belföldi lastminute ajánlatok. Keressen minket telefonon vagy online chaten.

Weboldal: http://turizmus.szekesfehervar.hu
A program szervezője a változtatás jogát fenntartja.
Frissítve: 2017. augusztus 11.
Lépjen kapcsolatba a szervezővel / szolgáltatóval
Hibajelentés / üzenetét elküldtük a szolgáltatónak.
Szerkesztési igényét elküldtük, hamarosan jelentkezünk.
A weboldal tartalmát a következő email cím kezelheti: szekesfehervar@tourinform.hu Belépés a szerkesztő felülethez »

Amennyiben Ön az adatok szolgáltatója de még nincs jogosultsága a belépéshez, kérem küdje el az alábbi kérelmet a megfelelő indoklással.

Szálláshelyek és akciók a(z) közelében, Székesfehérvár városában »

Hotel Platán Székesfehérvár Székesfehérvár 3 csillagos hotel 0.8 km távolságra Már 7 250 Ft/fő/éj-től
Best Western Plus Lakeside Hotel Székesfehérvár 4 csillagos hotel 1 km távolságra Már 9 563 Ft/fő/éj-től
Veronica apartman Székesfehérvár Székesfehérvár apartman 1 km távolságra Már 6 000 Ft/fő/éj-től
Hotel Vadászkürt Székesfehérvár hotel 9.1 km távolságra Már 6 500 Ft/fő/éj-től
Szárcsa utcai apartman Agárd apartman 13.2 km távolságra Már 2 034 Ft/fő/éj-től
Látnivalók a környéken (30 km)
Repülőtér Székesfehérvár, Börgöndi reptér Börgönd 0.8 km távolságra
Pótkerék Csárda Sárkeresztes 6.2 km távolságra
Pokol Pince Étterem Szabadbattyán 6.7 km távolságra
látnivalók Székesfehérvár és környékén »
programok Székesfehérvár és környékén (30 km)
Velence város születésnapja Velence 22.2 km távolságra 2017-08-19 - 2017-08-20
Váli-Völgyi Vigasságok (VVV) Vál 27.1 km távolságra 2017-09-01 - 2017-09-02
XI. Országos Vadgasztronómiai Fesztivál Soponya 17.4 km távolságra 2017-09-02 - 2017-09-02
Székesfehérvár aktuális programjai
Egy család, három iskolateremtő művész - Ferenczy Károly, Noémi és Béni Kápolnásnyék 23.1 km távolságra 2017-05-01 - 2018-03-31
GyereKi! Nyárzáró Családi Fesztivál Velence 19.9 km távolságra 2017-08-26 - 2017-08-26
GyereKi! Nyárzáró Családi Fesztivál Velence 19.9 km távolságra 2017-08-27 - 2017-08-27
Székesfehérvár és környékén aktuális programjai »

Széles választék

700+ szálláshely, 1000+ program és 7000+ látnivaló közül választhat, melyek folyamatosan frissülnek.
A szállodák, panziók, egyéb szálláshelyek legjobb ajánlatait, akcióit találja meg nálunk. Nincs foglalási díj!
BEMER bérlés
Green events rendezvényszervezés
Árgarancia és adatvédelem

Ügyfélszolgálat

Kollégáink megválaszolják kérdéseit, segítséget nyújtanak a foglalásban.
E-mail: info@utazzitthon.hu
Tel.: 06-20-20-48008
Nyitvatartás: H-P: 8.00-18.00, SZ:10.00-16.00
Kapcsolat és ÁSZF
Munkatársak
Kapcsolat és ÁSZF

Közösségi kapcsolat

Hírlevél
iratkozzon fel hírlevelünkre!