A padlás , Nyíregyháza 2025.02.27-án 11:00 óra helyszín: Móricz Zsigmond Színház

Ez a történet úgy szól az életről, hogy közben minden generációt tud szórakoztatni, ezúttal Gémes Antos rendezésében, itt Nyíregyházán: „ahol kelet és nyugat összeér.”
Színház
Fesztivál
PRESSER GÁBOR – SZTEVANOVITY DUSÁN – HORVÁTH PÉTER
A PADLÁS
„Ég és föld között itt áll a Padlás!” A Móricz Zsigmond Színházban életre kel az ország legsikeresebb mese musicalje! Horváth Péter, Presser Gábor és Sztevanovity Dusán klasszikusa generációkkal szerettette meg a színházat, érdemben mesélt a hitről, a sorsról, és a szeretet erejéről.
Tette ezt úgy az 1988-as Vígszínházi bemutató óta, hogy sok ezer felnőtt várta a pillanatot, mikor mutathatja meg gyermekének, hogy „ez a Padlás jó padlás”, és hogy az ismert dallamok, és a méltán ismert mesék méltatlanul elfelejtett szereplői hogyan jutnak át az áhított múltbolygóra; hogy az embernek ott a helye, ahová született, ahol dolga van; hogy „mit ér egy Nagymama unokák nélkül”; hogy mindenki érdemel új esélyt az élettől, a másik embertől; hogy amire vágyunk, az valójában ott van előttünk.
Ez a történet úgy szól az életről, hogy közben minden generációt tud szórakoztatni, ezúttal Gémes Antos rendezésében, itt Nyíregyházán: „ahol kelet és nyugat összeér.”
Szereplők
RÁDIÓS, aki egyszerűen....................
SÜNI, fiatal lány, aki hegedülni tanul.........................
MAMÓKA, öreg nénike, aki mindent tud az emberekről....................
BARABÁS, B. Barabás, a gengszter; RÉVÉSZ, aki csak külsőleg azonos Barabással........ István István
HERCEG, finomlelkű szellem, 500 éves..........................
KÖLYÖK, naiv szellem, 530 éves..........................
LÁMPÁS, a törpe zsörtölődő szellem, 670 éves..........................
MEGLÖKŐ, óriási szellem, 560 éves, néma..........................
TÉMÜLLER, azelőtt házmester, most önkéntes......................
DETEKTÍV, aki még önmagát is kinyomozza....................
ÜTEG, a detektív másik balkeze.......................
ROBINSON, a gép...........................
Alkotók
Díszlettervező: BOLDIZSÁR ZSOLT
Jelmeztervező: MICHAC GÁBOR
Koreográfus: FOSZTÓ ANDRÁS
Grafikus: CSONTÓ ANDRÁS
óSúgó: VIGH KATALIN
Ügyelő: T-LAFOREST CSABA, HUGYECZ VIVIEN
Zene: PRESSER GÁBOR
Versek: SZTEVANOVITY DUSÁN
Szövegkönyv: HORVÁTH PÉTER – SZTEVANOVITY DUSÁN
Rendezőasszisztens: FÜLÖP ANGÉLA
Rendező: GÉMES ANTOS
Rádiós szerepében:
november 5. 19.00 Dánielfy Gergő
november 6. 10.00 Dánielfy Gergő
19.00 Gulácsi Tamás
november 7. 10.00 Gulácsi Tamás
november 8. 19.00 Gulácsi Tamás
november 9. 19.00 Gulácsi Tamás
november 14. 14.00 Gulácsi Tamás
november 19. 10.00 Dánielfy Gergő
19.00 Dánielfy Gergő
november 20. 19.00 Dánielfy Gergő
november 21. 14.00 Dánielfy Gergő
november 22. 19.00 Gulácsi Tamás
november 23. 19.00 Gulácsi Tamás
november 27. 10.00 Dánielfy Gergő
19.00 Dánielfy Gergő
december 17. 19.00 Dánielfy Gergő
december 20. 19.00 Gulácsi Tamás
december 27. 19.00 Dánielfy Gergő
december 28. 11.00 Gulácsi Tamás
19.00 Gulács Tamás
Látnivalók a környéken

Sóstói Múzeumfalu
- Nyíregyháza
A gyógyvizéről híres hangulatos fürdőhelyen, Sóstófürdőn találjuk az 1979-ben megnyílt Múzeumfalut.

Nyíregyházi Állatkert, állatpark
- Nyíregyháza
A Nyíregyházi Állatpark a várostól 5 km-re a sóstói üdülőövezetben található, ahol strandfürdő, falumúzeum és egy parkerdő nyújt kikapcsolódást az idelátogatóknak.

Tuzson János Botanikus Kert
- Nyíregyháza
A Nyíregyházi Főiskola Tuzson János Botanikus Kertje Magyarországon a Nyíregyházi Főiskola Tuzson János Botanikus Kertje az egyik legfiatalabb az országban. Több mint 2500 növényfaj és fajta él itt,...

Szabolcs- Szatmár gasztronómiája
- Nyíregyháza
A szabolcsi és a szatmári területeken kívül idetartozik a régebben sok vízfolyással rendelkező Bereg is. Táplálkozásuk átmenetet képez az Alföld, Erdély és a Felföld felé.
Programok a környéken

Bogyó és Babóca újabb kalandjai
- Nyíregyháza
- 2025.Mar.10-án Móricz Zsigmond Színház
A már jól ismert szereplők mellett új karakter is megjelenik a készülő előadásban, Vendel, a szarvasbogár figurájával egészül ki a népszerű és összetartó kis baráti csapat. Az új történetekben bőven akadnak izgalmas kalandok és váratlan helyzetek, melyekben egymás iránti érzékeny figyelemmel segíti egymást a pajtási társaság.

Minden most kezdődik el – Kosik Anita és Tar Dániel Valentin napi koncertje
- Nyíregyháza
- 2025.Feb.14-án Móricz Zsigmond Színház

Rumini Tükör-szigeten
- Nyíregyháza
- 2025.Mar.05-án Móricz Zsigmond Színház
A Szélkirálynő matrózai Egérváros felé hajóznak. Egy strandolás alkalmával Sajtos Rozit megcsípi egy higanyhidra. A csípés következtében fémes elváltozások jelennek meg a testén. Ha nem sikerül időben megtalálni az ellenszert, Rozi tükörszoborrá változik. Az ellenszer egy bizonyos Tükör-szigeten található, amit egy sárkány őriz.

Pacsirta
- Nyíregyháza
- 2025.Mar.01-án Móricz Zsigmond Színház
Vajkayék lánya egy hétre elutazik a rokonokhoz vidékre. A szülők, akik már nem is emlékeznek, milyen egy nap Pacsirta nélkül, megijednek a hirtelen rájuk szakadt szabadidőtől. Mihez kezdjenek most? Ahogy telnek a napok, találkoznak a régi barátokkal, ismerősökkel és hirtelen eszükbe jut, milyen is volt az életük a lányuk születése előtt...

Bogyó és Babóca újabb kalandjai
- Nyíregyháza
- 2025.Feb.15-án Móricz Zsigmond Színház
A már jól ismert szereplők mellett új karakter is megjelenik a készülő előadásban, Vendel, a szarvasbogár figurájával egészül ki a népszerű és összetartó kis baráti csapat. Az új történetekben bőven akadnak izgalmas kalandok és váratlan helyzetek, melyekben egymás iránti érzékeny figyelemmel segíti egymást a pajtási társaság.

Oscar
- Nyíregyháza
- 2025.Mar.08-án Móricz Zsigmond Színház
Bertrand Barnier egyszerű párizsi szappangyáros. Van némi, az évek során összegyűjtögetett vagyona, egy kissé kissé sznob, kissé házsártos felesége, nagyon elkényeztetett lánya, minden lében kanál szobalánya - és van egy titokzatos sofőrje, aki… De erről majd később.