Eredet - Tulajdonosi tárlatvezetés Kovács Leventével , Debrecen Program lejárt!

Eredet - Tulajdonosi tárlatvezetés Kovács Leventével

Szeretettel várunk mindenkit Kovács Levente tulajdonosi tárlatvezetésére az Eredet című kiállításon! Időpontok: 2025. március 8., 11 óra és 2025. április 5., 10 óra Helyszín: MODEM, 3. emeleti kiállítótér

Múzeum, kiállítás Múzeum, kiállítás Tárlatvezetés Tárlatvezetés

A kiállításról:

A MODEM harmadik emeleti kiállítóterében rendezett Eredet című kiállítás a 21. századi ember nézőpontjából, kortárs magyar művészek segítségével értelmezi a Bibliából Mózes öt könyvét, azaz az emberiség őstörténetét, mely a zsidóság és kereszténység által meghatározott kultúrák értékrendjének alapja. A művek hol egy-egy nagyobb témát, hol adott történetek egy lényeges mozzanatát emelik ki azért, hogy a mai néző figyelmét ne csak az Ószövetség ismert jeleneteire, hanem azok egyedi, számunkra aktuális jelentéseire és lehetséges értelmezéseire is felhívják. A kiállítás előzménye a négy éve a MODEM-ben bemutatott Evangélium 21 kollekció volt, ami az Újszövetség négy evangéliumának tizenkét kiemelt jelentőségű üzenetét dolgozta fel tizenkét művész különböző médiumban készült alkotásaival.

A kiállított művek egy magángyűjtemény részei. Kovács Levente elkötelezett művészetpártolóként döntött úgy, hogy olyan művek létrejöttét támogatja, amelyek segíthetik a mai nézőt, hogy a bibliai történetek szöveges üzenetének értelmezésével foglalkozó alkotások megismerésével a jelenkor problémáit is más szemszögből vizsgálja. A kiállítás érdekességét épp az adja, hogy a kiállítás látogató olyan értelmezéseket láthat, amelyek a mózesi könyvek tovább gondolására, illetve újra olvasására sarkallnak.

A különböző médiumban készült alkotások megvalósításához Kovács Levente és a projekttel foglalkozó kurátor, Petrányi Zsolt olyan művészeket kért fel, akik munkásságában a téma már megjelent, vagy érdeklődésükhöz közel állt. Hasonlóan az Evangélium 21-hez, itt is a teljes kollekciót tizenkét művész művei alkotják, akik a legkülönbözőbb megközelítésekkel álltak a feladathoz. Az Ószövetség jelenetei között a művészet történetében a legtöbbet ábrázoltak, mint Ádám és Éva története, Noé Bárkája, Jákob lajtorjája, a tíz csapás, a tízparancsolat mellett több olyan aspektus is az alkotók figyelmébe került, amelyek nem szokványosak,

A kiállító művészek több generációt képviselnek. Mindegyiküket a legjobb hazai intézményekben, illetve külföldön rendezett kiállításokról is ismerheti a közönség. Munkásságuk szerteágazó, különböző médiumokat és témákat érintenek. Az „Eredet” projektbe történő meghívásukat követően hosszú előkészítő munka vette kezdetét. Az egyéni kutatásokat, művázlatokat időről időre prezentálták, Zsengellér József teológus professzorral egyeztették.

A végeredmény így egy összehangolt műegyüttes lett, amelyben az alkotások sokféleségét a témák sokoldalú, festészeti, installációs, grafikai, fotóhasználatú, vagy animációs megközelítései adják, és egyedi üzenetük mellett azt a kérdést feszegetik, hogy hogyan aktualizálhatók ma, a 21. században az archaikus szövegek, a vallási ábrázolások tradíciói, és miképpen szólítható meg a mai ember a világ eredetéről, az első emberpárról, a bűnről, az áldozathozatalról, a reményről, az erkölcsről szóló sokoldalú történetekkel a jelenkor művészetének kifejezőeszközeivel.

A mostani, MODEM-beli bemutatója az előzetes római prezentáció után az Eredet gyűjtemény első hazai kiállítása, amelyen a tematikus kollekció minden darabját láthatják a nézők. A harmadik emeleti kiállító terem adottságai lehetővé teszik a művek bibliai sorrendben való bemutatását, így a tárlat látogatói a világ teremtésétől az Ígéret földjére való érkezésig ismerhetik meg a művészek által bemutatott tizenkét kiemelt témát.

 

A kiállítás ötletgazdája, a gyűjtemény létrehozója: Kovács Levente

Kurátor: Petrányi Zsolt

Kiállító művészek: Asztalos Zsolt, Chilf Mária, Czene Márta, Gerhes Gábor, Július Gyula, Magyarósi Éva, Mátrai Erik, Rácmolnár Sándor, Szabó Eszter, Uray-Szépfalvi Ágnes, Wechter Ákos, Zellei Boglárka Éva

 

A műsorváltozás jogát fenntartjuk. A látogatók részvételükkel elfogadják, hogy a programok során hang- és képfelvételek készülnek, amelyeket a MODEM felületein promóciós céllal felhasználhatunk.

Látnivalók a környéken

Református Nagytemplom

Református Nagytemplom

  • Debrecen

Debrecen jelképe, az ország egyik legnagyobb református temploma, melyet történelme tett igazán híressé.

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület

  • Debrecen

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület, röviden Nagyerdő kellemes pihenést nyújt a kirándulóknak.

Debreceni Állatkert és Vidámpark

Debreceni Állatkert és Vidámpark

  • Debrecen

Itt található az ország első vidéki állat- és növénykertje, melyet 1958-ban alapítottak. A kicsiket vidámpark is várja, amit egy kisvasút köt össze az állatkerttel. A vonatból megcsodálhatjuk a dámsza...

Déri Múzeum

Déri Múzeum

  • Debrecen

A Déri Múzeum Magyarország egyik legjelentősebb múzeuma.

Nagyerdei Park és Békás-tó

Nagyerdei Park és Békás-tó

  • Debrecen

Minden jelentõs várost fémjelez egy híres park – Debrecent az ország elsõ természetvédelmi területének nyilvánított Nagyerdõben található park.

Kerekerdő Élménypark

Kerekerdő Élménypark

  • Debrecen

A Kerekerdő élménypark a Zsuzsi Erdei Vasút vonalán, Csereerdő megállónál, festői erdei környezetben található. A mesevilág közel 30 ezer négyzetméternyi területen kínál fedett és szabadtéri programok...

Aquaticum Mediterrán Élményfürdő

Aquaticum Mediterrán Élményfürdő

  • Debrecen

Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő a debreceni Nagyerdő szívében, egy 66 m átmérőjű kupolacsarnokban található.

További látnivalók

Programok a környéken

Honeybeast: Cinematrip – zenés utazás 3D-ben

Honeybeast: Cinematrip – zenés utazás 3D-ben

  • Debrecen
  • 2025.Apr.26-án Kölcsey Központ

Az előadás hossza: 100 perc

A csodafa – családi mesekoncert

A csodafa – családi mesekoncert

  • Debrecen
  • 2025.May.10-án Kölcsey Központ, Bálterem

Retro Torony // Krisz Rudi koncert

Retro Torony // Krisz Rudi koncert

  • Debrecen
  • 2025.May.17-án Nagyerdei Víztorony

Az őzike,akit Szerelemnek hívnak

Az őzike,akit Szerelemnek hívnak

  • Debrecen
  • 2025.Apr.29-án VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

Képzeljünk el egy olyan világot, ahol az élet csak szabad játékból áll.

Mirandolina - Debrecen

Mirandolina - Debrecen

  • Debrecen
  • 2025.May.09-án VOKE Egyetértés Művelődési Központ

9. Debrecziner Gourmet Fesztivál - Uni Gourmet kedvezményes jegy - 2. nap

9. Debrecziner Gourmet Fesztivál - Uni Gourmet kedvezményes jegy - 2. nap

  • Debrecen
  • 2025.Jun.14-án Nagyerdei Park - Békás tó

9. Debrecziner Gourmet Fesztivál - "Ínyencék" családi jegy - 2. nap

9. Debrecziner Gourmet Fesztivál - "Ínyencék" családi jegy - 2. nap

  • Debrecen
  • 2025.Jun.14-án Nagyerdei Park - Békás tó

9. Debrecziner Gourmet Fesztivál - 3. nap

9. Debrecziner Gourmet Fesztivál - 3. nap

  • Debrecen
  • 2025.Jun.15-án Nagyerdei Park - Békás tó

További programok


Szállások Debrecen

Szobaárak Debrecen

Hotel Platán

Szobaárak

19 950 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5
Napi szobaár Debrecen

Hotel Nagyerdő

hotel

Napi szobaár

15 450 Ft/fő/éj-től
  • 17 Értékelés alapján4.1 / 5
Szobaárak Debrecen

Centrum Hotel

Szobaárak

17 940 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5
Szobaárak 4 napos előfoglalással Debrecen

Stop Panzió

panzió

Szobaárak 4 napos előfoglalással

8 050 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Bejelentkezés