Bródy János Koncert , Debrecen 2023.11.20-án 19:00 óra helyszín: Debrecen, Kölcsey Központ Nagyterem

Az elmúlt évtizedekben Bródy János dalaival és fellépéseivel bizonyította, hogy hűséges maradt hajdani önmagához, és a politikai forgószínpad állásától függetlenül ma is következetesen kiáll a humanista szemlélet és a polgári szabadságjogok mellett.
Bródy János Koncert
1948. december 10-én fogadta el az ENSZ közgyűlése az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, mint azt a közös eszményt, melynek elérésére minden népnek és minden nemzetnek törekednie kell.
Bródy János a 60-as évek óta képviseli a nyilatkozat alapvető értékeit és sokszínű művészetében jelentős szerepet játszik az egyetemes emberi jogok tisztelete és védelme.
Az Illés zenekar 1971-ben oratóriumot írt Human Rights címmel, ami a legendás fehér borítóban jelent meg nagylemezen, Mensáros László közreműködésével.
Az elmúlt évtizedekben Bródy János dalaival és fellépéseivel bizonyította, hogy hűséges maradt hajdani önmagához, és a politikai forgószínpad állásától függetlenül ma is következetesen kiáll a humanista szemlélet és a polgári szabadságjogok mellett.
Szeretettel várunk mindenkit a koncertekre.
"A hatalom szeretete nem a szeretet hatalma"
Látnivalók a környéken

Aquaticum Mediterrán Élményfürdő
- Debrecen
Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő a debreceni Nagyerdő szívében, egy 66 m átmérőjű kupolacsarnokban található.

Református Nagytemplom
- Debrecen
Debrecen jelképe, az ország egyik legnagyobb református temploma, melyet történelme tett igazán híressé.

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület
- Debrecen
Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület, röviden Nagyerdő kellemes pihenést nyújt a kirándulóknak.

Debreceni Állatkert és Vidámpark
- Debrecen
Itt található az ország első vidéki állat- és növénykertje, melyet 1958-ban alapítottak. A kicsiket vidámpark is várja, amit egy kisvasút köt össze az állatkerttel. A vonatból megcsodálhatjuk a dámsza...

Nagyerdei Park és Békás-tó
- Debrecen
Minden jelentõs várost fémjelez egy híres park – Debrecent az ország elsõ természetvédelmi területének nyilvánított Nagyerdõben található park.

Kerekerdő Élménypark
- Debrecen
A Kerekerdő élménypark a Zsuzsi Erdei Vasút vonalán, Csereerdő megállónál, festői erdei környezetben található. A mesevilág közel 30 ezer négyzetméternyi területen kínál fedett és szabadtéri programok...
Programok a környéken

Edda Művek Unplugged - A szeretet asztalánál... Közreműködik: a Lautitia kóruscsalád
- Debrecen
- 2023.Nov.27-án Debrecen, Kölcsey Központ Nagyterem

Dés László Koncert - Így öten!
- Debrecen
- 2023.Nov.04-án Debrecen, Kölcsey Központ Nagyterem
A Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, zeneszerző már több évtizede a magyar zenei élet ikonja, neve fogalommá vált. Sikeres, tartalmas, sokszínű életmű van mögötte, máig tartó aktív szerzői és előadói jelenléttel. Ő az, aki dzsesszmuzsikusként át tudta törni a műfaji határokat, és sosem feledve, egyben felhasználva annak értékeit, a dallamok világában is maradandót tudott alkotni.

Teljes lényeddel - Polcz Alaine élete Gubás Gabi önálló estje
- Debrecen
- 2023.Nov.04-án Debreceni Református Nagytemplom
A Teljes lényeddel című színházi est Polcz Alaine életén kísérli meg a hallgatóságot végigvezetni – egészen fiatal korától az utolsó napokig.

Ki nevet a végén? - Dr. Csernus Imre és Aranyosi Péter közös estje
- Debrecen
- 2023.Oct.18-án Lovarda Egyetemi Kulturális és Konferenciaközpont

Szulák Andrea koncert
- Debrecen
- 2023.Oct.16-án Debreceni Református Nagytemplom
A Művészetek Palotája Nemzeti Hangversenytermében tartott nagysikerű koncertjének utazó változata a Stúdió 11 Ensemble kíséretével érkezik Debrecenbe, a Református Nagytemplomba. Az esten főként magyar örökzöld slágerekből álló repertoárral készül az énesesnő, nem csak pop dallamok, hanem régi slágerek, musical részletek és feldolgozások is színesítik a műsort.

Zorán Turné 2023
- Debrecen
- 2023.Oct.09-án Debrecen, Kölcsey Központ Nagyterem
Zorán neve garancia a minőségre, így Ön ezúttal is felejthetetlen koncertre számíthat!

Bródy János Koncert
- Debrecen
- 2023.Nov.20-án Debrecen, Kölcsey Központ Nagyterem
Az elmúlt évtizedekben Bródy János dalaival és fellépéseivel bizonyította, hogy hűséges maradt hajdani önmagához, és a politikai forgószínpad állásától függetlenül ma is következetesen kiáll a humanista szemlélet és a polgári szabadságjogok mellett.

Abigél titkai - Piros Ildikó Szabó Magda estje
- Debrecen
- 2023.Oct.05-án Debreceni Református Nagytemplom
Piros Ildikó lebilincselően szép és gazdag összeállításában valódi színházi élménnyé forr össze az alkotónő életútja és műveinek világa.