Recirquel: IMA , Budapest Program lejárt!

A Recirquel legújabb, IMA című immerzív produkciója visszatér a Müpa mellett felállított sátorba. A tavaly a Bartók Tavasz keretében bemutatott és telt házzal futott előadás során a nézők a produkció részévé válva léphetnek ki a földi lét valóságából.
A látogató különleges érzéki és tudati állapotba kerül: a millió fényponttal, valamint hanggal megformált, az univerzumot idéző, immerzív térben az artistaművészekkel együtt lebegve fedezzük fel a lélek rejtett útjait.
A Vági Bence rendezte előadás új dimenzióban folytatja a Társulat által megalkotott és mára világszerte ismertté vált cirque danse zsánert, mely az újcirkusz, a tánc és a színház formanyelvét ötvözi.
„színpadtechnikailag is jó eséllyel paradigmaváltás, nézői élményben pedig mindenképpen” 24.hu
„Ahol a lélek önmagára találhat” WeLoveBudapest
„Hallani létezésünk hangját” Magyar Nemzet
„Hitetleneknek is szakrális élmény az IMA” 24.hu
„...a kivitelezés egyszerre erősen személyes, és egyszerre általános mind látvány-, mind hangzásvilágában.” prae.hu
Az immerzív élmény elengedhetetlen része az előadás előtti ráhangolódás a külön erre kialakított térben. Ennek érdekében azt javasoljuk nézőinknek, hogy legalább 15 perccel a meghirdetett kezdési időpont előtt érkezzenek. A helyszín és a produkció jellege miatt a késve érkező nézőket nem áll módunkban beengedni az előadásra.
Az előadás időtartama kb. 35 perc, megtekintését 12 éven aluli nézőink számára nem ajánljuk.
A bemutató a Bartók Tavasz keretében valósult meg.
Látnivalók a környéken

Aquaworld Élményfürdő Budapest
- Budapest
Európa egyik legnagyobb fedett vízi témaparkja egész éven át felejthetetlen szórakozást kínál minden korosztálynak.

SEGWAYGUYS Budapest
- Budapest
Vegyen részt egy városnézésen Magyarország legnagyobb segway flottájával!

Iparművészeti Múzeum
- Budapest
A budapesti Iparművészeti Múzeum a londoni (1857) és a bécsi (1864) társ-intézmények után Európában harmadikként jött létre. Ugyanis az 1872-es országgyűlés 50.000.-Ft-ot szavazott meg "műipari tárgya...

Dohány utcai zsinagóga
- Budapest
A Kiskörútról néhány lépés Európa legnagyobb működő zsinagógája a Dohány utcában.

Mátyás-templom
- Budapest
A Mátyás-templom vagy Budavári Koronázó Főtemplom (hivatalos nevén Budavári Nagyboldogasszony-templom) Budapest I. kerületében, a Szentháromság téren álló, nagy történelmi múltra visszatekintő műemlék...

Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda
- Budapest
A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, amelyben 21 medence található.

Parlament
- Budapest
Kedvelték a pompát és a gazdag díszítést a 19. század második felének városrendezői, építtetői. Bizonyíték erre Európa egyik legszebb parlamentje a pesti Duna-parton.
Programok a környéken

Légitársaság - L’art pour l’art Társulat
- Budapest
- 2023.Jul.25-án Városmajori Szabadtéri Színpad
Szeretettel köszönti önöket a L’art pour l’art Légitársaság legelső járatának legénysége! Felemelkedésüket és felhőtlen szárnyalásukat garantálja a már jól bevált személyzet: Dolák-Saly Róbert, Pethő Zsolt, Szászi Móni, valamint a sok más járaton már bizonyított, Jászai Mari-díjas stewardess, Stefanovics Angéla!

Vingardium - Borliget 2023
- Budapest
- 2023.Jun.16 - 2023.Jun.17 között Budapest, Erzsébetliget
Az idei évben is megrendezésre kerül a nyár első nagy borfesztiválja a Vingardium Borliget. Június 16-17. között, a budapesti Erzsébetligetben, közel 30 pincészettel, gasztronómiai kiállítókkal, rengeteg programmal és koncertekkel várja a vendégeket. Fellép többek között a RandomTrip, a Folksz és a Konyha zenekar.

Nitro Pony Szelfistúdió
- Budapest
- 2025.Aug.01-ig Westend Shopping Center
Szeretnél Te is profi környezetben, lélegzetelállító hátterekkel, tökéletes képeket készíteni magadról? Nálunk a leglátványosabb helyeken fotózkodhatsz anélkül, hogy akár egy percre kitennéd a lábad a belvárosból. Egyedül, többen, családdal – élmény, amivel forradalmat csinálhatsz a feededben.

BÉKÁSI KERTMOZI:Négyen a bank ellen
- Budapest
- 2023.Jul.26-án ÓKK- Békásmegyeri Közösségi Ház
Esőnap: következő nap csütörtök. (30 perc vetítés után a rendezvény megtartottnak minősül.)

BÉKÁSI KERTMOZI:Notting Hill-i cukrászda
- Budapest
- 2023.Jul.19-án ÓKK- Békásmegyeri Közösségi Ház
Esőnap: következő nap csütörtök. (30 perc vetítés után a rendezvény megtartottnak minősül.)

BÉKÁSI KERTMOZI : Divat a szerelem
- Budapest
- 2023.Jul.12-án ÓKK- Békásmegyeri Közösségi Ház
Esőnap: következő nap csütörtök. (30 perc vetítés után a rendezvény megtartottnak minősül.)

BÉKÁSI KERTMOZI:Szoba gyerekkel kiadó
- Budapest
- 2023.Jul.05-án ÓKK- Békásmegyeri Közösségi Ház
Esőnap: következő nap csütörtök. (30 perc vetítés után a rendezvény megtartottnak minősül.)