Menyhárt Jenő – Gyenge Lajos Duó Koncert , Budapest Program lejárt!

Menyhárt Jenő – Gyenge Lajos Duó Koncert

Menyhárt Jenő – Ének, gitár Gyenge Lajos – Ütőhangszerek

A legendás Európa Kiadó zenekar vezetője és frontembere Menyhárt Jenő, több évtized után ezúttal duó felállásban tér vissza a MU Színház Kávézó színpadára, ahol a ’90-es évek elején, az akkor még Lágymányosi Közösségi Ház néven működő helyszínen adott nagy sikerű, teltházas duplakoncertet az Európa Kiadó.

Az izgalmasnak ígérkező esten a klasszikus Európa Kiadó szerzemények mellett elhangzanak a magyar underground meghatározó zenekarainak és előadóinak dalai is, erre a speciális duó felállásra áthangszerelve, a számok közötti szünetekben pedig Jenő prózai kommentárjai és visszaemlékezései színesítik majd a zenei élményt.

A koncerten Menyhárt Jenő mellett Gyenge Lajos, az EK zenekar jelenlegi dobosa működik közre ütőhangszereken.

Fotók forrása: PKÜ

Látnivalók a környéken

Aquaworld Élményfürdő Budapest

Aquaworld Élményfürdő Budapest

  • Budapest

Európa egyik legnagyobb fedett vízi témaparkja egész éven át felejthetetlen szórakozást kínál minden korosztálynak.

Nessaj On Tour

Nessaj On Tour

  • Budapest

LilyMed

LilyMed

  • Budapest

Meet&Greet

Meet&Greet

  • Budapest

Parkolójegy

Parkolójegy

  • Budapest

További látnivalók

Programok a környéken

Teremről teremre

Teremről teremre

  • Budapest
  • 2024.May.04-án Müpa

Nézzen körbe a Müpában, élje át a virtuális valóság élményét, látogassa meg a Ludwig Múzeumot és ebédeljen kedvezményes áron a P’Art Kávéház és Bisztróban!

Orgona koncert operaénekkel és fuvolával / Organ Concert

Orgona koncert operaénekkel és fuvolával / Organ Concert

  • Budapest
  • 2024.May.25-án Szent István Bazilika

A Szent István Bazilika egyike Budapest legszebb neoklasszikus épületeinek, Magyarország legfontosabb épülete, a harmadik legmagasabb épület az országban és egyben a legjelentősebb turisztikai látványosság a fővárosban.

OperaTour - ANGOL/ENG - I.

OperaTour - ANGOL/ENG - I.

  • Budapest
  • 2024.May.06-án Magyar Állami Operaház

A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német és magyar nyelvű túrák is elérhetőek. Jegyár: 9000 Ft Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.

GESZTI SIXTY

GESZTI SIXTY

  • Budapest
  • 2025.Jan.25-án Papp László Budapest Sportaréna

A legnagyobb slágerek Geszti Péter (és bolygónk) meghatározó korszakaiból, Rap+Az, zene+stand up, vidám időutazás, meglepő fordulatok, korszakos vendégek, és egyedülálló AI látványosság!

Juhász Anna Irodalmi Szalon #158

Juhász Anna Irodalmi Szalon #158

  • Budapest
  • 2024.May.15-án Hegyvidéki Kulturális Szalon

IRODALMI SZALON #158 "kis bottal a porba" – RADNÓTI 115 2024. MÁJUS 15. 19.00 – Hegyvidéki Kulturális Szalon

A bor dicsérete - irodalmi est és borkóstoló

A bor dicsérete - irodalmi est és borkóstoló

  • Budapest
  • 2024.May.23-án Új Alkotóműhely Egyesület

irodalmi est és borkostoló

Tütü! - Színházlátogatás balerinákkal

Tütü! - Színházlátogatás balerinákkal

  • Budapest
  • 2024.May.28-án Magyar Állami Operaház

Óvodás és általános iskolás gyerekek részére

További programok


Szállások Budapest

Legjobb ár önellátással Budapest
  • még nincs értékelésÚj!
Legjobb ár reggelivel Budapest

Hotel Tiliana

Legjobb ár reggelivel

27 622 Ft/fő/éj-től
  • 1 Értékelés alapján4 / 5
Szobaárak reggelivel Budapest
  • Kiváló7 Értékelés alapján4.5 / 5
Szobaárak Budapest

Korona Panzió Hotel

Szobaárak

8 950 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló8 Értékelés alapján4.5 / 5

További szállások

Bejelentkezés