EMELI SANDÉ, 2018-02-18 Figyelem! A program lejárt!

Emeli Sandé világhírű brit soul és R&B énekesnő és dalszerző először ad koncertet Budapesten. A magyar rajongók 2018. február 18

-án, a Papp László Budapest Sportarénában láthatják a Broadway Event és a Multimedia Organisation szervezésében.

A kiváló hangú énekesnő és dalszerző hamar kitűnt tehetségével. Gyermekkora óta zongorázik, énekel, sőt 11 évesen megírta első dalát is. A középiskola alatt benevezték egy tehetségkutató versenyre, melyet megnyert, s egyből különböző ajánlatokkal bombázták a kiadók. Ő azonban akkor még mindezt visszautasította, s inkább a tanulmányaira koncentrált.

Az orvosi egyetem mellett sem hagyta abban a dalszerzést, klubokban zongorázott és énekelt. Találkozott a producer-szerző Shahid Khannal, más néven Naughty Boy-jal, akivel ezután közösen is írtak dalokat. A nagyközönség 2009-ben, Chipmunk rapper „Diamond Rings” című felvételén találkozhatott vele először, a zeneipar is ekkor figyelt fel rá, szerződést kapott, s úgy döntött, felfüggeszti tanulmányait.

Első önálló kislemeze 2011 augusztusában jelent meg „Heaven” címmel. Közreműködött Professor Greennel a „Read all about it”, a Labyrinth zenekarral pedig a „Beneath your beatiful” című dalban, amelyek tovább repítették a hírnév felé. A skót énekesnő „Our version of events” című első önálló lemezével 2012-ben debütált, amely elsöprő sikert aratott: több héten állt az első helyen, és a legnagyobb példányszámban eladott album lett az Egyesült Királyságban, olyan híres slágerekkel, mint a „Daddy”, a „My kind of love” vagy a „Next to me”. Ugyanebben az évben fellépett a londoni olimpia nyitó- és záróünnepélyén, elnyerte első Brit Awards díját, melyet 2013-ban újabb két elismeréssel gazdagított.

Néhány évet várni kellett második stúdiólemezére („Long live the Angels”, 2016), amely rögtön a második helyen startolt az Egyesült Királyságban kiadott albumok ranglistáján. 2017-ben ismét őt választották meg „A legjobb brit női szóló előadónak”, mellyel együtt immár négy Brit Awards díj birtokosának mondhatja magát. A zene ügyéért tett szolgálatai miatt pedig Erzsébet királyné a Brit Birodalom Rendjének tagja (MBE) címmel tüntette ki.

Sandé manapság sem csupán lemezeket készít és koncerteken lép fel. Írt már dalokat Cher Lloydnak, Alicia Keys-nek, Tinie Tempah-nak, Rihannának, Leona Lewisnak és sok más neves és elismert énekesnek. Ő az a művész, aki ugyanannyira szeret komponálni, mint énekelni. 

Mély mondanivalójú dalszövegeit csodálatos hangja teszi teljessé, lenyűgöző jelenség a színpadon, mindenkit elvarázsol. 2018-as budapesti koncertjén elhangzanak majd a legnagyobb slágerei, ének és zongorajátékával élőben is elkápráztatja a magyar közönséget.

Bővebben »
Szálláshelyek és akciók a(z)
EMELI SANDÉ program közelében, Budapest városában

A program szervezője a változtatás jogát fenntartja.
Frissítve: 2018. február 18.
Lépjen kapcsolatba a szervezővel / szolgáltatóval
Hibajelentés / üzenetét elküldtük a szolgáltatónak.
Szerkesztési igényét elküldtük, hamarosan jelentkezünk.
Amennyiben Ön az adatok szolgáltatója de még nincs jogosultsága a belépéshez, kérem küdje el az alábbi kérelmet a megfelelő indoklással.


Szálláshelyek és akciók a(z) közelében, Budapest városában »

Látnivalók a környéken (30 km)
színházterem Pomáz 1.3 km távolságra
Színházterem Csömör 1.3 km távolságra
Pannon Paintball Szentendre Szentendre 1.3 km távolságra
látnivalók Budapest és környékén »
programok Budapest és környékén (30 km)
Csapatépítő félnapos programcsomag (30-80 főig) 4.3 km távolságra 2018-06-07 - 2020-12-31
VÁRTÚRA a Budai Várban Buda 5.8 km távolságra 2018-06-22 - 2020-12-31
Középkori Csapatépítés - Lovagi hétpróba Visegrád 27.9 km távolságra 2018-06-25 - 2020-12-31
Budapest aktuális programjai
Kincskeresés Szentendrén Szentendre 15.8 km távolságra 2018-04-18 - 2020-04-18
Püspöki gazdapiac Vác 23.8 km távolságra 2018-05-03 - 2018-08-31
Váci Bolhapiac Vác 24.1 km távolságra 2018-05-20 - 2018-10-07
Budapest és környékén aktuális programjai »

Széles választék

700+ szálláshely, 1000+ program és 7000+ látnivaló közül választhat, melyek folyamatosan frissülnek.
A szállodák, panziók, egyéb szálláshelyek legjobb ajánlatait, akcióit találja meg nálunk. Nincs foglalási díj!
Utazz Ausztriaba Kupon akciók
Konferencia ajánlatkérés
Ajándékutalvány rendelés

Közösségi kapcsolat