Hódmezővásárhely templom

Összesen 12 db találat Hódmezővásárhely templom találat

Hódmezővásárhely

  • Templom Templom

Hódmezővásárhely

  • Templom Templom

Hódmezővásárhely

  • Templom Templom

Hódmezővásárhely

  • Templom Templom

Hódmezővásárhely

  • Templom Templom

Az első kapavágást 1935 novemberében tették, 1937-ben az első szentmisét mondta benne a jezsuita tartományfőnök. Tervezte Fábián Gáspár (1885-1953) ókeresztény bazilika stílusban. A templomot az egysz...

Hódmezővásárhely

  • Templom Templom

A kálvinista többségű városban a 18. századig kevés volt a katolikusok száma. A török hódoltság utáni évtizedekben több vályogtemplomot is emeltek, ezek azonban elpusztultak. Szilárd téglatemplomuk 17...

Hódmezővásárhely

  • Templom Templom

II. József türelmi rendeletének kibocsátása után vált lehetővé a város második református eklézsiájának megépítése. Az alapkövet 1792-ben Szőnyi Benjámin tette le, akinek emlékversét a torony gombjába...

Hódmezővásárhely

  • Templom Templom

Az Erdélyből eredő unitáriusoknak már 1567-ben voltak hitvallói Hódmezővásárhelyen, de csak 1877-ben alakult meg a helyi unitárius egyház. A régi imaház helyett 1910-ben épült fel a kisméretű eklektik...

Hódmezővásárhely

  • Templom Templom

1903-1904-ben épült fel Borsos József tervei alapján, Kovács József és Hézső István helybeli vállalkozók kivitelezésében. A templom a téglaépítészet egyik legjellegzetesebb megjelenési formája. A temp...

Hódmezővásárhely

  • Templom Templom

A helybeli evangélikusok 1811-ben építették fel ideiglenes imaházukat. A templom építését nagyarányú gyűjtés előzte meg. A város, a vármegye és Klauzál Gábor (1804-1866) reformkori politikus adományai...

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 333 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5

Bejelentkezés