Kis-Balaton Bemutatóház, Zalavár

Kis-Balaton Bemutatóház További képek

Forrás: www.kisbalaton.hu
A Kis-Balaton Ház a Zalavár-Zalaszabar összekötő út mellett található. A zárt természetvédelmi területen lévő Kis-Balaton bemutatása kapott itt helyet. A központ építésével nemcsak a KBVR természeti értékeinek és vízminőség védelmi szerepének bemutatása volt a cél, hanem a történeti és néprajzi vonatkozások szemléltetése, valamint kulturális központ létesítése is.

A történetiséget már az épület elhelyezése is sugallja, hiszen a ház közelében lévő kápolna, a Cirill-Metód emlékoszlop, valamint a régészeti feltárások a közel- és régmúlt emlékeit hangsúlyozzák. A Kis-Balaton Ház - hasonlóan magához a Kis-Balatonhoz - \"többfunkciós\" létesítmény. A sokoldalúságnak az itt kialakított kiállításnál is meg kellett valósulnia.
A Kis-Balaton Ház 2000. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit. Az akkor megvalósított kiállítás felújításra szorult, és újabb funkciók kialakítására is sor került.

A megújított kiállítás 2008. július 15-től várja az érdeklődőket.

A fogadóteremben található terepasztal felújításával a környező területek, és a Kis-Balaton kerül közelebb a látogatókhoz. Új elem a Kis-Balatoni növényvilág szélesebb körű bemutatása, a víz alatti állatvilág pedig vetített filmmel vált \"láthatóvá\".
A zárt, természetvédelmi területen elhelyezett webkamerák hozzák közel a látogatókhoz az egyedülálló természeti környezetet. A Kis-Balatonon 3 helyen vannak kamerák, melyeket a kiállító teremből váltani, a kamerákat mozgatni és zoom-olni is lehet.
A víz sokféleségét láttató vízkiállítás, valamint a mikroszkopikus élőlények is helyet kaptak a termekben. A Kis-Balatontól elválaszthatatlan író, Fekete István és a \"Tüskevár\" is helyet kapott a bemutatóban, és érdekesebbé vált a Zalavár-Vársziget történetét bemutató kiállítási rész is. Az interaktív bemutatások sem maradhattak ki, számítógépes játék és információs rendszer várja az erre fogékony érdeklődőket.
A látogatók számára a Kis-Balatonról szóló rövidfilm levetítésére van lehetőség, melyet elegendő a helyszínen kérni. Az emeleti kiállítótérben a Kis-Balaton növény és állatvilágát bemutató dioráma kapott helyet és egy terem az ide érkező gyermek csoportok számára került kialakításra a látottak megbeszélésére, rajzolásra. Az emeletre vezető lépcső két oldalán szinte \"megelevenednek\" a víz alatti és feletti élőhelyek.

A fogadórész mellett büfé üzemel, amelyben felfrissülést szolgáló árucikkeket (hűtött italok, üdítők, kávé, jégkrém, stb.) lehet vásárolni.

A ház és a kápolna közötti területen elkészült a játszótér, mely több részből áll. A központi helyet a \"vizes\" rész foglalja el, ahol a víz útját, erejét, felhasználhatóságát láthatják játékos formában a gyerekek. A szép környezetben készült \"hagyományos\" játékok várják a kisebb és nagyobb korosztályt egyaránt. Itt a kerékpárúthoz kapcsolódóan megnyitott a Kis-Balaton Kerékpáros Ház, melyben kölcsönzési lehetőség (gyermek és felnőtt kerékpárok) várja a biciklizés szerelmeseit!

A Kis-Balaton nagyközönség előtt zárt területe is megtekinthető. Heti 2 napon, napi 2 alkalommal autóbuszos \"szafari\" indul a látogatók számára, előre meghirdetett időpontokban. A túra útvonala meghatározott, kb. 1,5 óra időtartamú. Hordozható, egyéni, hangmondásos készülékek \"vezetik\" a kirándulókat a látnivalók között.

További információk, technikai tudnivalók a Programok menüpont alatt találhatók! A Házban a Kis-Balatonról, a Kis-Balaton Házról térképek, képeslapok, könyv, videó és DVD kapható.

Belépők:
Felnőtt jegy: 750 Ft
Felnőtt csoportos jegy (min. 10 fő): 600 Ft
Diák és nyugdíjas jegy: 450 Ft
Diák és nyugdíjas csoportos jegy (min. 10 fő): 300 Ft
Családi jegy (2 felnőtt és 2 gyerek): 1800 Ft

Kerékpár kölcsönzés:
750 Ft/óra
1500 Ft/két óra
3000 Ft/két óra felett

„Szafari”:
Felnőtt: 2500 Ft,
Diák, nyugdíjas: 1200 Ft
2 felnőtt + 2 gyerek: 4500 Ft
A túrák június 1. és augusztus 31. között, heti két napon, szerdán 11:00 és 14:00,  valamint szombaton 11:00 órakor indulnak minimum 8 fő jelentkezése esetén. 

 


Múzeum Múzeum

Nyitvatartás

04.01-05.31 és 09.01-11.30 között csütörtöktől vasárnapig, 9-12 és 13-18 órák között látogatható 06.01-08.31 keddtől vasárnapig, 9-12 és 13-18 órák között tart nyitva 12.01-31 között a Ház zárva tart

Elérhetőségek

Cím: Zalavár, Kis-Balaton
Térkép
Tel.:83/710-002
Forrás: www.kisbalaton.hu
Frissítve: 2012-01-30 13:59:28

Látnivalók a környéken

Kis-Balaton Bemutatóház

Kis-Balaton Bemutatóház

  • Zalavár

A Kis-Balaton Ház a Zalavár-Zalaszabar összekötő út mellett található. A zárt természetvédelmi területen lévő Kis-Balaton bemutatása kapott itt helyet. A központ építésével nemcsak a KBVR természeti é...

Kis - Balaton Tájvédelmi Körzet

Kis - Balaton Tájvédelmi Körzet

  • Zalavár

Védett állatok. Védett növények.

Bazilika Romjai

Bazilika Romjai

  • Zalavár

Kis-Balaton Ház

Kis-Balaton Ház

  • Zalavár

A millennium évében Zalavár - Várszigeten nyitotta meg kapuit a Kis-Balaton Ház, amely bemutatja a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer természeti értékeit, a Balaton vízminőségének védelmében betöltött sz...

További látnivalók

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 333 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5

Bejelentkezés