Visegrádi Pisztrángos Tavak, Visegrád

Visegrádi Pisztrángos Tavak

Forrás: www.itthon.hu
Kellemes időtöltést, tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújt a természetjárók, pihenni vágyó családok, s a horgászsportot kedvelők számára egyaránt. A tavak egészen 2010-ig használaton kívül voltak, amikor Koncz Antal fia, Koncz Miklós a halgazdaság újbóli beindítása mellett döntött, s Szabó Gáborral 15 ezer pisztráng betelepítését kezdeményezték. A felújítási munkálatok befejeztével a halak telepítésre kerültek az Apátkúti-völgy e három tavába, és újból megkezdődött a halgazdálkodás. <br> Cél: megismertetni az érdeklődőket az Apátkúti-patak élővilágával és halfaunájával, s lehetőséget nyújtani arra, hogy bepillantást nyerjen a látogató abba az érdekes világba, amelynek ugyanúgy része a zsákmányra lecsapó halraj, mint a kiváló sült étel. Hitvallásunk szerint csak akkor élvezhet az ember igazán egy jól elkészített sült pisztrángot, ha tudja, az miképpen jutott el tányérjára. <br> A Dunakanyarban egyedülálló módon itt van lehetőség a tavak biztonságos téli jégrétegének kialakulását követően a lékhorgászatra is.<br> Természetesen horgászati és élőhal- vásárlási lehetőség is biztosított. <br> A halastavak Visegrádon Apátkút-völgyben a Telgárthy rét felett találhatók. Kellemes időtöltést, tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújt a természetjárók, pihenni vágyó családok, s a horgászsportot kedvelők számára egyaránt. A tavak egészen 2010-ig használaton kívül voltak, amikor Koncz Antal fia, Koncz Miklós a halgazdaság újbóli beindítása mellett döntött, s Szabó Gáborral 15 ezer pisztráng betelepítését kezdeményezték. A felújítási munkálatok befejeztével a halak telepítésre kerültek az Apátkúti-völgy e három tavába, és újból megkezdődött a halgazdálkodás.
Cél: megismertetni az érdeklődőket az Apátkúti-patak élővilágával és halfaunájával, s lehetőséget nyújtani arra, hogy bepillantást nyerjen a látogató abba az érdekes világba, amelynek ugyanúgy része a zsákmányra lecsapó halraj, mint a kiváló sült étel. Hitvallásunk szerint csak akkor élvezhet az ember igazán egy jól elkészített sült pisztrángot, ha tudja, az miképpen jutott el tányérjára.
A Dunakanyarban egyedülálló módon itt van lehetőség a tavak biztonságos téli jégrétegének kialakulását követően a lékhorgászatra is.
Természetesen horgászati és élőhal- vásárlási lehetőség is biztosított.
A halastavak Visegrádon Apátkút-völgyben a Telgárthy rét felett találhatók.

Sport Sport

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
Szombat-Vasárnap: 10.00-16.00

Elérhetőségek

Cím: Visegrád, Apátkút-völgy
Térkép
Tel.:+36206237491
E-mail: info@visegradipisztrang.hu
Forrás: www.itthon.hu
Frissítve: 2016-12-20 18:30:16

Látnivalók a környéken

Duna-Ipoly Nemzeti Park

Duna-Ipoly Nemzeti Park

  • Visegrád

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén nagyon sokféle, egymástól markánsan eltérő jellegű élőhely található.

Visegrádi Fellegvár

Visegrádi Fellegvár

  • Visegrád

A ma látogatható Fellegvár nem az első vár, amely itt épült. Az első vár, amely a tatárjárás során pusztult el, a Sibrik-dombon, az egykori római tábor alapjaira épült.

ZUGFŐZDE Pálinkamúzeum

ZUGFŐZDE Pálinkamúzeum

  • Visegrád

A látogatók megismerkedhetnek a tiltott pálinkafőzés időszakával

Fun Extreme Canopy Drótkötélpálya

Fun Extreme Canopy Drótkötélpálya

  • Visegrád

Magyarország első Canopy pályáját csak ki kell próbálni, s érthető lesz a helyszínválasztás. A starthely a Nagyvillám Vadászcsárda mögött található, az első pár oszlop közötti lecsúszás alatt pazar p...

Téli-Nyári Bobpálya

Téli-Nyári Bobpálya

  • Visegrád

Visegrádon a Nagyvillám-Kilátó mellett 2 bobpálya kanyarog a hegyoldalban. Létesítményünk 1991 óta üzemel, 2002 óta két pályával várjuk a sportos, lazító élményt kedvelő kirándulókat.

Mária kápolna

Mária kápolna

  • Visegrád

További látnivalók

Programok a környéken

Meg tudjuk magyarázni - Lakatos László és Musimbe Dávid Dennis közös estje

Meg tudjuk magyarázni - Lakatos László és Musimbe Dávid Dennis közös estje

  • Visegrád
  • 2024.Apr.20-án Dumaszínház Kft

Dumaszínház est

Pálinkamúzeum látogatás

Pálinkamúzeum látogatás

  • Visegrád
  • 2024.Jul.01-ig ZUGFŐZDE Pálinkamúzeum

A Pálinkamúzeumban megismerhetik a tiltott pálinkafőzés történetét. Találkozhatnak zugfőzőinkkel és a bátrabbak felrobbanthatják a kuktát is. Egyedi pálinka címke tervezhető a múzeumban saját címketervező programunkkal, fotót küldhetnek fotókészítő programunkkal, amit e-mailen elküldhetnek maguknak.

További programok

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 7 Értékelés alapján4.1 / 5

Szállások Visegrád

Wellness kikapcsolódás 4 éj Visegrád
  • Kiváló32 Értékelés alapján4.5 / 5
Napi áraink 2024 Visegrád
  • Kiváló19 Értékelés alapján4.5 / 5
Napi szobaár reggelivel Visegrád
  • 9 Értékelés alapján4.4 / 5

További szállások

Bejelentkezés