Református templom, Vilyvitány

Református templom További képek

Forrás: http://www.itthon.hu
Vily és Vitány lakosai a reformáció tanait a reformáció térhódítása kezdeti szakaszában elfogadták és a régi templomokban tartották istentiszteleteiket. A vilyi templomot 1763-ban elvette a földesúr a reformátusoktól. Ezután "fábúl" építettek templomot, de amikor ez "megavulván és kicsinek bizonyulván kitoldatott, egy darab része kőből építtetvén, majd ez is nem lévén elég, a népek számához képest megnagyobbíttatott- és kőből épült fel 1771-ben. "1821-22-ben az addigi fatorony helyett kőből építettek tornyot a templom keleti homlokzatához. Ugyanekkor meghosszabbították a templomhajót, majd 1840-ben emelték a falakat, új tetőt építettek rá és a karzatot újonnan építették. A templom ekkor nyerte el végleges formáját. Az egyházközség a XIX.sz-ban és a XX.sz. elején is olyan nagy volt, hogy tagjai megtöltötték a 240 ülőhelyes műemlék templomot. A toronyban 2 harang van. A 350 kg-os harangot Szlezák László öntötte 1924-ben Budapesten, a 193 kg-osat pedig László Albert 1864-ben Kisgejőcön. Vily és Vitány lakosai a reformáció tanait a reformáció térhódítása kezdeti szakaszában elfogadták és a régi templomokban tartották istentiszteleteiket. A vilyi templomot 1763-ban elvette a földesúr a reformátusoktól. Ezután "fábúl" építettek templomot, de amikor ez "megavulván és kicsinek bizonyulván kitoldatott, egy darab része kőből építtetvén, majd ez is nem lévén elég, a népek számához képest megnagyobbíttatott- és kőből épült fel 1771-ben. "1821-22-ben az addigi fatorony helyett kőből építettek tornyot a templom keleti homlokzatához. Ugyanekkor meghosszabbították a templomhajót, majd 1840-ben emelték a falakat, új tetőt építettek rá és a karzatot újonnan építették. A templom ekkor nyerte el végleges formáját. Az egyházközség a XIX.sz-ban és a XX.sz. elején is olyan nagy volt, hogy tagjai megtöltötték a 240 ülőhelyes műemlék templomot. A toronyban 2 harang van. A 350 kg-os harangot Szlezák László öntötte 1924-ben Budapesten, a 193 kg-osat pedig László Albert 1864-ben Kisgejőcön.

Templom Templom

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
minden nap

Elérhetőségek

Cím: Vilyvitány, Kossuth Lajos utca 7.
Térkép
Tel.:+3647370117
E-mail: baksy.reflp@prefik.hiport.hu
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2016-06-21 12:30:27

Látnivalók a környéken

Szent Anna templom

Szent Anna templom

  • Vilyvitány

Református templom

Református templom

  • Vilyvitány

Vily és Vitány lakosai a reformáció tanait a reformáció térhódítása kezdeti szakaszában elfogadták és a régi templomokban tartották istentiszteleteiket. A vilyi templomot 1763-ban elvette a földesúr a...

További látnivalók

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 333 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5

Bejelentkezés