Szent Mihály Altemplom, Vác

Szent Mihály Altemplom

Forrás: Vác Tourinform
A templom az 1241-es tatárjárás után a betelepített német lakosság számára épült Szt. Mihály tiszteletére, és mintegy fél évezredig állt itt.

Az egykori vár területén állt székesegyházat a törökök leromboltál, kivonulásuk után a Szent Mihály templomot használták székesegyháznak. A XVIII. századra a templom erősen megrongálódott. Migazzi Kristóf püspök megbízásából 1750 táján Oracsek Ignác építész tervei alapján elkezdődött a barokk stílusban való átépítés. A tervek szerint a templom keleti felén egy nagyobb, altemplommal is rendelkező templom épült volna. A bontás és az új alap készítésekor a falak megsüllyedtek, a boltozat, és a templomtető is repedezni kezdett. Eszterházy Károly püspök 1760-ban leállíttatta a munkálatokat, és a ma is látható helyen, a külső és belső vár találkozási pontján jelölte ki az új székesegyház helyét. A Szent Mihály templomot egy év múlva lebontották, építő köveit felhasználták az új székesegyház építéséhez, melyet a két korábbi székesegyházra emlékezve, Szűz Mária és Szent Mihály tiszteletére szenteltek 1772-ben. A tér közepén látható romkert a régészeti feltárások során feltárt templom leghosszabb ideig fennált formáját mutatja, az altemplomban kiállítás látható a templom történetéről.


Templom Templom

Nyitvatartás

A kiállítóhely kinyitását a Memento Mori múzeumban kérhetik.

Elérhetőségek

Cím: Vác, Vác, Március 15. tér
Térkép
Tel.:36305553349
Forrás: Vác Tourinform
Frissítve: 2014-10-30 09:48:19

Látnivalók a környéken

Diadalív

Diadalív

  • Vác

Magyarország egyetlen Diadalíve. Mária Terézia látogatásának tiszteletére építtette Migazzi Kristóf 1764-ben.

Székesegyház

Székesegyház

  • Vác

Magyarország első, klasszicizáló későbarokk ízlésű székesegyháza, tervezője a francia Isidor Canavale. Az építkezést 1761-ben kezdték el, 1772-ben szentelték fel a templomot, de a belső munkálatokat c...

Március 15. tér

Március 15. tér

  • Vác

A Március 15. tér épületegyüttese, a város főtere, amely az észak-déli és a kelet-nyugati egykori főközlekedési útvonalak keresztezésénél alakult ki, nem véletlen tehát, hogy a kereskedelmi és a közig...

Fegyház

Fegyház

  • Vác

Hegyes torony

Hegyes torony

  • Vác

A tatárjárás után újjáépített középkori város egyetlen fennmaradt emléke a Duna-parton látható helyreállított torony és városfalrészlet, lakóépületbe foglalt, hengeres testű, kúpos tetővel fedett épít...

Püspöki palota

Püspöki palota

  • Vác

A Püspöki palota (Migazzi tér 1.) 1768-75 között épült. Kertje védett, számos különleges növény otthona.

Szent Anna piarista templom

Szent Anna piarista templom

  • Vác

A piaristákat – kegyes tanítórend – 1714-ben telepítette le Kollonich Zsigmond püspök Vácra. A templom építése 1725-ben kezdődött és mintegy 20 évig tartott.

További látnivalók

Programok a környéken

Hol a színészünk?

Hol a színészünk?

  • Vác
  • 2024.May.24-án Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.

Mikor hazudtam?

Mikor hazudtam?

  • Vác
  • 2024.May.26-án Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.

Az Aranyszőrű Bárány

Az Aranyszőrű Bárány

  • Vác
  • 2024.May.09-án Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.

Lavina

Lavina

  • Vác
  • 2024.May.09-án Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.

Robin Hawdon: Szeretőből egy is sok

Robin Hawdon: Szeretőből egy is sok

  • Vác
  • 2024.May.21-án Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.

Robin Hawdon: Szeretőből egy is sok vígjáték 2 részben

Lili bárónő

Lili bárónő

  • Vác
  • 2024.May.03-án Pesti Művész Színház SZE

Kormos Anett Stand-up comedy

Kormos Anett Stand-up comedy

  • Vác
  • 2024.Apr.20-án Váci Dunakanyar Színház

Pál Feri előadása

Pál Feri előadása

  • Vác
  • 2024.May.31-án Madách Imre Művelődési Központ

További programok

Kedvenc akciók

Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 411 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5
Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5

Bejelentkezés