Borászati Kultúra Háza, Tolcsva

Borászati Kultúra Háza

Forrás: www.zemplen.net
Az intézmény 2007. augusztusában nyitotta meg kapuit Tokaj-Hegyalja szívében Tolcsván. A múzeum az egykori Constantin házban található, melynek felújítását követően a földszinten kaptak helyet a hegyaljai szőlőtermesztésnél és borkészítésnél használt korhű eszközök és kiállítási tárgyak.

Az évek során a lelkes helyi emberek felajánlásai révén folyamatosan bővült a kiállítás, ami ennek köszönhetően mindig tud újat mutatni a vendégek számára. Az emeleti kiállító termek rendszeresen adnak teret időszakos helytörténeti és kortárs művészeti kiállításoknak. A helyi emberek összefogásának és áldozatos munkájának köszönhetően 2014. június 28-án került megnyitásra egy új állandó kiállítás, az „Élő múlt” fotókiállítás, mely Tolcsva régi és újkori arcát mutatja be egy különleges képkészítési technológia segítségével. Az intézmény nem csupán múzeumi funkciót tölt be, hiszen rendszeres ad helyet különböző rendezvényeknek, konferenciáknak, tréningeknek, civil összejöveteleknek, így igazi közösségi tere a településnek.

Láthatók itt XVII. századi metszőszerszámok, a XIX. század elején készült prések, a tokaji borok számára fújt regéci üvegpalackok, egy palack XVII. század végi tokaji aszú és az 1904-20 közötti muzeális borok készlete.


A múzeum célja a Tokaj-Hegyalja történelmi borvidék szőlő- és borkultúráját reprezentáló tárgyak, dokumentumok bemutatása. Kiemelt feladata az uradalmi, kincstári, állami pincészetek történetének megismertetése.
Az állandó kiállítás, Hegyalja szőlőtermesztésének és borászatának történetével ismertet meg. A XV. századi - régészeti ásatások során előkerült - szerszámoktól a közelmúltig vonultatja fel a szőlőtermesztés, borkészítés és -tárolás tárgyait.

Gazdag anyagot tár a látogató elé az elmúlt századok szőlészetének gazdasági irataiból, szőlészeti és borászati kiadványaiból, Tokaj-Hegyalja szőlő- és borkultúrájának képes ábrázolásaiból. Külön egység mutatja be a XIX. század végének filoxéra-pusztításait, az ellene való védekezés eszközeit, a szőlővidék rekonstrukciójának dokumentumait.
Képet kaphat a látogató a nagyüzemi borászkodás technológiájáról és eredményeiről is.

 



Múzeum Múzeum Tájház és skanzen Tájház és skanzen Borút és borvidék Borút és borvidék Gasztronómiai Gasztronómiai Kiállítás Kiállítás

Nyitvatartás

 Nyári nyitvatartás: K-Szo: 9:00-17:00; V-H: ZÁRVA Téli nyitvatartás: K-Szo: 10:00-16:00; V-H: ZÁRVA

Elérhetőségek

Cím: Tolcsva, Kossuth út 32.
Térkép
Tel.:47/384-240, 47/384-251, 06-30-953-4438
E-mail: bormuzeum.tolcsva@gmail.com
Forrás: www.zemplen.net
Frissítve: 2020-06-29 14:33:25

Látnivalók a környéken

Borászati Kultúra Háza

Borászati Kultúra Háza

  • Tolcsva

Az intézmény 2007. augusztusában nyitotta meg kapuit Tokaj-Hegyalja szívében Tolcsván. A múzeum az egykori Constantin házban található, melynek felújítását követően a földszinten kaptak helyet a hegya...

Római Katolikus Templom

Római Katolikus Templom

  • Tolcsva

Építészeti szakemberek értékelései szerint Tolcsva legrégebbi műemlék épülete a gótikus plábániatemplom, mely a leletek alapján a XIV. században épült. Itt őrizték 1806. március 14-20-ig a magyar szen...

A Tokaj Kereskedőház Rt. Bormúzeuma

A Tokaj Kereskedőház Rt. Bormúzeuma

  • Tolcsva

A nemespenésszel borított pincében lévő palackok összessége, illetve több önmagában is nemzeti kincs, így a Kereskedőházon keresztül a Magyar Állam tulajonában van. A fakkokban állítva tárolt, több, m...

Rákóczi-kastély

Rákóczi-kastély

  • Tolcsva

Tolcsva legnevesebb udvarházát, a Királyudvart, másnéven Rákóczi-kastélyt I. Rákóczi Györgynek, Tolcsva legnagyobb birtokosának özvegye, Lorántffy Zsuzsanna építtette a XVII. században. A barokk jegye...

Ős Kaján Étterem

Ős Kaján Étterem

  • Tolcsva

Étlapunk követi az évszakokat. Rendezvény szervezés, hideg vagy meleg tál, party szerviz.Az étterem Ős Kaján található két ház által zsidó kereskedő építette a XIX-ik században. Felújított eredeti for...

Csoma Ernő Családi Pincészete

Csoma Ernő Családi Pincészete

  • Tolcsva

Tokaj-hegyalja kiváló minőségű borai várják az érdeklődőket.

Babits Pincészet

Babits Pincészet

  • Tolcsva

A tokaji borok készítésének sajátos módjai alakultak ki, melyek a mai napig megmaradtak, és hagyományait a Babits pince is megőrizte. A királyi italként ismert, a világon egyedülálló Tokaji Aszúhoz és...

Kiss István Családi Pincészete (Fitomark)

Kiss István Családi Pincészete (Fitomark)

  • Tolcsva

A Fitomark Tokaji Borház egy klasszikus családi pincészet, melyet Kiss István és felesége alapított az 1970-es évek elején. Az akkori gazdasági rendszer nem tette lehetővé egy magánkézben lévő cég lét...

További látnivalók

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Bejelentkezés