Kapucinus templom, Tata

Kapucinus templom További képek

Forrás: http://www.tataikapucinus.hu/
Az 1740-es években épült, egyszerű homlokzatú huszártornyos épület pompás barokk belsőt rejt. A templom és rendház lakói a barna posztócsuhát viselő kapucinus atyák. Az egykori kapucinus rendház ma plébániaház.

A kapucinusokat Eszterházy József hívta Tatára, még 1743-ban. Május 5-én tették le templomunk alapkövét, és ezen alkalommal beiktatták az új szerzeteseket is. A kettős ünnepen a győri kanonok körmenetet vezetett az új kolostor helyére, ahol magyar és német szónoklatok is elhangzottak. Jelen volt ifj. gróf Eszterházy József és neje. A gróf tudományokban és művészetekben jártas ember volt. Elhunyta után könyvtárát végrendelete szerint, a kapucinusok kapták meg.

A templom gyorsan elkészült, már 1746. július 27-én át is adták. Építője a komáromi Kuttner József építőmester, aki Fellner Jakab tanítványa volt. Külsejére a tudatosan vállalt szerénység jellemző. A templom külső falához a kapucinusok kőkeresztje van hozzáillesztve, mely 1743 óta már a harmadik. Az egyszerű külső pompás barokk belsőt rejt. Az egyhajós templom ékessége az egész oltárt kitöltő gazdag faragású főoltár, és a diadalív két oldalán épített mellékoltárok. Kompozíciójuk Josef Beckert bécsi szobrász tervei alapján Jácint testvér asztalos keze munkája. Carl Auerbach és Casper Reisner az alkotói a mellékoltárok képeinek, a főoltáré Müller Ferenc. Az 1890-ben készült képen Szent István a boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlja az országot, fia Szent Imre jelenlétében.

A II. világháború és az utána következő évtizedek nem kedveztek a templomnak. Sok tárgy tűnt el: miseruhák, gyetyatartók. A szembemiséző oltárt, az ambót, a szentélyben lévő székeket és a húsvéti gyertyatartót Cs. Kiss Ernő, tatai faragó művész készítette. Két legújabb ékessége a templomnak szintén Cs. Kiss Ernő keze munkáját dicséri: a mellékoltárok előtt látható Szent Erzsébet és Szent Imre szobrok. Ezek főtisztelendő Virágh János, az utolsó tatai kapucinus plébános kérésére készültek.

2007-től a Győri Egyházmegye papja – Szalai Gábor látja el az egyházközség lelkipásztori feladatait. 


Templom Templom

Nyitvatartás

Hétfő 16:00-18:00
Szerda 16:00-19:00
Továbbá előre egyeztetett időpontban.
Sürgős esetben a 06-30-221-4403-as telefonszámon érhet el minket.

Elérhetőségek

Cím: Tata, Bartók Béla út 1.
Térkép
Tel.:06-34/380-019
E-mail: tataikapucinus@gmail.com
Forrás: http://www.tataikapucinus.hu/
Frissítve: 2017-03-30 16:21:29

Látnivalók a környéken

Kuny Domokos Megyei Múzeum - Vár

Kuny Domokos Megyei Múzeum - Vár

  • Tata

A tatai vár hat évszázad építészeti jegyeit viseli magán. Ez részben földrajzi helyzetével, részben a funkciójának, valamint a tulajdonosok elképzeléseivel változásával áll összefüggésben.

Fellner Jakab Kilátó

Fellner Jakab Kilátó

  • Tata

A kilátótorony a barokk hangulatú városkép kialakításában nagy szerepet játszó Fellner Jakab emlékét őrzi.

Esterházy-kastély

Esterházy-kastély

  • Tata

A 2018–2020-ban felújított, műemlékileg teljes körűen helyreállított Esterházy-kastély összes terme várja a látogatókat. Berendezett szobái és kiállítóterei egységes élményt kínálnak, a kastély, a bir...

Vízimalmok Tatán

Vízimalmok Tatán

  • Tata

Vízimalmok Tatán, Tata város területén működött vízimalmok összefoglalása olvasható itt. A nagyszámú és bővízű forrásra a történelem során 15 darab malmot építettek, amelyek erejét gabonaőrlésre, ille...

Öreg-tó

Öreg-tó

  • Tata

Az Öreg-tó Magyarországon, Komárom-Esztergom megyében, Tata városban található. Mesterséges eredetű, az ország legrégebbi halastava.

Angolkert, Kiskastély

Angolkert, Kiskastély

  • Tata

Angolkert vagy Angolpark, Tatán, a tóvárosi városrészben, az Öreg-tóhoz közel található, egyik bejárata az Erzsébet térről nyílik.

Agostyáni Ökofalu

Agostyáni Ökofalu

  • Tata

Nem szükséges mindenkinek öko-vega-biofaluban lakni ahhoz, hogy megélje, megtapasztalja a környezettudatosságot. Mit kell ehhez tennie? Látogasson el egy vagy több napra Tata–Agostyánba az Ágoston-lig...

További látnivalók

Programok a környéken

Mazsola és Tádé

Mazsola és Tádé

  • Tata
  • 2024.Apr.06-án Dörmögő Dömötör Színház

A Mazsola című előadás továbbfejlesztett változata, melyben a gyerekek is főszereplők Mazsola és Tádé mellett. 

MAZSOLA és TÁDÉ zenés bábjáték

MAZSOLA és TÁDÉ zenés bábjáték

  • Tata
  • 2024.Apr.28-án Magyary Zoltán Művelődési Központ

További programok

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 7 Értékelés alapján4.1 / 5

Szállások Tata

Napi árak Tata

Hotel Gottwald Tata

Napi árak

16 500 Ft/fő/éj-től
  • 5 Értékelés alapján3.9 / 5
Kristály wellness Tata
  • 7 Értékelés alapján4 / 5
Tavaszi megújulás Tata

Hotel Kiss

Tavaszi megújulás

23 700 Ft/fő/éj-től
  • 9 Értékelés alapján4.4 / 5

További szállások

Bejelentkezés