Fényes Fürdő és Kemping, Tata

Fényes Fürdő és Kemping További képek

Forrás: http://www.fenyesfurdo.hu/
A Tatai Fényes Fürdő és Kemping több medencével, sportolási lehetőségekkel, kempinggel és szaunával várja a kikapcsolódni vágyókat.

A több, mint 100 éves múltra visszatekintő fürdő számos tatai és Tatára látogató gyermekkorát meghatározó kultikus helynek számít a mai napig. A naponta közel 40ezer liter feltörő, minden évszakban 20-22°C-os források által táplált strand-, és kempingkomplexum, természetvédelmi szempontból is fontos lápvilággal, a nyári szezonban különleges kikapcsolódásra nyújt lehetőséget minden kedves idelátogató számára.

A Fényes-források tavait régen a tataiak különböző módon nevezték el:
  • A nádpallóval elkerített felső forrást a grófné használta fürdésre. A kerítésen belül kis ház szolgált az öltözésre és homokföveny a napozásra. A területet a gróf jágerei ( erdészek) őrizték.
  • A következő az úgy nevezett "Katona-forrás", nevét onnan kapta, hogy a laktanyából kivezényelt katonák csak ebben a forrásban fürödhettek.
  • A legalsó a legszebb, az öregek elmondása szerint erről nevezték el a fürdőt Fényesnek. Ebből a három méter mély forráskráterből a tiszta vízben szabad szemmel is jól látható fehér kvarchomok bugyogott föl, és ezernyi buborék szállt fel a forrás felszínére. 
Az említett forrásokból s azok lefolyó vizéből Tata község 1913-ban a közönség számára fürdőt alakított ki. A fürdő közvetlen szomszédságában található Tatai Fényes Tanösvény 2015-ben került a látogatók számára kialakításra. 1350 m hosszú cölöpsétányról csodálhatják a Forrásvidékre látogatók az állandóan aktív forrásokat, találkozhatnak a tanösvényen élő, minden évszakban nyüzsgő állat- és növényvilágával, mindezt vezetett- vagy akár éjszakai túrák keretén belül.

Fürdő és strand Fürdő és strand

Nyitvatartás

június 1- június 30-ig: H-V: 09-19 óráig
július 1- augusztus 20-ig: H-P: 9-19 óráig
Szo : 09-19 ( időjárástól függően +1 órával meghosszabítva)
V: 9-19 óráig
augusztus 20- augusztus 31 H-V: 9- 19 óráig

Elérhetőségek

Cím: Tata, Fényes fasor 1363/95.
Térkép
Tel.:+36 34 588 144, +36 30 4300 180
E-mail: fenyesfurdo@tata.hu
Forrás: http://www.fenyesfurdo.hu/
Frissítve: 2017-03-30 15:41:22

Látnivalók a környéken

Kuny Domokos Megyei Múzeum - Vár

Kuny Domokos Megyei Múzeum - Vár

  • Tata

A tatai vár hat évszázad építészeti jegyeit viseli magán. Ez részben földrajzi helyzetével, részben a funkciójának, valamint a tulajdonosok elképzeléseivel változásával áll összefüggésben.

Fellner Jakab Kilátó

Fellner Jakab Kilátó

  • Tata

A kilátótorony a barokk hangulatú városkép kialakításában nagy szerepet játszó Fellner Jakab emlékét őrzi.

Esterházy-kastély

Esterházy-kastély

  • Tata

A 2018–2020-ban felújított, műemlékileg teljes körűen helyreállított Esterházy-kastély összes terme várja a látogatókat. Berendezett szobái és kiállítóterei egységes élményt kínálnak, a kastély, a bir...

Vízimalmok Tatán

Vízimalmok Tatán

  • Tata

Vízimalmok Tatán, Tata város területén működött vízimalmok összefoglalása olvasható itt. A nagyszámú és bővízű forrásra a történelem során 15 darab malmot építettek, amelyek erejét gabonaőrlésre, ille...

Öreg-tó

Öreg-tó

  • Tata

Az Öreg-tó Magyarországon, Komárom-Esztergom megyében, Tata városban található. Mesterséges eredetű, az ország legrégebbi halastava.

Angolkert, Kiskastély

Angolkert, Kiskastély

  • Tata

Angolkert vagy Angolpark, Tatán, a tóvárosi városrészben, az Öreg-tóhoz közel található, egyik bejárata az Erzsébet térről nyílik.

Agostyáni Ökofalu

Agostyáni Ökofalu

  • Tata

Nem szükséges mindenkinek öko-vega-biofaluban lakni ahhoz, hogy megélje, megtapasztalja a környezettudatosságot. Mit kell ehhez tennie? Látogasson el egy vagy több napra Tata–Agostyánba az Ágoston-lig...

További látnivalók

Programok a környéken

Mazsola és Tádé

Mazsola és Tádé

  • Tata
  • 2024.Apr.06-án Dörmögő Dömötör Színház

A Mazsola című előadás továbbfejlesztett változata, melyben a gyerekek is főszereplők Mazsola és Tádé mellett. 

MAZSOLA és TÁDÉ zenés bábjáték

MAZSOLA és TÁDÉ zenés bábjáték

  • Tata
  • 2024.Apr.28-án Magyary Zoltán Művelődési Központ

További programok

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 7 Értékelés alapján4.1 / 5

Szállások Tata

Tavaszi megújulás Tata

Hotel Kiss

Tavaszi megújulás

23 700 Ft/fő/éj-től
  • 9 Értékelés alapján4.4 / 5
Napi árak Tata

Hotel Gottwald Tata

Napi árak

16 500 Ft/fő/éj-től
  • 5 Értékelés alapján3.9 / 5
Kristály wellness Tata
  • 7 Értékelés alapján4 / 5

További szállások

Bejelentkezés