Savaria Múzeum, Szombathely

Forrás: www.savariamuseum.hu
A Savaria Múzeum bejárata a hozzá tartozó park felől nyílik. Emeleti termeiben a "Tájak - korok - települések" című állandó kiállítás tekinthető meg. Nyugat-Dunántúl mai természeti és civilizációs képe, az a környezet, amelyben élünk, a természet sok évmilliós munkájának és az itt élő ember alig tízezer éves természetformáló tevékenységének eredményeként született. E jellegzetes alpokaljai táj föld- és élettörténetének, természeti képének és emberi történelmének néhány fontos pillanatát villantja fel a tárlat. A séi újkőkori falu élete, a velemi Szent Vid-i város születése a bronzkorban és a római Savaria olyan településtípusok, amelyek más-más földrajzi környezetben alkalmasak az ember és természet kapcsolatának bemutatására.
Mindhárom régészeti teremben méretarányos, az eredeti térszínt érzékelhető látványos makettek nyújtanak segítséget a településtörténeti összehasonlításhoz. A díszteremben láthatók a Jáki apostolszobrok - a késő román művészet legszebb magyarországi példái.
Az épület alagsorában elhelyezett római- és középkori kőtár (lapidarium) legjelentősebb emlékei: a capitoliumi triász szobortorzók, a fogadalmi oltárok, a pogány és ókeresztény sírkövek. A múzeum dísztermében és kamaratermében időszaki kiállítások látogathatók.
Állandó kiállítások: "Tájak, korok, települések" - A kiállítás a Nyugat-Dunántúl föld- és élettörténetét mutatja be a séi őskőkori falu, a bronzkori Velem-szent Vid-i város és a római Savaria településeit kiemelve.
Belépőjegy:
felnőtt: 700 Ft,
diák, nyugdíjas 350 Ft,
családi 1400 Ft,
diákcsoport (15 fő felett) 300 Ft
Magyar nyelvű tárlatvezetés (csak bejelentkezéssel) 2000 Ft, idegen nyelvű tárlatvezetés 6000 Ft
Múzeum
Nyitvatartás
kedd - péntek 10.00 - 17.00Elérhetőségek
Cím: Szombathely, Kisfaludy S. u. 9.Térkép
Tel.:94/500-720, 94/501-948
E-mail: info@savariamuseum.hu kozmuvelodes@savariamuseum.hu
Forrás: www.savariamuseum.hu
Frissítve: 2020-11-20 09:54:08
Látnivalók a környéken

Vas megye gasztronómiája
- Szombathely
A terület nagy kiterjedésű erdőkkel rendelkezik. Jellemzője a szeres településszerkezet. Az olajsajtolás, valamint a fazekasság (gelencsérség) nagy múltra tekint vissza az Őrség területén. A Vendvidé...

Smidt Múzeum
- Szombathely
A szombathelyi Smidt Múzeumot 1968-ban alapította Dr. Smidt Lajos (1903–1975), nyugalmazott kórházigazgató, sebész főorvos, aki Szombathely városának és Vas megye közönségének ajándékozta értékes, ipa...

Kámoni Arborétum
- Szombathely
A Gyöngyös-patak partján fekvő 27 hektáros arborétumban a mérsékelt és hideg égöv fa- és cserjefajaiból álló gyűjtemény látható.

Vasi Skanzen
- Szombathely
A Vasi Múzeumfalu a megye elmúlt két évszázadának paraszti életformáját,a népi építészeti kultúrát mutatja be.
Programok a környéken

Cserháti Emlékkoncert
- Szombathely
- 2023.Nov.04-án Agora - Művelődési és Sportház
Az esten elhangzó dalokat két kiváló énekesnő, Szulák Andrea és Koós Réka előadásában hallhatjuk a Stúdió 11 Zenekar kíséretében.

Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A PÁL UTCAI FIÚK
- Szombathely
- 2023.Nov.13-án Agora - Művelődési és Sportház
Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán – zenés játék –

Az ördög nem alszik
- Szombathely
- 2023.Oct.14-án AGORA Sz. Kulturális Központ
Vaszary Gábor – Fényes Szabolcs – Szenes Iván: AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK bohózat két részben

Süsü, a sárkány
- Szombathely
- 2023.Oct.14-án AGORA Sz. Kulturális Központ
A televízióból jól ismert egyfejû sárkány, a jóságos Süsü kel életre a szín padon, hogy barátjával, a királyfival járja végig kalandos útját.

Queen Symphonic
- Szombathely
- 2023.Sep.28-án 19:00 óra Agora - Művelődési és Sportház
QUEEN. Igen, alapesetben a Brit Királynő Aztán jött egy zenekar, aki nem kis szerénységgel megáldva ezt a nevet választotta és ért a csúcsra, áttételesen fogalmazva szintén felült a trónra és ott is ragadt mindörökre.