Nemzeti Emlékhely, Székesfehérvár

Nemzeti Emlékhely
A középkori Magyarország koronázó temploma, Székesfehérvár Királyi bazilikája:

A főtér keleti szélén, a püspökség telke mellett húzódó romterület a középkori Magyarország legfontosabb templomának, a Szűz Mária királyi prépostsági templom maradványait őrzi. A templom alapítója maga az államalapító Szent István volt, akit itt temettek el, és akinek halála után (1038) 1543-ig, a város török kézre kerüléséig, minden magyar királyt ezen a helyen, az egykori bazilikában koronáztak meg. A koronázótemplom emellett Szent István király és fia, Szent Imre herceg és még tizennégy magyar király, számos királyi családtag, valamint külön királyi kegyből számos előkelőség temetkezési helye is volt.

A templom története, átépítései:
A templom többször újjáépült a történelem során. A XII. században, István király 1083-ban történt szenté avatása után megkezdődtek a királyi temetkezések a templomban. A következő nagy átalakulása a XIV. században volt, amikor a férfi ágon kihalt Árpád-ház trónján Anjou Károly Róbert, az Árpádok nőági leszármazottja következett. Károly Róbert az államalapító dinasztiához fűződő kapcsolatát hangsúlyozandó, a tűzvészektől pusztított és megtépázott templomot újjáépíttette, és a XIII. században a királyi temetkezések szempontjából mellőzött templomot újra királyi temetkező hellyé tette. Utódai 1543-ig, Luxemburgi Zsigmond kivételével mindannyian a koronázó templomba temetkeztek.
A Szűz Mária-templom utolsó nagy átépítése Hunyadi Mátyás nevéhez fűződik, aki több más mellett jelentős építkezésekkel is kifejezésre kívánta juttatni rátermettségét és legitimitását a magyar trónon. Ennek eredményeként az eredeti épületet mintegy felével megnövekedve hatalmas, késő gótikus templomot építtetett.

Szent István öröksége:

Feladatai (pl.: a koronázási ékszerek őrzése) az épülettel együtt változtak az idők során, de koronázó templom volta mindvégig fennállt. Ezt a rangját az államalapító sírja biztosította. A magyar szokásjog már az Árpád-kortól csak az államalapító sírját őrző székesfehérvári Szűz Mária-templomban történt koronázást tekintette érvényesnek. A sírhely, a szentté avatott uralkodó testereklyéi, az általa készíttetett és koronázási palásttá alakított miseruha képezték azt a látható és kézzelfogható Szent István-i örökséget, amelyben a középkor a szent király oltalmazó és segítő erejének megtestesítőit látta.

A templom pusztulása:

A templom végső romlása tornyának 1601-ben bekövetkezett felrobbanásával kezdődött el. Építőköveit elhordták, és azokat a városfalak építésére használták fel. 1688-ban, a török hódoltság végén már csak a templom északi oldalán megmaradt kápolnák emlékeztettek a egykori fényes épületre. Az újjászerveződő ország nem talált jogfolytonosságot az egykori épülettel, így történhetett, hogy helyén új templomot nem emeltek. A templom mellett a középkorban működő papi testület alkotta Szűz Mária-prépostság még újjászületett, 1777-ben azonban megszűnt, hogy helyét a Mária Terézia királynő alapította püspökségnek adja át. A koronázások színhelye a török hódoltság korának koronázó temploma, a pozsonyi Szent Márton-templom maradt, majd 1867 után a budavári Nagyboldogasszony-templom, a mai Mátyás-templom lett.

A romkert, mint Nemzeti emlékhely:

A templom maradványai a XIX. század második felében megindult ásatásokkal kezdtek a tudományos és közérdeklődés fókuszába kerülni. Az ásatások feltárták a bazilika jelentős részét és szabadtéri romkertként tették láthatóvá. Mauzóleumában Szent István szarkofágja és Aba Novák Vilmos történelmi seccója is megtekinthető. Az 1939-ben készült monumentális mű a mauzóleum falát díszíti A közel 130 négyzetméteres történelmi seccó a Szent Korona és a Szent Jobb történetét eleveníti meg, de látható rajta Vajk megkeresztelése, Szent István koronázása és a magyar történelem kiemelkedő alakjai, királyai, sőt még az adott korszakot képviselő közéleti személyiségek is feltűnnek a falakon. A Szent István szarkofágjának részére Lux Géza tervei alapján emelt mauzóleum és kőtár külső falait Madarassy Walter finom domborművei, az ablakokat Árkayné Sztehlo Lili páratlanul szép üvegfestményei ékesítik. Ezek a csodás képzőművészeti alkotások is segítenek nekünk abban, hogy történelmünk jeles uralkodóira méltóképpen és örökké emlékezzünk.

Színház Színház

Elérhetőségek

Cím: Székesfehérvár,
Frissítve: 2017-06-15 19:33:04

Látnivalók a környéken

Szent István Király Múzeum - Rendház

Szent István Király Múzeum - Rendház

  • Székesfehérvár

A múzeumnak helyet adó épület az 1740-es években épült jezsuita, pálos, majd ciszterci rendház.

Szent István Székesegyház

Szent István Székesegyház

  • Székesfehérvár

A székesfehérvári Szent István-székesegyház (gyakran Szent István-bazilika) a Székesfehérvári egyházmegye főtemploma, a belváros egyik legjelentősebb műemléke, Magyarország egyik legnagyobb katedrális...

Koronás Park

Koronás Park

  • Székesfehérvár

A tematikus park játékos utazásra hív az egykori koronázóváros középkori emlékei közé a történelmi belvárostól mintegy 10 percre, egy több mint 1,8 hektáros fás, ligetes területen a romantikus Rózsali...

Fekete Sas Patikamúzeum

Fekete Sas Patikamúzeum

  • Székesfehérvár

Egyemeletes barokk épület a XVIII. századból. A patika a ház földszinti részét foglalja el.

Rác-templom

Rác-templom

  • Székesfehérvár

A Rác-templom egyszerű barokk homlokzatát egyetlen szép sisakú torony díszíti. A torony alatt egyenes záródású, kőkeretes kapu van, 1772-es évszámmal.

Csitáry-víz

Csitáry-víz

  • Székesfehérvár

A Rózsaligetben található, Fehérvár egyik legkedveltebb alkotása, a savanyú íze és magas ásványanyag tartalma miatt nagy népszerűségnek örvendő vizet adó Csitáry kút.

Bánya tó

Bánya tó

  • Székesfehérvár

A Székesfehérvár Bányatavát más néven az öngyilkosok tavának is nevezik. A Bányató 1917-ben váratlanul jött létre, mikor is a magas sziklafalak között működő kőbányát egyetlen éjszaka alatt elárasztot...

További látnivalók

Programok a környéken

Az Ókori Kína kincsei - A Jáde Császárok kora c. kiállítás

Az Ókori Kína kincsei - A Jáde Császárok kora c. kiállítás

  • Székesfehérvár
  • 2024.Apr.12-án Szent István Király Múzeum

Újabb szenzációs kiállításnak ad otthont a Szent István Király Múzeum. A Csók István Képtárban egy egyedülállóan gazdag, több mint száz darabos kollekció lesz látható. A tárlaton egyszerre kapnak helyet a Sanghajból érkező jádéból, bronzból és kerámiából készült tárgyak.

  • 2024.Apr.11-án Szent István Király Múzeum

  • 2024.Apr.10-án Szent István Király Múzeum

Újabb szenzációs kiállításnak ad otthont a Szent István Király Múzeum. A Csók István Képtárban egy egyedülállóan gazdag, több mint száz darabos kollekció lesz látható. A tárlaton egyszerre kapnak helyet a Sanghajból érkező jádéból, bronzból és kerámiából készült tárgyak.

További programok

Kedvenc akciók

Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 411 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5
Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5

Szállások Székesfehérvár

3 éj reggelis csomag - nem visszatérítendő Székesfehérvár
  • még nincs értékelésÚj!
Napi árak  Székesfehérvár

Hotel Vadászkürt

hotel

Napi árak

13 000 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5
Szobaárak Székesfehérvár

Veronica apartman Székesfehérv...

apartman

Szobaárak

5 000 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Kedvezményes szobaár reggelivel Székesfehérvár
  • Kiváló1 Értékelés alapján4.9 / 5

További szállások

Bejelentkezés