Megyeháza, Székesfehérvár

Megyeháza

Forrás: http://turizmus.szekesfehervar.hu
A klasszicista stílusú székesfehérvári Megyeháza műemlék épület. 1807 és 1812 között épült, részben Pollack Mihály átdolgozott tervei alapján.

 A megyeház pincéje egészen 1901-ig a vármegye börtöne volt. A szabadon álló, U alaprajzú, kétemeletes főépületből és nyugatról kapcsolódó, L alaprajzú, földszintes melléképületből álló klasszicista hivatali épületből áll az intézmény. A homlokzatokat földszint feletti övpárkány, mindkét emeleten végigfutó könyöklőpárkány osztja, kétrészes főpárkány zárja. Ablakai egyenes záródásúak, szalagkeretesek, az első emeleten állókonzolos szemöldökkel alakítottak. Főhomlokzata 8+5+8 tengelyes, középrizalitos. A rizalit alján egyenes záródású nyílásokkal alakított, vízszintes vakolatsávozású nyitott előtér. A rizalit felső részét hat korinthoszi nagypilaszter tagolja, a két ablaksor között fekvő faltükrök. A rizalitot záró háromrészes, fogrovatos főpárkány felett keretezett timpanon. Nyeregtető fedi.

Bejelentkezéssel látogatható.

Műemlék Műemlék

Elérhetőségek

Cím: Székesfehérvár, Szent István tér 9.
Térkép
Tel.:22/522-574
E-mail: szmonk@fejer.hu
Forrás: http://turizmus.szekesfehervar.hu
Frissítve: 2021-06-28 13:45:54

Látnivalók a környéken

Szent István Király Múzeum - Rendház

Szent István Király Múzeum - Rendház

  • Székesfehérvár

A múzeumnak helyet adó épület az 1740-es években épült jezsuita, pálos, majd ciszterci rendház.

Szent István Székesegyház

Szent István Székesegyház

  • Székesfehérvár

A székesfehérvári Szent István-székesegyház (gyakran Szent István-bazilika) a Székesfehérvári egyházmegye főtemploma, a belváros egyik legjelentősebb műemléke, Magyarország egyik legnagyobb katedrális...

Koronás Park

Koronás Park

  • Székesfehérvár

A tematikus park játékos utazásra hív az egykori koronázóváros középkori emlékei közé a történelmi belvárostól mintegy 10 percre, egy több mint 1,8 hektáros fás, ligetes területen a romantikus Rózsali...

Fekete Sas Patikamúzeum

Fekete Sas Patikamúzeum

  • Székesfehérvár

Egyemeletes barokk épület a XVIII. századból. A patika a ház földszinti részét foglalja el.

Rác-templom

Rác-templom

  • Székesfehérvár

A Rác-templom egyszerű barokk homlokzatát egyetlen szép sisakú torony díszíti. A torony alatt egyenes záródású, kőkeretes kapu van, 1772-es évszámmal.

Csitáry-víz

Csitáry-víz

  • Székesfehérvár

A Rózsaligetben található, Fehérvár egyik legkedveltebb alkotása, a savanyú íze és magas ásványanyag tartalma miatt nagy népszerűségnek örvendő vizet adó Csitáry kút.

Bánya tó

Bánya tó

  • Székesfehérvár

A Székesfehérvár Bányatavát más néven az öngyilkosok tavának is nevezik. A Bányató 1917-ben váratlanul jött létre, mikor is a magas sziklafalak között működő kőbányát egyetlen éjszaka alatt elárasztot...

További látnivalók

Programok a környéken

Az Ókori Kína kincsei - A Jáde Császárok kora c. kiállítás

Az Ókori Kína kincsei - A Jáde Császárok kora c. kiállítás

  • Székesfehérvár
  • 2024.Apr.30-án Szent István Király Múzeum

Újabb szenzációs kiállításnak ad otthont a Szent István Király Múzeum. A Csók István Képtárban egy egyedülállóan gazdag, több mint száz darabos kollekció lesz látható. A tárlaton egyszerre kapnak helyet a Sanghajból érkező jádéból, bronzból és kerámiából készült tárgyak.

Ava trio

Ava trio

  • Székesfehérvár
  • 2024.May.04-án Szfehérvári Egyházmegyei Múzeum

  • 2024.Apr.28-án Szent István Király Múzeum

  • 2024.Apr.27-án Szent István Király Múzeum

További programok

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 332 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Szállások Székesfehérvár

3 éj reggelis csomag - nem visszatérítendő Székesfehérvár
  • még nincs értékelésÚj!
Kedvezményes szobaár reggelivel Székesfehérvár
  • Kiváló1 Értékelés alapján4.9 / 5
Napi árak  Székesfehérvár

Hotel Vadászkürt

hotel

Napi árak

13 000 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Szobaárak Székesfehérvár

Veronica apartman Székesfehérv...

apartman

Szobaárak

5 000 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Bejelentkezés