Református templom, Szabolcsveresmart

Református templom

Forrás: http://www.itthon.hu
A templomot 1845-48 között építette fel az egyházközség a temetőkertben. A templom északnyugati-délkeleti tengelyben épült, 30 m magas homlokzat előtti tornya északnyugatra néz. A háromszintes, órapárkányos torony alsó két szintjének elő oldalán sekély faltükörben egy-egy négyzetes ablak, felső szintjén félköríves záródású harangházablakok vannak. A templom délkeleti vége a nyolcszög három oldalával záródik. A 9x19 méteres belső terét a falakból félig kilépő pilléreken nyugvó csehsüveg-boltozat fedi. A torony felől két pilléren nyugvó háromívű falazott karzat, a másik végében fakarzat, kötéldíszes falazott szószék és háromszáz ülőhely van. A templomon 1892-ben és a II. világháborús sérüléseit kijavítva, 1945-ben, majd az 1980-as évek végén végeztek felújítási munkálatokat. A késő barokk stílusú templom műemlék jellegű. Egy 1500-ban lefolytatott birtokperből tudjuk, hogy a községnek csak fakápolnája volt. A jelenlegi református templom 1845 körül épült téglából, a gyülekezet anyakönyvét 1773-tól vezetik. A templom jellege: sokszög záródással végződő teremtemplom, homlokzati toronnyal, késő barokk stílusban. Az egyszerű, de jó arányú épületnek 3 szintű torony ad hangsúlyt. A torony homorú sarkai között, sekély négyszögű tükrökben alul szögletes, felül félköríves, zsalus ablakok helyezkednek el. A zárt sisak törtvonalú és órapárkányos. A padok késő barokk formákat őrző, klasszicistadíszítésű asztalosmunkák.

Templom Templom

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )

Elérhetőségek

Cím: Szabolcsveresmart, Kossuth út 37.
Térkép
Tel.:+36306387790
E-mail: berencsi.balazs@freemail.hu
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2016-07-06 11:00:16

Látnivalók a környéken

Református templom

Református templom

  • Szabolcsveresmart

A templomot 1845-48 között építette fel az egyházközség a temetőkertben. A templom északnyugati-délkeleti tengelyben épült, 30 m magas homlokzat előtti tornya északnyugatra néz. A háromszintes, órapár...

Kanda-öböl

Kanda-öböl

  • Szabolcsveresmart

Ha szorosan a vízpartot követjük több, mint 20 km-t kell gyalogolnunk, hogy körbejárjuk. A ponty a főcsapás iránya, a süllő szezonban, a harcsa egész évben, a kárász, keszeg pedig kísérőhalként napont...

Görög Katolikus Templom

Görög Katolikus Templom

  • Szabolcsveresmart

További látnivalók

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5

Bejelentkezés