Nemzeti Emlékhely, Sopron - Balf

Nemzeti Emlékhely További képek

Forrás: www.balfikirandulas.hu
A Nemzeti Emlékhely, más néven a Szerb Antal Emlékmű a dombon, a temetőnél lévő Szent András templom előtt tekinthető meg.

Balfot 1944-ben német alakulatok szállták meg. Itt a faluban létesítették a soproni járás egyik legnagyobb munkaszolgálatos táborát. Az ide hurcolt kényszermunkásokkal és munkaszolgálatosokkal akarták kiépíteni a határvidéken az utolsó védvonalat. A kétezer foglyot a község kiürített bikaistállójában és a gazdák pajtáiban helyezték el. A nélkülözések, a higiénia hiánya és az embertelen bánásmód miatt sok száz ember halt meg. Köztük Szerb Antal író, Sárközy György költő és Halász Gábor esztéta.

2008-ban avatták fel Balfon a meggyilkolt zsidó munkaszolgálatosok emlékére emelt szobor együttest. Az emlékmű Kutas László szobrászművész és Winkler Barna építész tervei alapján készült. A temetődomb oldalába süllyedő, emberalakot formázó márványlapok az \"erőltetett menetet\" szimbolizálják. A régi Szerb Antal emlékmű részletét - a kőbe faragott nyitott könyvet - beépítették a templomot körítő falba. Az író gondolatait olvashatjuk rajta: \"A szabadság nem csak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is.\"


Műemlék Műemlék

Nyitvatartás

Szabadon látogatható.

Elérhetőségek

Cím: Sopron - Balf, Temetődomb
Térkép
Forrás: www.balfikirandulas.hu
Frissítve: 2010-10-29 13:19:54

Látnivalók a környéken

Balf fürdő

Balf fürdő

  • Sopron - Balf

A balfi fürdőt már a rómaiak is használták gyógyítási célokra.

Nemzeti Emlékhely

Nemzeti Emlékhely

  • Sopron - Balf

A Nemzeti Emlékhely, más néven a Szerb Antal Emlékmű a dombon, a temetőnél lévő Szent András templom előtt tekinthető meg.

Szent József Fürdőkápolna

Szent József Fürdőkápolna

  • Sopron - Balf

A Szent József Fürdőkápolna a balfi gyógyfürdő parkjában látható.

Balfi Halászcsárda

Balfi Halászcsárda

  • Sopron - Balf

A kitűnő hangulat és az igényes kiszolgálás mellett, magas gasztronómiai színvonalon és természetesen magyaros halételekkel fogadjuk vendégeinket, ezzel is gazdagítva Sopron és környéke turisztikai j...

További látnivalók

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 332 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Bejelentkezés