Római Katolikus Templom, Sirok

Római Katolikus Templom További képek

Forrás: http://sirok.plebania.hu/
Az 1332. évi pápai tized jegyzék szerint plébánia, következésképpen templom is állt ezen a helyen, erről tanúskodnak a vár falába beépített románkori templomkövek. 1596-ban a magyar őrség a várat elhagyta, a török 91-évig portyázott és pusztított a környéken, a templomot is lerombolta.

1732-ben még fából épült imaháza volt az újra népesedő községnek. 

1743-ban kezdték építeni a jelenlegi templomot. 

A tornyot 1887-ben építették a templomhajóhoz. 

A templomot helybéli kőműves építette: " az öreg kőműves már magával is tehetetlen lévén, az soha jobbágy nem volt, hanem mivel a siroki templomot építette neki a helység Contraktust adott, hogy őtet holtig maguk között megszenvedik szabadságában " 

A szentély boltíves, a hajó felett festett deszkából készült a mennyezet, ami sajnos elpusztult. 

Mária Szeplőtelen Fogantatása c. oltárképet Hajóssy Alajos festette 1865 körül, 1924-ben Piroska János Kossuth-díjas művész festette át. 

A barokk stílusú főoltár fából készült, szarkofág formájú sztipesszel és drapéria díszítésű tabernákulummal. 

1946-ban helyezték a szentélybe Árpádházi Szt Margit szobrát, Borics Pál alkotását: " mélységes hálából a gondviselés iránt, hogy a szörnyű harcok alatt szeretteimmel együtt életben meghagyott, a siroki templom részére..., írta az ajándékozó Lados Ferenc plébános. 

A templom legújabb kori kálváriája 1944. dec. 6-án kezdődött: Takácsi Sándor nevezetű magyar  tüzér, ütegparancsnok Borsa laposáról a templom tornyát lelőtte, de az három lábon megmaradt. A harang megrepedt, a kövek ráomlottak a templomra, az orgona sípjait széthordták.

 

1950. okt. 24-én áldják meg a helyreállított templomot, a hívek adakozása révén 51 q búzát, 2 q árpát, 6 q kukoricát gyűjtöttek erre a célra. 

1823-ban készült a templomkertben álló  Nepomuki Szt. János szobor. 

1938 az I. világháború áldozatainak emléke. 

1985-ben állítottak emléket a II. világháborúban elesett apáknak és fiaknak. 

1998-ban készült a 48-as és 56-os emlékmű.  Bujáki Gyula készítette. A templomban két szobor található, melyek az 1904-ben elbontott, régi

mellékoltárról származnak: Szent István és Szent László helyi jellegű, szépen faragott figurái. Szent István magyaros viseletben Szent László páncélos katonai öltözetben. A szobrok 1740 körül készültek, újabban átfestették.
A templom külső falán a bejárat mellett a II. világháború áldozatainak emléktáblája látható. A táblát Kislégi Nagy László plébános úr helyeztette el — talán elsőként az országban — aranymiséjének évében, 1984-ben. 38 évet töltött Sirokban, ő maga is tábori lelkész főhadnagyként vett részt a háborúban. A Don-kanyarban a legnagyobb légi és földi tűzben lelkésztársával 250 embert mentett meg a biztos haláltól, amiért megkapta a Tűzkereszt és a Signum Landis kitüntetést. A plébániahivatal építése is az ő érdeme.


Templom Templom

Nyitvatartás

Szombat 8-12-ig.

Elérhetőségek

Cím: Sirok, Széchenyi István út 2.
Térkép
Tel.:+3636561060
E-mail: sirok.plebania@t-online.hu
Forrás: http://sirok.plebania.hu/
Frissítve: 2017-07-25 16:18:55

Látnivalók a környéken

Siroki Vár

Siroki Vár

  • Sirok

A Bükk és a Mátra határán a Tarna-patak észak felé kiszélesedő völgye felett áll a vár. A középkorban a Tarna-völgyében észak felé vezető utak lezárására és ellenőrzésére igen alkalmas helyen épült, b...

Siroki Barlanglakások

Siroki Barlanglakások

  • Sirok

A siroki barlanglakásokat a múlt század első harmadában vágták a külön ezzel foglalkozó kőfaragók. A barlanglakásokban olyan szegény emberek családjai éltek, akik tavasszal elszegődtek summásnak, így...

Nyírjes-tó

Nyírjes-tó

  • Sirok

Római Katolikus Templom

Római Katolikus Templom

  • Sirok

Az 1332. évi pápai tized jegyzék szerint plébánia, következésképpen templom is állt ezen a helyen, erről tanúskodnak a vár falába beépített románkori templomkövek. 1596-ban a magyar őrség a várat elha...

Siroki Nyírjes-tó Természetvédelmi Terület

Siroki Nyírjes-tó Természetvédelmi Terület

  • Sirok

A 23 hektáros védett terület fő természeti értéke az 1 hektár nagyságú tőzegmohás láp, a Nyírjes-tó. A lefolyástalan medencében lévő, egykor nyíltvízű tó mára teljesen feltöltődött, és a tőzegmoha láp...

Darnói Vendégház és Lovastanya Jurtaszállás

Darnói Vendégház és Lovastanya Jurtaszállás

  • Sirok

Vendégházunk 6+2 fő részére jurta 20 fő részére.Lóval érkező vendégeink részére lovak elhelyezésére állunk rendelkezésre.

Pince mulató

Pince mulató

  • Sirok

50 férőhelyes pincehelyiség minőségi egri borokkal, csapolt sörökkel, játékgépekkel várja a vendégeket.

Hunor Étterem és Minigolf

Hunor Étterem és Minigolf

  • Sirok

Tájjellegű ételek, fedett kerthelyiség kemencével, minigolfal rendezvények, kerti-partyk szervezése. 40 fős különterem, minigolfpálya, palóc ételek készítése.

További látnivalók

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 332 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Szállások Sirok

Szobaárak Sirok

Halháza Vendégház

vendégház

Szobaárak

12 000 Ft/fő/éj-től
  • Megfelelő1 Értékelés alapján2 / 5
Napi árak sátorban vagy lakókocsiban Sirok
  • 2 Értékelés alapján3.5 / 5

További szállások

Bejelentkezés