Tengerszem, Sárospatak

Az egykori malomkőbánya helyén kialakult Megyer-hegyi tengerszem kedvelt látványosság. A Megyer-hegyen már a 15. századtól működő kőbánya volt, melyet 1907-ben szüntettek meg. Az elhagyatott bánya fejtési gödrében alakult ki az a tó, melyet Tengerszemnek neveztek el.

Megyer-hegyi Tengerszem és Malomkőbánya

Az egykori malomkőbánya helyén kialakult Megyer-hegyi tengerszem magas bányafalakkal körülvett, kedvelt látványosság, valamint geológiai feltárulás és kultúrtörténeti bemutatóhely is. A Megyer-hegy a Király-hegy vulkáni kúpjaihoz hasonlóan fő tömegében jól megmunkálható és szilárd, átkovásodott riolittufából áll. E tulajdonsága úgy alakult ki az egyébként könnyen porló és omló riolittufának, hogy a vulkáni utóműködés során, a felfelé áramló meleg vizes oldatok, gázok, gőzök átjárták és átalakították a tufát. Kvarcszemcséi igen kemény, természetes cementáló anyagba ágyazódtak, ennek köszönhető keménysége.
Hajdan itt bányászták a gabonaőrlők, érczúzók malomköveit. Az egykori bányaudvart mára csapadékvíz töltötte fel, és állandó vizű tó keletkezett a helyén. Földtanilag a Tokaj-hegységre jellemző miocén vulkáni utóműködés nagyszerű szemléltetője, ahol a bányafeltárás következtében bepillanthatunk az egykori hidrotermális központ belsejébe.

A 324 m magas Megyer-hegy a földtörténeti harmadkor, középső-miocén vulkanikus riolittufa kúpja, tömegét döntően horzsaköves – kovás riolittufa és hidrokvarcit építi fel.
A kovasavval átitatott kőzetet megszilárdulás után igen nagy keménység jellemzi, amelyet kristályos zárványai és üregei kiválóan alkalmassá tettek a malomkő-gyártásra.

A Megyer-hegyen már a XV. században működő kőbánya volt. A malomkövek fejtését és kidolgozását évszázadokon át hasonló technikával, szerszámokkal és kézi erővel végezték.
A XIX. század végén bekövetkezett termeléscsökkenés, majd a működés 1907. évi beszüntetése előtt a malomkőbánya átlagos termelése évi 300-450 malomkő között változott.
A bányában felgyülemlett fenékvíz eltávolítására a – költségesebb vízkiemelést kiváltandó – vízlevezető vágat mélyítését 1844-ben kezdték meg és évtizedeken át folytatták a középkori Ó-bánya DNY-i szegletében.
A felhagyott malomkő-bánya fejtési gödrében kialakult az a tó, melyet később Tengerszemnek neveztek el. A tó víztömege mintegy 4.000m2, legnagyobb mélysége 6,5 m.
A tavacska mellett az egykori bányászok riolittufába vájt szállásai láthatók.

1977-ben a tavat és környékét természetvédelmi területté nyilvánították.

Ma kedvelt kirándulóhely, a Malomkő tanösvény Sárospatak belvárosától vezeti el oda piros túraút-jelzéssel a turistákat.


Természeti érték Természeti érték

Nyitvatartás

01.01.-12.31.

Elérhetőségek

Cím: Sárospatak, Megyer-hegy
Térkép
Forrás: www.zemplen.net
Frissítve: 2016-12-09 10:38:37

Látnivalók a környéken

Sárospataki vár

Sárospataki vár

  • Sárospatak

A sárospataki vár vagy más néven Rákóczi-vár, a magyarországi késő reneszánsz építészet legértékesebb alkotása, Sárospatak legjelentősebb műemléke. A magyar nemzeti örökség része. A magyar 500 forint...

Református templom

Református templom

  • Sárospatak

Az 1538. esztendőt tekintjük a sárospataki reformáció kezdetének, amikor a wittenbergi reformációtól áthatott István presbiter pataki plébános (vélhetően Gálszécsi István) itt tevékenykedett.

Bazilika minor, Vártemplom

Bazilika minor, Vártemplom

  • Sárospatak

Észak-Magyarország egyik legnagyobb gótikus csarnoktemploma. 1537-ben épült. Az évszázadok során fokozatosan bővítették. A Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére felszentelt Bazilikában őrzik Szent Erzsé...

Református Kollégium Tudományos Gyűjteménye

Református Kollégium Tudományos Gyűjteménye

  • Sárospatak

A Nagykönyvtár díszterme és a múzeum iskolatörténeti és egyházművészeti kiállítása látogatható meg.

Végardó Fürdő

Végardó Fürdő

  • Sárospatak

A Sárospatakra nagy számban látogató turisták valamint a város lakóinak pihenését, gyógyulását és kikapcsolódását egyaránt szolgálja a 2009-ben megújult Végardó Fürdő.

Tengerszem

Tengerszem

  • Sárospatak

Az egykori malomkőbánya helyén kialakult Megyer-hegyi tengerszem kedvelt látványosság. A Megyer-hegyen már a 15. századtól működő kőbánya volt, melyet 1907-ben szüntettek meg. Az elhagyatott bánya fej...

Iskolakert

Iskolakert

  • Sárospatak

A Református Kollégium bejáratával szemben találjuk ezt a szép 7 Ha-os természetvédelmi területet, melyben többek között az egykori híres diákok és patrónusok szobrai láthatóak.

Bodrog-parti szoborsétány

Bodrog-parti szoborsétány

  • Sárospatak

A Bodrog folyó partján kialakított hangulatos sétányon képzőművészeti alkotások mellett vezet az utunk.

További látnivalók

Kedvenc akciók

Prémium Hotel Panoráma Siófok

Halloween hétvége

20 900 Ft/fő/éj-től

Prémium Hotel Panoráma

  • 40 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Barátság Hajdúszoboszló

Kedvezményes pihenés

16 830 Ft/fő/éj-től

Hotel Barátság

  • 10 Értékelés alapján4.1 / 5
Park Hotel Gyula Gyula

Őszi szünet! 2-3 éj

13 900 Ft/fő/éj-től

Park Hotel Gyula

  • 13 Értékelés alapján4.3 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Residence Szilveszter

33 748 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 28 Értékelés alapján4.3 / 5

Szállások Sárospatak

Szobaárak Sárospatak

Margaréta Panzió

panzió

Szobaárak

5 525 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló4 Értékelés alapján4.9 / 5
Szobaárak Sárospatak

Rákóczi Szálloda

panzió

Szobaárak

8 750 Ft/fő/éj-től
  • 12 Értékelés alapján4.4 / 5
Napi árak Sárospatak

Harmónia Panzió

panzió

Napi árak

6 750 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló13 Értékelés alapján4.7 / 5

További szállások

Bejelentkezés