Szemenyei Mihály Emlékkiállítás, Regöly

Szemenyei Mihály Emlékkiállítás

Forrás: http://www.itthon.hu
Szemenyei Mihály kiállítás: Szemenyei Mihály (1830-1908) egykori naki plébános 34 évig volt a község lelkipásztora. Nagy formátumú, világlátott egyéniség volt, aki amellett, hogy buzgó pap volt, több, máig közszájon forgó egyházi ének szerzőjeként is számon tartanak. Az Ő áldozatos tevékenységének köszönhetően avatták fel a leányiskolának-, majd óvodának is használt zárdát, amely (átalakított formában) a mai iskolának is otthont ad. Fáradozásainak eredményeképpen épült fel a temetői kápolna az 1880-as évek végén. Irodalmi és kiadói munkásságát dicséri, hogy Wajdics Gyula szekszárdi plébánossal több tízezer példányban adták ki a családi naptárat. Sírja az általa építtetett kápolna alatt van, síremléke viszont a kápolnán kívül áll. A kiállításon megtalálhatjuk többek közt; végrendeletét, leveleit, kiadott munkáit, könyveit, miseruháját. Szemenyei Mihály kiállítás: Szemenyei Mihály (1830-1908) egykori naki plébános 34 évig volt a község lelkipásztora. Nagy formátumú, világlátott egyéniség volt, aki amellett, hogy buzgó pap volt, több, máig közszájon forgó egyházi ének szerzőjeként is számon tartanak. Az Ő áldozatos tevékenységének köszönhetően avatták fel a leányiskolának-, majd óvodának is használt zárdát, amely (átalakított formában) a mai iskolának is otthont ad. Fáradozásainak eredményeképpen épült fel a temetői kápolna az 1880-as évek végén. Irodalmi és kiadói munkásságát dicséri, hogy Wajdics Gyula szekszárdi plébánossal több tízezer példányban adták ki a családi naptárat. Sírja az általa építtetett kápolna alatt van, síremléke viszont a kápolnán kívül áll. A kiállításon megtalálhatjuk többek közt; végrendeletét, leveleit, kiadott munkáit, könyveit, miseruháját.

Múzeum Múzeum

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )

Elérhetőségek

Cím: Regöly, Rákóczi utca 1.
Térkép
Tel.:+3674502013
E-mail: regoly@regoly.hu
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2016-07-19 11:30:14

Látnivalók a környéken

Római Katolikus Templom

Római Katolikus Templom

  • Regöly

A község hajdani mezővárosi rangjára emlékeztet az impozáns barokk templom.

Szemenyei Mihály Emlékkiállítás

Szemenyei Mihály Emlékkiállítás

  • Regöly

Szemenyei Mihály kiállítás: Szemenyei Mihály (1830-1908) egykori naki plébános 34 évig volt a község lelkipásztora. Nagy formátumú, világlátott egyéniség volt, aki amellett, hogy buzgó pap volt, több,...

További látnivalók

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 7 Értékelés alapján4.1 / 5

Szállások Regöly

Szobaárak Regöly

Likaskalács Vendégház Regöly

vendégház

Szobaárak

7 500 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5

További szállások

Bejelentkezés